Kúszó-mászó, beszélni nem tudó gyermekeid. De te érted minden szavunkat.
Írni-olvasni nem tudó gyermekeid. De te olvasol szívünk mélyébe írt sorokat.
Önállóságra törekvő és el-elkóboroló gyermekeid, de te állandóan otthonnal vársz minket.
És ha őszülő hajú vagy botra támaszkodó gyermekeid vagyunk, akkor is te bátorítasz: Kicsi a hitetek, ne féljetek! Ne féljetek átlépni a remény küszöbét! Szent II. János Pál pápa szájából nem mindig értettük ezt a felszólítást. Nem fogtuk fel, pontosan mit is takar. Talán mostanra érett be üzenetének értelme.
A napokban huszonegy keresztény férfit végeztek ki – pontosabban gyilkoltak meg – a hite miatt. Mert Krisztushoz tartoztak. Építőmunkások voltak. Talán lakásokat, utakat építettek, vagy iskolát meg orvosi rendelőt.
Krisztushoz tartoznak, mert a haláluk után is vele maradnak. Ő készített nekik olyan lakást, amelybe nem lehet betörni, ahonnan nem lehet senkit elhurcolni, amely soha nem megy tönkre.
Embertelen és elfogadhatatlan cselekedet. Nemcsak a XXI. század elején, de minden korban az. Szíriában egy négyéves kisfiú is belehalt a sérüléseibe. Halála előtt ez volt az utolsó mondata: „Mindent megmondok Istennek!”
Embertelen tettek, amelyek Istenhez kiáltanak. Ha mindez egy vallás nevében történik, az a vallás nem Istentől való. Kiirtani a keresztényeket! – harsant fel az őrjöngő tömeg a római őrült császárok biztatására.
Van Isten, és van Igazság. Létezik bűn, és van felelősség. S van szenvedés, amelynek értelme és útja van. A nyáron megölt amerikai újságíró, és a közelmúltban meggyilkolt építőmunkások is az Atya gyermekei. A síró pici legény most a legtöbbet teheti: mindent megmond Istennek. Azaz imádkozik. Nem jelentget fel, és nem árulkodik. A világtörténelem Ura mindent lát és tud, miközben felfeszített Fiában velünk együtt szenved. Mert egy kisfiú mindent megmondott Istennek.
