Értelemmel a kereszt alatt

Gitáros énekkísérettel követik Attila atyát a diákok
Fotó: Elmer István

A városban három kultúra él együtt: a szlovák, a roma vagy cigány és a magyar. Melyik került a legnagyobb veszélybe? Melyik fogyatkozik a leginkább? A magyar. Ha erkölcsi, morális értéke van egy hóvirágnak, értéke van egy rétisasnak, egy ezeréves kultúrának ne lenne értéke? Szabad-e megengednem, hogy szemem előtt pusztuljon el az ősi magyar kultúra? S ki tegyen ezért a kultúráért, ha nem az, aki maga is ebből a kultúrából származik? Kötelességemnek éreztem, hogy mindent megtegyek a magyar kultúra megmaradásáért.” Az esperes atya higgadtan, okosan, az elkötelezett ember értékvédő szenvedélyével beszél erről. S nem csak beszél. Itt állunk a Boldog ­Salkaházi Sára magyar tannyelvű keresztény iskola aulájában szeptember 14-én. Az idei tanévvel megnyitott nevelési és oktatási intézmény tantermeit, a diákokat és a tantestületet most áldják meg, és helyezik el a tantermekben a kereszteket. Az ünnepségen részt vesz Hegyi László, az egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. S egy családi örökségből származó keresztet hozott magával.
„Számos országban, így nálunk is, iskolákat zárnak be, mi pedig iskolát nyitunk. A világban sok helyütt templomokat rombolnak le és kereszteket távolítanak el, mi kereszteket helyezünk ki. Egyházunk ma üli a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét” – fordul a diákokhoz és az iskola tanáraihoz, dolgozóihoz az esperes atya a bensőséges ünnepségen.

Gábor Bertalan, az iskola lelki igazgatója, évtizedek óta a felvidéki magyar katolikus keresztények kiemelkedő lelkipásztora, aki mindig keresztényi szellemben kereste az emberek, népek és kultúrák közötti békés együttélés lehetőségét a kölcsönös tisztelet alapján. Még akkor is, ha egyesek talán ezt nem is értették meg minden vonatkozásban. Amikor megindult a magyar nyelvű iskola szervezése, kezdetben némi ellenállás mutatkozott, mert voltak, akik úgy gondolták, a keresztény iskola valamiféle „első lépés” az elszlovákosítás felé. Ez – ismerve az esperes atya egyéniségét és az evangéliumból következő elkötelezettségét az emberi kultúra iránt – abszurd állítás, s aki csak néhány órát eltölt az iskola falai között, még inkább meggyőződhet erről.
„Ezt a napot választottuk arra, hogy az egyes tantermeket, a bennük tanulókat és tanítókat megáldjuk, s ünnepélyesen elhelyezzük az osztálykereszteket, amelyek Szent Pál apostol szavai szerint a zsidóknak botrány, a pogányoknak balgaság, de nekünk, Krisztus-hívőknek Isten ereje és bölcsessége – folytatja Gábor Bertalan. – Az üdvösség, a hit, a remény jele, hogy nincs értelmetlen áldozatvállalás.”
Felhívással fordultak a keresztény közösséghez: adományozzanak kereszteket az iskolának. Harminc feszület fekszik az asztalon, amelyekből az ünnepség végeztével választanak maguknak az egyes osztályok. A harmincegyediket Hegyi László személyesen hozta el, amely kereszt az óvodából, kilenc osztályos alapiskolából és gimnáziumból álló iskolaközpontban a legnagyobbak egyik osztálytermébe kerül.
Az első keresztet Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek ajándékozta az intézménynek. A másodikat a Kassai főegyházmegye érseke, Bernard Bober adományozta. Kell-e ennél láttatóbb jelkép annak megmutatására, hogy ha keresztényi szellemben élünk és cselekszünk, akkor népek, nemzetek és kultúrák között békesség születik. Álságos lenne, ha nem beszélnénk arról, hogy a magyar–szlovák viszony bizony feszültségekkel terhesen alakult a történelem folyamán, de éppen mostanában állapították meg mindkét nemzet részéről, hogy ez a viszony régóta nem látott módon javult az utóbbi időben. Igenis van remény, s ebben az értelemben a szepsi iskola túlmutat önmagán: a keresztény megbékélés szép valóságának tekinthető.
Hegyi László Krisztus szavaira utal, amikor azt mondja: „Ha valaki énutánam akar jönni, vegye fel keresztjét, és kövessen engem… Mindenkinek a maga keresztjét kell hordoznia. A személyes kereszt vállalására adott megrendítő példát ennek az intézménynek a névadója, Boldog Salkaházi Sára, aki életét feláldozva mentette az üldözötteket.” Gábor Bertalan, mint mondja, nem találhatott volna alkalmasabb névadót a Kassán született Boldog Salkaházi Sáránál, „akinek példájával az emberek elé állhatunk”.
A helyettes államtitkár utalt arra, hogy az itt nevelkedők egyszerre őrzik meg és mélyítik el keresztény hitüket és a magyarsághoz, nemzetünkhöz tartozásuk tudatát. „Az anyanyelv és kultúránk ápolása hozzájárul a kisebbségi létből fakadó hátrányok leküzdéséhez, hiszen lelki egész­ségünk kulcsa, hogy identitásunkat megtartva legyünk jelen a világban. Magyarország kormánya felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért. Az egyházi közösségek az anyanyelv megőrzésében, nemzeti kultúránk felmutatásában mással nem pótolható munkát végeznek.”
Nagy István megbízott iskolaigazgató így tekint vissza az elmúlt két évre: „Akkoriban kezdődött az iskola szervezése. A szülők kezdeményezésére mi, pedagógusok úgy gondoltuk, többet és jobbat szeretnénk biztosítani gyermekeinknek.”
Az egyházi iskola a magyar tannyelvű állami iskolából vált ki, s annak egyik szárnyában kezdődött meg az oktatás kétszáznégy diákkal. „Befogadó iskola vagyunk, mindenkit szeretettel várunk.” Az óvodában tizenegy gyerekkel indult egy csoport, az alapiskolában mind a kilenc osztály megkezdte a munkát, a gimnáziumban negyedikeseik még nincsenek, ami érthető, érettségi előtt nem lett volna célszerű átvenni a diákokat.
Pedagógiai programjukat világosan fogalmazza meg az igazgató: „Másként szeretnénk foglalkozni a gyerekekkel, bensőséges viszonyt kialakítani velük; hangsúlyozni a keresztény értékeket, s ami ugyancsak fontos számunkra, hogy magyar tannyelvű iskolaként működjünk.”
Hátrányt jelent-e a szlovák nyelvű továbbtanulásban, ha magyar tannyelvű iskolában végeznek a diákok? Nagy István egyértelműen fogalmaz: „Éppen ellenkezőleg! Előnyt jelent, hiszen óvjuk, védjük, őrizzük anyanyelvünket. Ezek a gyerekek úgy nőnek fel, hogy édesanyjuktól magyar anyanyelvet kaptak, s erre szépen rá lehet építeni az állam nyelvét, a szlovákot és a többi idegen nyelvet. Aki leteszi a kötelező szlovák érettségit egy magyar tannyelvű intézményben, az bármely szlovák nyelvű egyetemen képes tovább­tanulni. A szlovák nyelven folyó órák száma megegyezik az anyanyelvi órák számával.” A szlovákot mint idegen nyelvet tanítják? – tudakolom. „Igen, erről sokszor szó esik, igyekszünk bevinni a köztudatba ezt a gondolatot, de még nem­igen fogadják el.”
Szalay László atya Nagyidáról érkezett az ünnepségre. Elmeséli a diákoknak a következő történetet: „Akkoriban Bodrogszerdahelyen szolgáltam, s hozzám tartozott Borsi község is.” Közbevetőleg meg­kérdezi a diákokat: tudják-e, ki született ott? Mire kórusban érkezik a válasz: II. Rákóczi Ferenc fejedelem. „A rendszerváltozás után a sekrestyébe beállított egy idős bácsi, kezében egy szatyorral, s izgatottnak látszott. Elmondta, hogy annak idején pedellus volt az iskolában. A kommunizmus uralomra jutásakor parancsba kapta, hogy az osztályokból szedje le a kereszteket, s dobja be őket a kályhába. Le is szedte mind a hármat, de a kályhához lépve egy óvatlan pillanatban a kabátja alá rejtette őket. Évtizedeken át őrizte a kereszteket otthon, s akkor elhozta a templomba.”
László atya a keresztek megbecsülésével – vagy inkább lebecsülésével – kapcsolatban a jelen szomorú példáját említi: „A katolikus Bajorországban a keresztet sok helyütt eltávolították az iskolákból, mert egyes szülők panaszkodtak, hogy a keresztre feszített megkínzott személynek a látványa rombolja a gyerekek esztétikai ízlését.”
Juhász Attila tornai plébános megáldja a kereszteket, az osztálytermeket, a diákokat és a tanárokat. A régióban elsőként ő indított magyar tannyelvű egyházi alsó tagozatot Szádudvarnokon. „Neki adatott meg a kegyelem – hangsúlyozza Gábor Bertalan –, hogy ünnepélyesen visszahelyezhette a keresztet abba az osztályba, ahonnan az egyházi iskolák likvidálásakor eltávolították.”
Gitáros énekkísérettel követik Attila atyát a diákok. A Kormorán együttes Kell még egy szó című dala hangzik fel, amelyet a Honfoglalás című filmből sokan ismernek.
Szalay atya megerősíti: „Ez az iskola adjon gyökeret és szárnyat a gyerekeknek.” Rácz Olivér író, nyugalmazott kassai egyetemi tanár az iskolanyitóra küldött levelében így fogalmaz: „Hitvalló iskola nélkül gyermekeink nem lesznek képesek érvényesülni a világban.”
A megható – mert őszinte, tiszta – ünnepség után folytatjuk a beszélgetést esperes atyával. „Az egyház nem kezdeményezhet iskolát, ha ez nem találkozik a szülők akaratával. Tudatosan törekedtem arra, hogy a kultúra megmaradásának vágya és szükségessége eleven maradjon az itt élőkben. Az ötvenes években, amikor végre megindulhatott a magyar oktatás, akkor sem volt rózsásabb a helyzet. De a szülők összefogtak, s kinyilvánították, márpedig kell nekik egy magyar iskola, amely kultúránkat ápolja, továbbviszi és kamatoztatja. Most is veszélybe került a kultúránk, s a szülők megérezték ezt.”
Gábor Bertalan atyát régóta foglalkoztatta az iskola ügye. Tíz éve kezdeményezte már, de akkor „ki kell mondani, a tanári kar egy része nem támogatta az egyházi iskolát. Az egyházi iskola veszélyezteti a magyar kultúrát, a magyar nyelvű oktatást, mondták. S akik akkor féltették a magyar oktatást, az anyanyelvet, mára elvándoroltak, más kultúrában keresik boldogulásukat.”
Bertalan atya sokat imádkozott az iskoláért, „megkérdeztem gyóntatómat, aki nem magyar ember, szabad-e belekezdenem ilyen vállalkozásba? S miután ő buzdított, felkerestem érsek urat. Ő is biztatott.” A főegyházmegye negyven egyházi iskolája szlovák nyelvű, most Szepsiben megnyílt az első magyar tannyelvű intézmény.
Gábor Bertalan az iskola lelki igazgatója. Mellette egy református tiszteletes és egy görögkatolikus lelkipásztor oktatja a hittant. Ami pedig a nemzetiségi, etnikai összetételt illeti – Szepsi nagy létszámú cigány lakosságára tekintettel –, harminc roma diák is ezt az iskolát választotta.
Ma három helyszínen folyik a nevelés-oktatás. De ígéretet kaptak a magyar államtól, hogy segítségével felépüljön az új egyházi iskola, ahol egy fedél alá kerül az óvoda, az alapiskola és a gimnázium. „Ehhez a Bethlen Alapítványon keresztül kaptunk már annyi pénzt, amelyből megvehettük a telek egy részét – mondja bizakodóan Gábor Bertalan. – De azt kérjük minden jóakaratú embertől, segítsenek minket abban, hogy mihamarabb fel tudjuk építeni az iskolát. Meggyőződésem, hogy a magyar kultúrát, mind­azt az értéket, amelyet örökségül kaptunk, csak így tudjuk megőrizni.”