Értelemmel a kereszt alatt
Gitáros énekkísérettel követik Attila atyát a diákok
Fotó: Elmer István

 

A városban három kultúra él együtt: a szlovák, a roma vagy cigány és a magyar. Melyik került a legnagyobb veszélybe? Melyik fogyatkozik a leginkább? A magyar. Ha erkölcsi, morális értéke van egy hóvirágnak, értéke van egy rétisasnak, egy ezeréves kultúrának ne lenne értéke? Szabad-e megengednem, hogy szemem előtt pusztuljon el az ősi magyar kultúra? S ki tegyen ezért a kultúráért, ha nem az, aki maga is ebből a kultúrából származik? Kötelességemnek éreztem, hogy mindent megtegyek a magyar kultúra megmaradásáért.” Az esperes atya higgadtan, okosan, az elkötelezett ember értékvédő szenvedélyével beszél erről. S nem csak beszél. Itt állunk a Boldog ­Salkaházi Sára magyar tannyelvű keresztény iskola aulájában szeptember 14-én. Az idei tanévvel megnyitott nevelési és oktatási intézmény tantermeit, a diákokat és a tantestületet most áldják meg, és helyezik el a tantermekben a kereszteket. Az ünnepségen részt vesz Hegyi László, az egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. S egy családi örökségből származó keresztet hozott magával.
„Számos országban, így nálunk is, iskolákat zárnak be, mi pedig iskolát nyitunk. A világban sok helyütt templomokat rombolnak le és kereszteket távolítanak el, mi kereszteket helyezünk ki. Egyházunk ma üli a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét” – fordul a diákokhoz és az iskola tanáraihoz, dolgozóihoz az esperes atya a bensőséges ünnepségen.

151004_szepsi_

A magyar tannyelvű állami iskola egyik emeletén indult a keresztény iskola

Gábor Bertalan, az iskola lelki igazgatója, évtizedek óta a felvidéki magyar katolikus keresztények kiemelkedő lelkipásztora, aki mindig keresztényi szellemben kereste az emberek, népek és kultúrák közötti békés együttélés lehetőségét a kölcsönös tisztelet alapján. Még akkor is, ha egyesek talán ezt nem is értették meg minden vonatkozásban. Amikor megindult a magyar nyelvű iskola szervezése, kezdetben némi ellenállás mutatkozott, mert voltak, akik úgy gondolták, a keresztény iskola valamiféle „első lépés” az elszlovákosítás felé. Ez – ismerve az esperes atya egyéniségét és az evangéliumból következő elkötelezettségét az emberi kultúra iránt – abszurd állítás, s aki csak néhány órát eltölt az iskola falai között, még inkább meggyőződhet erről.
„Ezt a napot választottuk arra, hogy az egyes tantermeket, a bennük tanulókat és tanítókat megáldjuk, s ünnepélyesen elhelyezzük az osztálykereszteket, amelyek Szent Pál apostol szavai szerint a zsidóknak botrány, a pogányoknak balgaság, de nekünk, Krisztus-hívőknek Isten ereje és bölcsessége – folytatja Gábor Bertalan. – Az üdvösség, a hit, a remény jele, hogy nincs értelmetlen áldozatvállalás.”
Felhívással fordultak a keresztény közösséghez: adományozzanak kereszteket az iskolának. Harminc feszület fekszik az asztalon, amelyekből az ünnepség végeztével választanak maguknak az egyes osztályok. A harmincegyediket Hegyi László személyesen hozta el, amely kereszt az óvodából, kilenc osztályos alapiskolából és gimnáziumból álló iskolaközpontban a legnagyobbak egyik osztálytermébe kerül.
Az első keresztet Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek ajándékozta az intézménynek. A másodikat a Kassai főegyházmegye érseke, Bernard Bober adományozta. Kell-e ennél láttatóbb jelkép annak megmutatására, hogy ha keresztényi szellemben élünk és cselekszünk, akkor népek, nemzetek és kultúrák között békesség születik. Álságos lenne, ha nem beszélnénk arról, hogy a magyar–szlovák viszony bizony feszültségekkel terhesen alakult a történelem folyamán, de éppen mostanában állapították meg mindkét nemzet részéről, hogy ez a viszony régóta nem látott módon javult az utóbbi időben. Igenis van remény, s ebben az értelemben a szepsi iskola túlmutat önmagán: a keresztény megbékélés szép valóságának tekinthető.
Hegyi László Krisztus szavaira utal, amikor azt mondja: „Ha valaki énutánam akar jönni, vegye fel keresztjét, és kövessen engem… Mindenkinek a maga keresztjét kell hordoznia. A személyes kereszt vállalására adott megrendítő példát ennek az intézménynek a névadója, Boldog Salkaházi Sára, aki életét feláldozva mentette az üldözötteket.” Gábor Bertalan, mint mondja, nem találhatott volna alkalmasabb névadót a Kassán született Boldog Salkaházi Sáránál, „akinek példájával az emberek elé állhatunk”.
A helyettes államtitkár utalt arra, hogy az itt nevelkedők egyszerre őrzik meg és mélyítik el keresztény hitüket és a magyarsághoz, nemzetünkhöz tartozásuk tudatát. „Az anyanyelv és kultúránk ápolása hozzájárul a kisebbségi létből fakadó hátrányok leküzdéséhez, hiszen lelki egész­ségünk kulcsa, hogy identitásunkat megtartva legyünk jelen a világban. Magyarország kormánya felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért. Az egyházi közösségek az anyanyelv megőrzésében, nemzeti kultúránk felmutatásában mással nem pótolható munkát végeznek.”
Nagy István megbízott iskolaigazgató így tekint vissza az elmúlt két évre: „Akkoriban kezdődött az iskola szervezése. A szülők kezdeményezésére mi, pedagógusok úgy gondoltuk, többet és jobbat szeretnénk biztosítani gyermekeinknek.”
Az egyházi iskola a magyar tannyelvű állami iskolából vált ki, s annak egyik szárnyában kezdődött meg az oktatás kétszáznégy diákkal. „Befogadó iskola vagyunk, mindenkit szeretettel várunk.” Az óvodában tizenegy gyerekkel indult egy csoport, az alapiskolában mind a kilenc osztály megkezdte a munkát, a gimnáziumban negyedikeseik még nincsenek, ami érthető, érettségi előtt nem lett volna célszerű átvenni a diákokat.
Pedagógiai programjukat világosan fogalmazza meg az igazgató: „Másként szeretnénk foglalkozni a gyerekekkel, bensőséges viszonyt kialakítani velük; hangsúlyozni a keresztény értékeket, s ami ugyancsak fontos számunkra, hogy magyar tannyelvű iskolaként működjünk.”
Hátrányt jelent-e a szlovák nyelvű továbbtanulásban, ha magyar tannyelvű iskolában végeznek a diákok? Nagy István egyértelműen fogalmaz: „Éppen ellenkezőleg! Előnyt jelent, hiszen óvjuk, védjük, őrizzük anyanyelvünket. Ezek a gyerekek úgy nőnek fel, hogy édesanyjuktól magyar anyanyelvet kaptak, s erre szépen rá lehet építeni az állam nyelvét, a szlovákot és a többi idegen nyelvet. Aki leteszi a kötelező szlovák érettségit egy magyar tannyelvű intézményben, az bármely szlovák nyelvű egyetemen képes tovább­tanulni. A szlovák nyelven folyó órák száma megegyezik az anyanyelvi órák számával.” A szlovákot mint idegen nyelvet tanítják? – tudakolom. „Igen, erről sokszor szó esik, igyekszünk bevinni a köztudatba ezt a gondolatot, de még nem­igen fogadják el.”
Szalay László atya Nagyidáról érkezett az ünnepségre. Elmeséli a diákoknak a következő történetet: „Akkoriban Bodrogszerdahelyen szolgáltam, s hozzám tartozott Borsi község is.” Közbevetőleg meg­kérdezi a diákokat: tudják-e, ki született ott? Mire kórusban érkezik a válasz: II. Rákóczi Ferenc fejedelem. „A rendszerváltozás után a sekrestyébe beállított egy idős bácsi, kezében egy szatyorral, s izgatottnak látszott. Elmondta, hogy annak idején pedellus volt az iskolában. A kommunizmus uralomra jutásakor parancsba kapta, hogy az osztályokból szedje le a kereszteket, s dobja be őket a kályhába. Le is szedte mind a hármat, de a kályhához lépve egy óvatlan pillanatban a kabátja alá rejtette őket. Évtizedeken át őrizte a kereszteket otthon, s akkor elhozta a templomba.”
László atya a keresztek megbecsülésével – vagy inkább lebecsülésével – kapcsolatban a jelen szomorú példáját említi: „A katolikus Bajorországban a keresztet sok helyütt eltávolították az iskolákból, mert egyes szülők panaszkodtak, hogy a keresztre feszített megkínzott személynek a látványa rombolja a gyerekek esztétikai ízlését.”
Juhász Attila tornai plébános megáldja a kereszteket, az osztálytermeket, a diákokat és a tanárokat. A régióban elsőként ő indított magyar tannyelvű egyházi alsó tagozatot Szádudvarnokon. „Neki adatott meg a kegyelem – hangsúlyozza Gábor Bertalan –, hogy ünnepélyesen visszahelyezhette a keresztet abba az osztályba, ahonnan az egyházi iskolák likvidálásakor eltávolították.”
Gitáros énekkísérettel követik Attila atyát a diákok. A Kormorán együttes Kell még egy szó című dala hangzik fel, amelyet a Honfoglalás című filmből sokan ismernek.
Szalay atya megerősíti: „Ez az iskola adjon gyökeret és szárnyat a gyerekeknek.” Rácz Olivér író, nyugalmazott kassai egyetemi tanár az iskolanyitóra küldött levelében így fogalmaz: „Hitvalló iskola nélkül gyermekeink nem lesznek képesek érvényesülni a világban.”
A megható – mert őszinte, tiszta – ünnepség után folytatjuk a beszélgetést esperes atyával. „Az egyház nem kezdeményezhet iskolát, ha ez nem találkozik a szülők akaratával. Tudatosan törekedtem arra, hogy a kultúra megmaradásának vágya és szükségessége eleven maradjon az itt élőkben. Az ötvenes években, amikor végre megindulhatott a magyar oktatás, akkor sem volt rózsásabb a helyzet. De a szülők összefogtak, s kinyilvánították, márpedig kell nekik egy magyar iskola, amely kultúránkat ápolja, továbbviszi és kamatoztatja. Most is veszélybe került a kultúránk, s a szülők megérezték ezt.”
Gábor Bertalan atyát régóta foglalkoztatta az iskola ügye. Tíz éve kezdeményezte már, de akkor „ki kell mondani, a tanári kar egy része nem támogatta az egyházi iskolát. Az egyházi iskola veszélyezteti a magyar kultúrát, a magyar nyelvű oktatást, mondták. S akik akkor féltették a magyar oktatást, az anyanyelvet, mára elvándoroltak, más kultúrában keresik boldogulásukat.”
Bertalan atya sokat imádkozott az iskoláért, „megkérdeztem gyóntatómat, aki nem magyar ember, szabad-e belekezdenem ilyen vállalkozásba? S miután ő buzdított, felkerestem érsek urat. Ő is biztatott.” A főegyházmegye negyven egyházi iskolája szlovák nyelvű, most Szepsiben megnyílt az első magyar tannyelvű intézmény.
Gábor Bertalan az iskola lelki igazgatója. Mellette egy református tiszteletes és egy görögkatolikus lelkipásztor oktatja a hittant. Ami pedig a nemzetiségi, etnikai összetételt illeti – Szepsi nagy létszámú cigány lakosságára tekintettel –, harminc roma diák is ezt az iskolát választotta.
Ma három helyszínen folyik a nevelés-oktatás. De ígéretet kaptak a magyar államtól, hogy segítségével felépüljön az új egyházi iskola, ahol egy fedél alá kerül az óvoda, az alapiskola és a gimnázium. „Ehhez a Bethlen Alapítványon keresztül kaptunk már annyi pénzt, amelyből megvehettük a telek egy részét – mondja bizakodóan Gábor Bertalan. – De azt kérjük minden jóakaratú embertől, segítsenek minket abban, hogy mihamarabb fel tudjuk építeni az iskolát. Meggyőződésem, hogy a magyar kultúrát, mind­azt az értéket, amelyet örökségül kaptunk, csak így tudjuk megőrizni.”

3 hozzászólás a(z) “Értelemmel a kereszt alatt” bejegyzéshez

  1. Andrea Papp szerint:

    Tisztelt Elmer István!

    Érdeklődéssel olvastam az “Értelemmel a kereszt alatt” címen megjelent írását. Nem hagyhatom azonban sem Önt, sem kedves olvasóit tévhitben. A cikkben szereplő és látható, ügyesen fotózott iskolajelzés nélküli épület, 1973-tól szolgálja a szepsi és környékbeli magyar ajkú gyermekek oktatását.

    Az épület a Szepsi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium fenntartójának, szepsi városnak a tulajdona. A szeptemberben beindult katolikus iskola, mivel nem tudta bebiztosítani tanulóinak a tantermeket, berendezést, tankönyveket,,,, az állami iskola 7 tantermét kapta (könyörögte ki) 1 évre bérbe. A cikkben szereplő aula az iskola közösen használt lépcsőfeljárója. Napjainkban az újonnan alakult iskola anyagi megszorulását a bérleti díj csökkentésével próbálja megoldani.

    Nem tudom félreérthető írása kinek készült, mit próbál közvetíteni, ugyanis ami félreérthető és nem fedi a valóságot, az hazugság.

    Kedves István, kérem a cikkben megjelent téves információk helyreigazítását saját, kollégáim, diákjaink és szüleik nevében is. Szeretettel várom egy baráti beszélgetésre, talán célszerű lenne meghallgatni minket is.

    Üdvözlettel: Papp Andrea a Szepsi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium igazgatónője

    • Új Ember szerint:

      Tisztelt Papp Andrea!

      Attól tartok, félreértésről van szó, ami abból adódott, hogy
      honlapunkra a hetilapban, nyomtatásban megjelent cikknek csak egy részletét tettük fel. Ezt egyébként a lead végén jeleztük is. A mai napon feltettük a honlapra a teljes cikket. Elnézést kérünk az okozott kellemetlenségért.
      Bízom benne, a teljes szöveget elolvasva már nem gondolja, hogy
      félrevezetnénk olvasóinkat.

      Tisztelettel:
      Szalontai Anikó
      szerkesztő

  2. gumicsizmás parasztlány szerint:

    Tisztelt Szalontai Anikó és Elmer István!
    Szent Borbálára keresve jutottam el a honalpra és olvastam el a cikket.
    1. “A szlovákot mint idegen nyelvet tanítják? ” „Igen, erről sokszor szó esik, igyekszünk bevinni a köztudatba ezt a gondolatot, de még nem­igen fogadják el.” Nem is csodálom, mert akárhogy is van, az iskola Szlovákia területén fekszik, ahol a szlovák nyelvet nem lehet, sőt, nem is kéne idegen nyelvként felfogni. Nem kívánok semmilyen történelmi fejtegetésbe belemenni, de azt sem hiszem, hogy egy katolikus iskoláról írt cikkben bújtatott irredentizmusra lenne szükség.
    2. A féligazság vagy a cikk szövegének részleges feltétele és az utólagos magyarázkodás a cikket (és annak szerzőjét) egészében teszi hiteltelenné. Szó sincsen ezek szerint arról, hogy új iskola nyílt volna, hanem egy már meglévőbe költöztek be, abba is csak egy évre.
    3. A szerkesztő reagálást a fentiek fényében többszörösen nem értem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.