Értékek, jövőkép, közbizalom

Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke köszöntőjében szólt a Korányi András Alapítvány különböző munkacsoportjairól, melyek szakmai szempontok alapján a mindennapjainkat meghatározó nemzetépítés stratégiájának szükséges elemeit építik fel. Szilvácsku Zsolt tájépítész, jogász, a Corvinus Egyetem tanára az általános keretrendszer működésének lényeges elemeit vázolta fel. Mint mondta, hazánk újjáépítése csakis emberközpontú politikával és csakis az együttműködésre alapozva lehetséges. Ez hozhatja el a boldogabb magyar életet. Az építkezés alapfeltétele, hogy bizonyos alapelvekben egyetértés szülessék. Meg kell fogalmazni, merre kell haladnia az országnak, hogy mindenki számára világos legyen: járható úton, reális cél felé megyünk, nem pedig szakadék felé száguld a nemzet. Törekedni kell rá – fűzte tovább a gondolatot, hogy minden ember teljes értékű életet tudjon élni, így egyéni adottságait kibontakoztatva szolgálhassa a közösséget. Bizonyos területeken nagyon gyors cselekvésre van szükség, mert a jelenlegi sodródás visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el. Ilyennek jelölte meg az embereknek adandó jövőképet, valamint az igazmondás, a tanulás és a szeretet értékeinek érvényre juttatását. Nagy problémának nevezte azokat a politikai döntéseket, amelyek kizárólag pénzügyi, költségvetési szemlélet tükröznek: ezek rövid távon látszólag eredményhez vezethetnek, hosszabb távon azonban működtethetetlen rendszereket hoznak létre, illetve tartanak fenn. Hangsúlyozta: az országnak olyan stratégiára van szüksége, amely megszüntethetné a közbizalom hiányát az egymás közötti kapcsolatokban, a szolgáltatásokkal és a politikusokkal szemben is. Fontos, hogy legyenek olyan közös értékeink, amelyek mentén el tudunk köteleződni, amelyeket számon tudunk kérni a közösségek vezetőin – mondta. Az ország újjáépítésének ez az alapfeltétele. Fel kell állítani a feladatok rangsorát, ehhez természetesen állandó szabályok, világos jogi keretek között működő országra volna szükség, ami erősebb, eredményesebb államot biztosítana. Gilly Gyula orvos, közgazdász előadásában arról szólt, hogy a nemzeti kerekasztalnál hogyan fogalmazódott meg egyfajta tágabb értelemben vett egészségpolitika, milyen módszertant követtek a civil összefogás fórumán a témával kapcsolatban. Szólt arról, mennyire fontos az egészségügyben is, hogy az öncélú – sokszor „zsebcélú” – politikát felváltsa a közösséget szolgáló szemlélet. Az elmúlt húsz, de különösen az utóbbi nyolc év kritikájaként fogalmazta meg, hogy a pénzközpontú szemlélet, a deficit, az infláció, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által megfogalmazott elvárásoknak nem célként, hanem eszközrendszerként kellett volna szerepelniük az egészségpolitika kialakításának szempontrendszerében. Hangsúlyozta: az egészségpolitika nemcsak az egészségügyet jelenti, hiszen az ország felemelkedésének legfőbb meghatározója az emberek egészsége, alkotóereje, kulturáltsága, valamint mentális és morális állapota. Az egészségbiztosításnak és az egészségügynek ezt kell szolgálnia, az egyenlő esélyek és a szolidaritás alapján. Némi eredménynek nevezte az előadó, hogy az elmúlt húsz évben minden ellentétes kezdeményezés ellenére sikerült megőrizni a szolidaritáselvű biztosítást. Hozzátette: ez nem építkezést, csupán a rombolás csökkentését jelentette. Az új kormányprogram egészségügyi fejezetéről szólva annak emberközpontú egészségpolitikai alapelveit és céljait emelte ki. Az emberközpontúság alapelveit kell megvédeni, stabilizálni kell az egész rendszert, amelynek mentesnek kell lennie az aktuálpolitikától, hogy állandó fejlődési pályára tudjon állni. Gilly Gyula a tervezés hosszú távú hatásairól is beszélt. Mint mondta, a legrövidebb időszakot négy, a középtávú hatásokat körülbelül húsz, a hosszúakat pedig hetven-nyolcvan évben lehet meghatározni. A rendszerváltás óta az egészségügyi miniszterek körülbelül másfél évente cserélődtek, s a „reformok” révén újra meg újra ugyanaz a kör próbálta megszerezni az emberek által évente befizetett ezerhatszázmilliárd forintnyi járulék egy részét. Hangsúlyozta: tíz év alatt fel lehetett volna építeni az országot, ehelyett ma, húsz év után romokban hever… A népegészségügyi állapotok bizonyítják: nem érvényesül az alkotmányban megfogalmazott egészséghez való jogunk. Jelenleg ugyanis az egészségügy azzal foglalkozik, hogy hatalmas összegekért gyógyítja a betegeket, ahelyett, hogy egészségük megőrzésében segítené az embereket. Egészségcélú politikára lenne tehát szükség a pártpolitikai vagy egyéni haszonszerzés politikája helyett. Az államnak ismernie kellene az emberek tényleges egészségi állapotát, látnia kellene, miként változnak azok a különböző intézkedések hatására. Ha a szakszerűség és az erkölcsösség lenne az egészségpolitika fő iránya, akkor az erőforrásokat optimalizálni lehetne, így növekedne a fogyaték nélkül élhető életkor, és csökkenne a népességfogyás, valamint az ország különböző területein élők közt tapasztalható óriási különbség.