Emeld lelked a magasságokba
Fotó: Merényi Zita

 

A konferencián jelen volt Michael August Blume apostoli nuncius és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita. A tanácskozást Erdő Péter bíboros, prímás nyitotta meg. A főpásztor beszédében arra emlékeztetett, hogy a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve fontos feladat az Eucharisztia gazdag valóságát tudományos szinten is megvizsgálni. Ez az ősi görög elnevezés hálaadást, szent emlékezést, szent jelenlétet, lakomát jelent. Magyarul magát az ünneplést szentmisének, az eucharisztikus színek magunkhoz vételét szentáldozásnak, a konszekrált kenyeret és bort Oltáriszentségnek nevezzük.
A teológiai gazdagság vizsgálata során a történelmi előzményekre, vagyis a húsvéti vacsora lefolyására, a zsidóság körében betöltött szerepére is ki kell térni. Fontos számunkra mindazoknak az imádságoknak és szokásoknak az ismerete is, amelyek a zsidó hagyományok világában az étkezésekhez kapcsolódtak. Az Eucharisztiával kapcsolatos gondolkodásunkhoz különösen jelentős hozzájárulás az ortodox és a protestáns keresztény közösségek felfogása, hagyománya és gyakorlata – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros.
„Mily szép és fenséges, hogyha testvérek együtt gondolkodnak” – kezdte előadását Schőner Alfréd főrabbi. Először arról beszélt, hogy az egykori esztergomi zsinagóga felett még láthatjuk a kőtáblákat, de a tíz ige már nincs rajtuk. Ezek ugyan felszálltak az égbe, de az emberek lelkében megmaradtak. A mai széderestéről és annak liturgikus kapcsolatáról szólva elmondta, hogy a Pészah a három zarándokünnep egyike. Ennek során felolvassák a Haggádát, melynek forrása a Tanakh, a Talmud és RáMBáM, azaz Maimonidész szövegei. A széder – jelentése rend – zsinagógán kívüli esemény, melyet közösségben vagy családban ünnepelnek. A szédereste középpontjában a „meséld el fiadnak” parancsa áll, központi eseménye az Egyiptomból való kivonulás elbeszélése. A szédervacsorán három pászkakenyér, valamint zöldségek kerülnek a tányérra. A csont a bárányáldozatra, a tojás az ünnepi áldozatra, a keserűgyökér a szentélyre, a reszelt alma és dió keverékéből álló, malterszerű étel a vályogvető rabszolgamunkára, a sós víz a szolgaságban ejtett könnyekre utal. Ezenkívül még négy kehely bort is az asztalra tesznek. (Egy kérdésre válaszolva a főrabbi külön kiemelte a kenyér és a bor jelentőségét, amely az Eucharisztiával is kapcsolatba hozható.) „Ne felejtsd apád tanítását, és azokat a szent szövegeket, melyeket édesanyádtól hallottál. Szemedet helyezd a földi valóságba, de lelked emeld a magasságokban és kutasd az Örökkévalót” – fejezte be előadását Schőner Alfréd főrabbi.
Verő Tamás budai főrabbi A zsidó családi liturgia a szé­der­estén kívül – étkezések, asztali áldások, imák címmel tartott előadást. A hagyomány szerint az asztali áldásokat Ábrahám vezette be. A Bibliából ismert történet szerint a házába fogadott vendégeket arra kérte, hogy ne neki, hanem az örök Istennek adjanak hálát. Ahhoz, hogy nyilvános imát mondjanak, legalább tíz felnőtt zsidó férfira van szükség. A zsidó felfogás szerint a főétel a kenyér, ennek fogyasztásánál el kell mondani a megfelelő imát. Minden áldás így kezdődik: „Áldott vagy te, Örökkévaló Istenünk, a világ Ura…” „Minden áldás Istentől jön, minden áldás elmondásával elismerjük az Örökkévaló létét. Aki áldást mond, maga is meg lesz áldva” – fejezte be előadását Verő Tamás budai főrabbi.
Az előadások után Schőner Alfréd kérdésekre válaszolt. Megemlítette, hogy Erdő Péter bíboros a szünetben azt javasolta neki: a közeljövőben együtt emlékezzenek meg a II. világháború idején Esztergomból elhurcolt több mint ötszáz zsidó emberről. E kezdeményezést hallva a főrabbi visszautalt előadása elejére, és az mondta: „Most egy ige visszaszállt a táblára.”
A második nap első előadója Michael Zheltov orosz ortodox teológus volt, aki történeti áttekintést adott arról, hogyan változott az Eucharisztia tisztelete, illetve miként alakultak az idők során az áldozás feltételei az Orosz Ortodox Egyházban. A XIV. század végére egy egészen szigorú gyakorlat határozta meg azt, hogy ki járulhat szentáldozáshoz. Eszerint minden liturgián csak a papok áldozhattak, a hívek évente egyszer, a nagyböjt idején – tehát nem húsvétkor, ugyanis az Eucharisztiában való részesüléshez szorosan kapcsolódott a bűnbánat. A XVII. században változás indult el, például lerövidültek a kötelező imádságok, Nagy Péter cár pedig előírta, hogy mindenkinek évente legalább egyszer részesülnie kell az Eucharisztiában, és erről igazolást is kell kapnia.
Nicolae Preda diakónus-lektor a román ortodox liturgiákon használt kenyérről szólt előadásában. Az a meggyőződés, hogy az Eucharisztia az Egyház egységének szimbóluma, már a kezdetektől jelen van a román ortodox hagyományokban. A konstantinápolyi ökumenikus pátriárka küldötteként Makariosz hrisz­tu­poliszi püspök (Makarios of Christoupolis) tartott előadást, melyben többek között szólt az Eucharisztia tiszteletével kapcsolatos vitákról. Ezek a bizánci képrombolások idején lángoltak fel, és kiindulópontjuk az a gyakorlat volt, hogy a hívek bizonyos értelemben el voltak zárva az Eucharisztiától a liturgiákon. A legközelebb a bevonulás során kerültek hozzá, amikor a még át nem változtatott kenyeret és bort ünnepélyes körmenetben bevitték a szentélybe. Maka­riosz püspök rámutatott: Isten szellemi hódolatot kíván, de a fény, az illatok, az anyag, így a kenyér mint jelkép is segítheti ezt.
Az ortodox egyházak képviselői után Kocsis Fülöp gö­rög­katolikus érsek-metropolita kapott szót, aki előadása elején hangsúlyozta: a görög­katolikusok szeretnének híd lenni az Ortodox és a Katolikus Egyház között. A Rómával egyesült keleti egyházakban az évszázadok során az együttélés, valamint a közös papképzés hatására egyre vonzóbbá vált a szentségimádás, ami a görögkatolikus egyházakban is elterjedt. A keleti liturgiákban azonban az Eucharisztiához kovászos kenyeret használnak, ami fizikailag nem alkalmas arra, hogy behelyezzék a nyugati Egyházban használatos monstranciába. A szentségimádás ma már csak nyomokban található meg a Görögkatolikus Egyházban, ahol a liturgiának adnak elsőbbséget más ájtatosságokkal szemben. A szent liturgia elején végzett proszkomídiában (az áldozati kenyér és bor előkészítésében) is megmutatkozik, milyen következetesen megélt áhítattal kezelik a Görögkatolikus Egyházban az Eucharisztiát. A proszfora egyszerű búzakenyér, aminek elkészítése azonban imádságokkal tűzdelt, szertartásos cselekmény. E kenyérből a szent liturgián a pap imádságok kíséretében vágja ki azt a részt, amelyet báránynak neveznek, s amit aztán kon­szekrálnak. De a proszfora megmaradt része is szen­tel­mény; nem szabad kidobni, általában a ministránsok, a pap vagy a diakónus fogyasztja el. Talán az előszenteltek – teljes nevén előre megszentelt áldozatok – liturgiája állítható a leginkább párhuzamba a római katolikusoknál megtalálható szentségimádás hagyományával, hiszen azon korábban konszekrált szentséggel találkozunk. Ez bűnbánati szer­tartás, melynek végén van áldoztatás; úgynevezett alitur­gikus napokon, a nagyböjt idején végzik. „A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve fontos célkitűzés, hogy növeljük a hívek buzgóságát az Eucharisztia iránt, és hacsak valami súlyos ok nem gátolja, minden megkeresztelt hívő részesüljön a szent liturgiákon Krisztus testében és vérében” – fejezte be előadását Kocsis Fülöp érsek-metropolita.
Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök és Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke az Úrvacsora teológiájáról, evangélikus és református gyakorlatáról tartott előadást. Az előadók a párbeszéd jegyében Kocsis Fülöp érsek-metropolitával együtt felekezetközi kerekasztal-beszélgetésen válaszoltak a jelenlévők kérdéseire. A beszélgetésben Fekete Károly református püspök reagált arra a kérdésre, hogy várható-e a módosítása annak a döntésnek, amelyet a magyarországi reformátusok 2012-ben megtartott XIII. zsinati ciklusa 10. ülésén hoztak meg, amelyen többségben igennel szavaztak a 450 évvel ezelőtti Heidelbergi Káté (HK) új fordításáról s annak 80. paragrafusáról, mely szerint a katolikusok miséje, az Eucharisztia tisztelete és annak vétele „kárhozatos bálványimádás”. Fekete Károly püspök elmondta, hogy az a sajnálatos vita, amely néhány évvel ezelőtt kialakult, „egy előkészítetlen, református egyházi közegben át nem beszélt akció miatt robbant ki. Nagyon sajnálom, hogy így történt. A HK új fordítását előkészítő bizottságban én is benne voltam, és a teljes protestáns nyugati mintára hivatkozva mi nem szerettük volna, hogy ez a kitétel (a „kárhozatos bálványimádás” – a szerk.) benne legyen a szövegben, mert ezen a kijelentésen túlhaladt a történelem”. Ez a kiegészítés valóban korhoz kötött, indulatos betoldás volt. „Nagyon röstellem, hogy az említett méltatlan zsinati ülés keretében szavazás útján egy ilyen komoly teológiai kérdésben elhamarkodottan döntött a testület. Bízom abban, hogy ez még a mi nemzedékünkben változni fog” – tette hozzá a református püspök.
Fekete Károly reagálásához Erdő Péter bíboros, prímás is hozzászólt, megköszönve a püspök alaposan és „mélyen átgondolt szavait”. A bíboros hozzátette, hogy a XVI. században a római joggal operált mindkét fél, de főleg a világi hatalmak. Kr. u. 380 után a Római Birodalomban mind a bálványimádás, mind az eretnekség, mind a superstitio bizonyos minősített esetei olyan bűncselekményeknek számítottak, amelyekért halálbüntetés járt. Tehát amikor az egyik fél bálványimádónak nevezte a másikat, az a világi hatalom legbrutálisabb segítségül hívását jelentette, mintegy annak intézkedését próbálta kiprovokálni. „Ehhez képest – azt hiszem – napjainkra eljutottunk az emlékezet megtisztításának koráig” – tette hozzá Erdő Péter.
Előadásában Fekete Károly püspök ismertette az Úrvacsorával kapcsolatos református gyakorlatot, a hívők lelki hozzáállását és a református szemlélet hátterében meghúzódó teológiát. Beszélt a sákramentumi jel és a sákramentum lényegét adó jelzett dolog közötti analógiáról, a kettő közötti metonímiáról (névátvitel), a Szentlélek szerepéről a Krisztussal való titokzatos egységben. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök előadásában felvázolta az Úrvacsoráról szóló teológiai felfogást és az Úrvacsora gyakorlatát az Evangélikus Egyházban. Hangsúlyozta, hogy lényege szerint a szentség külső jelrendszer, amely belső lelki változást idéz elő, és nyilvánvaló kapcsolatot hoz létre Isten és ember között. A szentség tartalma pedig nem más, mint hogy „Isten a bűnöst elfogadja, magához öleli, s új kezdetre biztatja”. A szentség által Isten építi gyülekezetét, az Úrvacsora közösségében pedig Krisztus áll a középpontban.
A konferencia zárónapján Kajtár Edvárd, a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet irodaigazgatója az áldoztatás liturgiájának alakulását tekintette át az első századoktól napjainkig. Kitért a különböző zsinatoknak az áldoztatás témájában hozott döntéseire, és érdekességként szólt a higiéniai szempontokról is. Németh Norbert, a Pápai Magyar Intézet kinevezett rektora az Eu-
charisztiáról mint szent emlékezésről beszélt, utalva ezzel az utolsó vacsorára. Fábry Kornél, a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkárságának főtitkára a szentáldozás kegyelmi hatásairól szólt, kiemelve a Krisztussal és az Egyház tagjaival való közösség és találkozás fontosságát. Györök
Tibor teológiai tanár az Eucharisztia őrzéséről és imádásának történelmi alakulásáról tartott előadást, majd a Nyolc Boldogság közösség tagja, Versegi Beáta Mária nővér következett, aki a II. vatikáni zsinat után létrejött eucharisztikus mozgalmakról beszélt. Az előadások sorát Fejérdy András egyetemi docens zárta, aki az eucharisztikus kongresszusok szerepét tekintette át a XIX. század végétől napjainkig.
A konferencia zárszavában Erdő Péter bíboros kiemelte: nemcsak íve volt a háromnapos konferenciának, hanem lelke is. A tartalmas előadásokon túl a gyónási lehetőség mellett közös szentmisén, szentségimádáson is részt vehettek a jelenlévők.

Baranyai Béla, Körössy László, Szalontai Anikó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..