Építsünk családot!

S persze oly sok minden másról, hiszen a kommunikáció nem fölöslegesen divatos kifejezés, ahogy sokan emlegetik róla bosszankodva: többet jelent a beszélgetésnél, magába foglalja gesztusainkat, mimikánkat, a találkozásaink medrét jelentő körülményeket s számtalan más, szavakon túli tényező sorát. Mindazt, amivel mindennapjaink során igyekszünk közelebb kerülni egymáshoz, s megérteni a másikat. Közösséget alkotni. Ahogyan János is megfogalmazta: nem véletlen, hogy a közösség jelentésű kommunióból ered a kommunikáció szava, mely az élet alapáramát jelzi számunkra, akkor is, ha nem gondolkodunk róla, hanem épp a fejünk búbjáig benne vagyunk.

„Az ember lényegéhez tartozik a kommunikáció. Kommunió nélkül nincs ember, aki egyszerre individuális és szociális lény.” A filozofikus alapvetés (az esti időpontra is tekintettel rövidre fogva) a házaspár férfi felének feladata, őt egészíti ki Mária – a hazánkban is népszerű amerikai keresztény szerző, Gary Chapman Egymásra hangolva című könyve alapján – annak útjait megrajzolva, hogy miként váltható életre az egészséges kommunikáció igazsága.
A Családépítő Klub estéi Budán,  a XII. kerületi önkormányzat művelődési házában („a MOM-ban”) zajlanak. Ihletőjük és motorjuk a keresztény világ- és életszemlélet, de nem csak a „beavatottaknak”  szólnak. Épp ezt jelzi az is, hogy nem egyházi vagy felekezeti intézményt választottak helyszínül, hanem „semleges terepet”. A Komáromi házaspár olyan teret keresett, amely nem riasztja el a megilletődött nem vallásosakat. „Ez eleve megszűrné, hogy ki jön be – mondja János -, s egy csomó ember, aki szívesen jönne, mivel nem tudja, hogy kell viselkedni ilyen helyen, inkább kívül marad.” Az évek során oly nagyon hazatalált a többszörösen is családias sorozat, hogy a kultúrház már saját programjaként várja az érdeklődőket.

Mária meséli, hogy a klub neve a testépítő műintézményekre utal. Ők a fizikum napjainkban egyoldalúan népszerű karbantartásának szükségét nem tagadva a lélek- és a család ápolására hívják a mindenkori belső megújulásra készeket. „Akinek nagyobb problémáktól mentes a családja, azt azért hívjuk, hogy megossza a többiekkel jó és eredményes tapasztalatait, akinek meg nehézségei vannak, azt azért, hogy tudjunk segíteni egymásnak.”
Minden évben közös gondolatra fűzik fel a klubestek alkalmait, az idén Az élet játéka van soron: „Akarsz-e játszani mindent, mi élet…” – ezúttal Kosztolányi Dezső e sorát választották mottóul („A jó vers a prófécia egyik változata” – emlékeztet János – „és imádságnak sem utolsó” – teszi hozzá Mária), s szó szerint is értelmezik a költő kérdését. Az előadásokat ugyanis játékok követik, melyeknek egymás mind mélyebb megismerése, a kommunikáció és az önismeret fejlesztése a célja – oly nagyon kikapcsolódva, hogy a legutóbbi program este héttől nem a menetrend szerinti kilenc óráig tartott, hanem fél tizenegy után ért véget. Ez azt is jelzi a családépítőkről, hogy „jó nekik ott lenni”, ezek szerint érdemes csatlakozni hozzájuk.

„Végső soron életvédelemmel foglalkozunk” – összegzi munkájukat Mária. Azokat biztatják, erősítik, akik értéknek tartják a házasságot, de olykor nem tudják, hogyan éljék meg, s akiknek a mai, fejtetőre állított világ nemegyszer azt üzeni: elavult nézeteket vallanak. Bármilyen értékrendű emberek számára befogadhatóan igyekeznek láttatni az életről alkotott térképüket, a keresztény vagy kifejezetten az egyházi tanításban tükröződő válaszokat is a résztvevők elé tárva, akik – bár meglehet, nem hívők – el tudják fogadni, hogy amit hallanak, az legalább az egyik megalapozott vélemény életünk alapvető kérdéseiről.

„A napi küzdelmek, a gyermekeinkkel és a környezettel való érintkezés során kicsiszolt értékeket szeretnénk átadni azoknak, akik ezeket bármilyen okból nem kapták meg – mondja János, s hozzáteszi: – Egy nagypapa így fogalmazott a klub egyik alkalma után: Én ide máskor is jönni fogok, mert a gyerekeim nevelését elszúrtam, de az unokáimét nem akarom.” „Akik eljönnek hozzánk, nem recepteket kapnak, hanem a gondolkodásra való készséget sajátíthatnak el – vallja meg a hazai katolikusok körében méltán közismert házaspár. – Nekik kell eldönteniük, hogy gyermekeiket a mindenkori társadalmi elvárásoknak akarják-e megfeleltetni, vagy érett, döntésképes személlyé akarják nevelni őket. A szülőnek is érlelnie kell személyiségét, hogy ajándékba kapott gyermekének meg tudja adni mindazt, ami belülről vezérelt emberré teszi.”

János a neves francia katolikus gondolkodót, Jacques Maritaint is idézi, aki A garonne-i paraszt című késői művében azt írja: elértük azt a kort, amikor a személyes kis közösségek lesznek képesek olyan erőket összegyűjteni, amelyek energiája az atommaghasadás erejéhez hasonlítható. Ezt a gondolatot bontotta ki később II. János Pál pápa a világiakról szóló, Christifideles laici kezdetű enciklikájában. Egy olyan világ képét, amelyben a civil társadalom tagjai a keresztény értékeket komolyan veszik és igyekeznek megvalósítani.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.