Joseph Ratzinger 1927. április 16-án, Marktl am Innben született. Édesapja, az idősebb Joseph Ratzinger régi bajor földműves családból származott, majd belépett a csendőrséghez, s itt felügyelői rangig jutott. 1877-ben született, majd 1937-ben nyugdíjba vonult. 1959-ben hunyt el. A későbbi pápa édesanyja 1884- ben született, egész életét családjának szentelte. Traunsteinban halt meg 1963-ban. Az első évek Marktl am Innben, de még inkább 1929-től 1932-ig a Tittmoningban eltöltött idő, bár kevés kézzelfogható emléket hagytak hátra, mégis meghatározó korszakot jelentettek a gyermek életében. Ekkor már végét járta a weimari köztársaság, ekkoriban váltak állandóvá a választási harcok, a Szentatya – visszaemlékezéseinek tanúsága szerint – később is maga előtt látta a plakátokat. Egyre erősödött a jövő miatti aggodalom is: csendőr édesapjának szinte naponta kellett fellépnie az egyre erőszakosabbá váló, ordítozó nácik ellen.
A család 1932-ben Aschau bei Kraiburgba költözött. A békés falusi élet szép emlékeket hagyott hátra, ugyanakkor az édesapa egyre nehezebb helyzetbe került. A közhatalom alkalmazásában állt, ám 1933-tól annak birtokosaival, a nemzetiszocialistákkal nem tudott azonosulni. Az apa sokat olvasott, érdekelte a politika – de életét alapvetően a vallási elkötelezettség határozta meg. Mély hitének és az igazságért való erőteljes kiállásának meghatározó szerepe lehetett abban, hogy a fiatal Joseph és fivére, Georg foglalkozni kezdett a papi hivatás gondolatával.
Bátyja példáját követve a fiatal Joseph is hamar ministrálni kezdett, így fokozatosan „nőtt bele” az egyházi életbe. Ez a kor az egyház életét tekintve is mozgalmas volt: ez volt a német liturgikus mozgalom egyik virágkora. Nyílt szívvel, érdeklődő szemmel fordultak a gyermekek is az egyház liturgiája felé. Joseph Ratzinger később elmondta, hogy őt leginkább az Olajfák hegyi ájtatosság és a feltámadási szertartás ragadta meg, amikor először az egész templom sötétségbe borult, majd mikor a plébános belekezdett az énekbe: „Feltámadt Krisztus e napon!”, a fiatal férfiak hirtelen leengedték a templom ablakairól a függönyöket, s az egész templomtér fényárban úszott. Ugyanilyen meghatározó élményt jelentettek a zarándoklatok, különösképpen a közismert bajor kegyhelyre, Altöttingbe. A családapa 1937-ben nyugalomba vonult, s így megvalósíthatta régi álmát: egy egyszerű parasztházat vásárolt Traunsteinban, és a család ide költözött. Bár a mai fogalmak szerint elég egyszerű és kényelmetlen volt a ház, a gyermekek számára mégis csodálatos volt a hatalmas mező, a szántóföld, az erdő közelsége s a rálátás a hegyekre. Joseph Ratzinger 1939-ben lépett be a helyi kisszemináriumba, s megkezdte gimnáziumi tanulmányait. Ám hamarosan kitört a világháború, s a szeminárium épületét lefoglalták, kaszárnyává alakították át. Ezután egy ideig még próbálták a fiatalokat családi házaknál együtt tartani, de végül 1941-től már mindenki saját családi otthonából járt iskolába. Ratzinger bíboros visszaemlékezve ezekre az évekre elmondta, hogy ekkor őt kevéssé érdekelte a hittan, sokkal inkább a klasszikus nyelvek – s ez a szenvedélye a mai napig megmaradt. Az is nehezére esett, hogy beleszokjék a zárt közösség napirendjébe és mentalitásába, ám később éppen ez segítette hozzá ahhoz, hogy saját, önálló állásfoglalását, felfogását kialakítsa.
Hogy igent mondjon a papi hivatásra, ez akkorra már egyértelműen eldőlt. Családját nem lepte meg vele, hiszen fivére, Georg ugyancsak a papságra készült. A Ratzinger családban egészen magától értetődő volt a hit, a vallásosság. Étkezések előtt és után, reggel és este közösen imádkoztak. Édesapjuk szombaton pedig mindig elővett egy régi evangélium-kommentárt, s abból felolvasva vezette be gyermekeit a vasárnapi evangéliumba. Ahogy iskolába kezdtek járni, természetessé vált a naponkénti szentmisehallgatás is. Azt is magától értetődőnek vették, hogy a gyermekek zenéljenek – így a családi ünnepeknek mindig sajátosan szép hangulata volt. Georg már nyolcéves korában helyettes orgonista volt Aschauban, Joseph pedig zongorázni tanult, bár saját bevallása szerint nem jutott tovább a Beethoven- szonátáknál. Óriási eseménynek számított, amikor a család végül egy olcsó zongorát tudott vásárolni. Bár az édesapa fizetése nem volt különösebben magas, mégis békében élt a család: a szülők egészen egyszerűek voltak, arra mégis volt gondjuk, hogy gyermekeik mindent megkapjanak, amire szükségük van. A traunsteini évek legmegragadóbb emlékeit azonban a liturgiák jelentették később is Joseph Ratzinger számára. A kisváros templomában különös gondot fordítottak a szertartás méltóságára, emelkedettségére, és hogy az egyházi zene is magas színvonalú legyen. Emellett nagy hatással volt az ifjú Josephre Georg Els atya, aki híres prédikátor, a szó mestere volt, s megerősítette Joseph Ratzingerben a hivatás kegyelmét.
