Erények útján

Fotó: Lambert Attila

– Ha Jézusra szegezzük a tekintetünket, Péter apostolhoz hasonlóan mi is képesek leszünk a vízen járni, azaz Isten igazsága szerint élni – mondja Kocsis Fülöp metropolita érsek augusztus 8-án, a Nagyváradtól néhány kilométerre lévő Hegyköztóttelek templomában megtartott szentmisén, Máté evangéliumáról elmélkedve. – Amikor Péter elindult a vízen Jézus felé, csak arra gondolt, hogy az Úr közelében legyen. De amint számításba vette a körülményeket, nyomban süllyedni kezdett – folytatja. – Mi is szembesülünk létünk, világunk körülményeivel, láthatjuk a szörnyűségeket, a káoszt és a bűneinket is. Naponta viaskodunk magunkkal, a világ pedig csak olyan fogódzót tud nyújtani, amelybe kapaszkodva végül mégis elmerülünk. Ezért fontos a zarándoklat, amely lényegében egy lelkigyakorlat. Ennek során megtanulhatunk Krisztusra tekinteni, hogy el ne süllyedjünk a hétköznapokban – mondja Kocsis Fülöp.
A szentmise után a helybeli művelődési ház előtt a fiatalokkal zarándokoló Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója lapunk kérdésére továbbfűzi a szentmisén hallott gondolatokat: – Akik itt vannak, nem csupán egy jó bulinak tekintik ezt a hetet. Vallásukat gyakorló, hitüket élő fiatalok ők, és úgy látom, megvan bennük a nyitottság, hogy a szívükbe ültetett erényeket ápolják, kibontakoztassák, begyakorolják.

Hegyköztóttelek kincse

Déltájban a zarándokcsapat ebédelni indul a kétszáz lelkes falu, Hegyköztóttelek fogadására. Az elmúlt napokban a falu apraja-nagyja részt vállalt az előkészületekből. A művelődési házban és az udvaron kötényes asszonyok és férfiak sürögnek-forognak: kétszázötven fő vendéglátása nem kis feladat a még­oly összeszokott és jól szervezett falu­közösség számára sem. Ilonka, az asszonycsapat egyik lelkes, tettre kész tagja mondja: – Már a tegnapi készülődés is annyira megindító volt! Mindenki kivette a részét a munkából, nagyon feldobott, hogy ezt megélhettem. Imre atya azt mondta, ilyen odaadó, közös erőbedobásról álmodni sem mert volna.
– Ez a legvallásosabb település a környéken. Emberségből példát adnak, s a munkát őszinte lelkesedéssel végzik. Ritka kincs: élő közösség – mondja Kruzslitz Imre hegyköztótteleki plébános, aki maga is segédkezik, felszolgál az ünnepen, amely híven példázza a helybeliek vendégszeretetét.
A zarándoklat első napján Szent László városából, Nagyváradról közel kétszázötvenen indultak útnak, s a Máriapócs felé vezető Szentjobb–Székelyhíd–Nyírábrány–Encsencs útvonalon csatlakozó, korábban már regisztrált fiatalokkal együtt a hét végére közel négyszáz fősre duzzad a zarándokcsapat – tudtuk meg Bródi-Szilágyi Ilonától, a Hajdúdorogi Főegyházmegye sajtóreferensétől, aki örül, hogy a múlt heti kánikula után az első teljes nap delelőjén „csak” harminc fok körül tetőzik a meleg.
A hegyköztótteleki ebéd után a néhány kilométerre lévő Sitér felé haladtak tovább a zarándokok, akik közül többeket megszólítottunk, és zarándokútjuk céljáról kérdeztük őket.

Vízen járók

Viktória zarándokkeresztet hordoz a vállán. A Hortobágy mellől, Egyekről érkezett, közgazdásznak készül.
– Negyedik alkalommal vagyok itt, és szívesen viszem a keresztet, mert ezáltal is azonosulni tudok Krisztussal. Hozzá kapcsolom a felajánlásomat, amit most a páromért teszek meg, aki fél évig távol lesz tőlem, és tudom, ez az időszak nem lesz könnyű számunkra. A kapcsolatunkért imádkozom – mondja.
Zsolt a Nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet növendéke. A hivatását firtató kérdésemre nagy levegőt vesz. – Édesapám azt mondta, a pénz és a hatalom a legfontosabb az életben. Neki mindkettőből kijutott, de nem láttam azt, hogy ettől boldog lenne, a családunk sem vált szeretetteljes közösséggé. Gimnáziumi éveim elején komoly keresésbe kezdtem, mert tudtam, más út vezet a boldogsághoz. Megismerkedtem hívő emberekkel, akiknek sokkal nehezebb élet jutott, mint nekem, mégis derűsen hordozták a megpróbáltatásokat. Fontossá vált számomra a közösség és lassan az ima is, mert megélhettem, hogy ebben a kapcsolatban valóban válaszol az Úr. Ez a felelet pedig éppen egy máriapócsi ifjúsági zarándoklaton érkezett meg.

Az Úr válasza

Beértünk Máriapócsra, és az esti virrasztás után kiderült, hogy egy idős néninek nem jutott ágy a szálláson, mert nem regisztráltatta magát – meséli tovább a történetét Zsolt. – Kerestem egy matracot, segítettem neki. Ekkor odajött egy kispap, és elismerően megveregette a vállamat. Ezen elgondolkodtam, s egy belső hang kihívott a templom mellé. Sétálni kezdtem, és éreztem, arra hív az Úr, hogy az embereket szolgáljam. Addig is szívesen segítettem, de ott megértettem, hogy a test mellett a lélek gondozása még fontosabb. Ezért készülök papnak.
A Hajdúdorogról érkezett Orsolya és Réka először zarándokolnak Mária­pócsra. Tizenegyedikesek, már három-négy éve készülnek, s idén végre elszánták magukat. „Orsi mondta, hogy jöjjünk, ő tette fel az i-re a pontot” – mondja Réka. Az egyikük jogosítványt szeretne, nyelvvizsgára is készül, s mindketten az érettségi előtt állnak – ehhez kérnek erőt az Úrtól, s a családjukért is imádkoznak. Kicsit tartanak a sok gyaloglástól, de a céljaik elérése érdekében felajánlják a „fáradozásaikat”.
„Nem a távok teszik az embert, de a szíved súgja: tedd meg” – énekli a zarándokmenet élbolya a ­Kowalsky és a Vega egyik slágerének átiratát. A háti hangszórót cipelő fiú mellett egy gyászruhába öltözött asszony lépeget, szelíd mosollyal rója az utat. Mellé szegődöm, s megszólítom. Sitéri lakos, ő kíséri el a következő falu templomához a kétszázötven fős csapatot. – Református vagyok – mondja. – A sógorom katolikus, ő szólt, hogy lenne egy ilyen feladat, vállalkoznék-e? Én pedig szeretek segíteni – tudom, olykor csupán egy jó szó is elég –, hát vállaltam. Örülök, hogy a hatvanéves kort megérve is jól bírom a gyaloglást. Örömmel megyek a sok fiatallal Sitérre, igaz, most feketében, mert kilenc hete elhunyt az édesanyám – teszi hozzá, és gyalogol tovább, elszántan, küldetését teljesítve.
Néhány méterrel mögötte egy végzős gimnazista halad. Hanna az előző héten zárult Szent Damján-táborból érkezett ide. Ebben a sok év óta megrendezett táborban fogyatékos gyerekekkel nyaralnak együtt kispapok és önkéntesek. – Nagy lelki feltöltődést kaptam ott, s ez feledteti a fáradtságot – mondja Hanna, aki zarándoklatát a családjáért ajánlja fel: kilencvenkét éves dédmamájáért, testvéreiért, szüleiért. Most is a Szent Damján-táborban kapott pólót viseli, rajta a felirat: Hordozzátok egymás terhét. A fogyatékkal élő gyermekeket fürdetni, pelenkázni is kellett. – Fontos, hogy elfogadjuk őket, hiszen teljes értékű emberek. Nem sajnálatra, hanem segítségre van szükségük – mondja a gimnazista lány.
Sitér után Alsótótfalu, Fegyvernek és Szentjobb felé haladva ezen a napon még tizenkilenc kilométert tettek meg a zarándokok. Másnap Hegyközszentmiklós felé gyalogoltak, majd Nagykágyán, a Pongrácz-kastélyban pihentek meg. Innen Csokaly felé vették az irányt, ezt követően pedig Székelyhídra indultak tovább. Böjte Csaba ferences szerzetes lelkinapot tartott számukra, majd a „vízen járást” tanuló-gyakorló zarándokok a százharminc kilométeres zarándokút végén a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely nagybúcsújára érkeztek meg, hogy hálát adjanak az Úr kegyelmeiért.