„Emberségünk veresége”

– A Sant’Egidio Közösség Európa-szerte ugyanazt képviseli, mint a napokban megjelent, Emberségünk veresége című nyilatkozatában: arra kéri a hatóságokat, hogy hallgassák meg magukat az érintetteket és az őket az átlagnál jobban ismerőket, az elesett, nyomorban élő emberekkel rendszeresen találkozó, velük hivatásszerűen foglalkozó szakembereket – mondta Szőke Péter, a közösség magyarországi vezetője lapunknak. – Mi, a közösség tagjai is hivatásunknak, kötelességünknek érezzük, hogy a legelesettebbek közé tartozó hajléktalan testvéreinket szolgáljuk önkéntes munkánkkal, a szabadidőnkben. Kérjük a magyar hatóságokat, ahogyan egész Európában tesszük, hogy kollektíve ne büntessék a nincsteleneket, hanem biztosítsák a forrásokat azoknak a komoly szakpolitikai programoknak a végrehajtásához, amelyeket olyan tekintélyes szakmai és civil szervezetek, mint például a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Menhely Alapítvány dolgozott ki. A gazdasági válság következtében nőtt, sőt várhatóan még nőni is fog a reménytelen helyzetbe kerülő emberek száma. Tekintse mindenki, a politikai vezetők is kötelességüknek az ő segítésüket, és ezt érvényesítsék a költségvetési források elosztásában – ahelyett, hogy e programokkal összeegyeztethetetlen szellemű törvényeket hoznának.

 Azoktól pedig, akik nem kedvelik a hajléktalan embereket, mert úgy vélik, maguk tehetnek a helyzetükről, kérjük, gondoljanak Jézusra, aki azonosította magát a szegényekkel. Hogy valaki miért került reménytelen helyzetbe, azt sokszor már nehezen lehet kideríteni, és nem is a mi dolgunk, hogy ezzel foglalkozzunk. Mindenki lesz egyszer beteg vagy idős, törékeny az emberi élet. Mindig gondoljunk arra, hogy mi is kerülhetünk hasonló helyzetbe. A Máté evangéliumának 25. fejezetében leírt „kis apokalipszis” és az egyházatyák tanítása nyomán hisszük: Jézus az Eucharisztián kívül a szegényekben van jelen látható, tapintható módon ebben a világban. Ezért nem jó eltüntetni a szegényeket vagy kerülni őket. Jézussal találkozunk minden elesettben, így találkozásaink a köztünk élő szegényekkel megtérésünket segítő megannyi értékes alkalom. Karácsony közeledtével ezt igyekszünk a szívünkbe vésni.

A Sant’Egidio Közösség a hajléktalanok büntetéséről

A Sant’Egidio Közösség tagjai Magyarország és a világ nagyvárosaiban ismernek és segítenek otthontalanokat. A hajléktalanok nem rendészeti vagy közegészségügyi kérdést jelentenek, hanem férfiak és nők, akiknek nevük, arcuk, történetük van. Megismerhetők mindazok számára, akik nem ítélettel, hanem irgalommal közelednek hozzájuk.

Az országgyűlés e napokban olyan törvényjavaslatot tárgyalt, amely elzárással vagy százötvenezer forint bírsággal fenyegeti azt, aki a „közterületen életvitelszerűen lakás tilalmát ismételten megszegi”.

A javaslat megdöbbentő és elfogadhatatlan. Olyan emberek helyzetét teheti még inkább kétségbeejtővé, akiknek – különösen télen – a puszta léte is állandó veszélyben forog. Nyugtalanító üzenetet küld a társadalomnak, mindannyiunknak. A civilizáció alapja ugyanis a szolidaritás, az együttérzés a közösség gyengébb, kiszolgáltatottabb tagjaival. A hazánk 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvényébe foglalt Nemzeti hitvallás szerint a „magyar nemzet tagjai vallják az elesettek és a szegények megsegítésének kötelezettségét”. A szóban forgó intézkedés viszont épp a legszegényebbeket kriminalizálja, bélyegzi meg. A törvényjavaslat nemcsak embertelen, hanem ésszerűtlen és célszerűtlen is. Visszatartó ereje sem lehet, hiszen a közterületen lakás kényszer, nem szabad választás eredménye.

A javaslat az utóbbi idők otthontalanokat és koldusokat sújtó intézkedéseinek sorába illeszkedik. Ezek ellen több civil szervezet is felemelte szavát. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a közterületen „lakást” és a kukázást szankcionáló józsefvárosi rendeletek megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.

A szigorítások kezdeményezői szerint nincs alternatíva: a városi környezet leépülését meg kell állítani. Mi is szeretnénk tiszta és kulturált városokban élni. Ehhez azonban elegendő a már meglévő jogszabályokat alkalmazni. Büntetni a garázdaság, szemetelés, csendháborítás elkövetőit kell – a nélkülözőket pedig segíteni.

A törvénymódosítás vereség lenne valamennyiünk, még kezdeményezői számára is. Emberségünk veresége. Ahol hiányzik az együttérzés a legnyomorultabbak iránt, ott senki sem lehet nyugodt. Ahol viszont megbecsülik a szegényt, a koldust, a beteget, az időst, ott mindenki bízhat benne, hogy ha hasonló helyzetbe kerül, őt sem hagyják majd magára.

Van alternatíva. Nem a hajléktalanok, hanem a hajléktalanság ellen kell küzdeni. A döntéshozók tekintsék prioritásnak a nyomor minden formájának felszámolását, és ehhez rendeljenek megfelelő forrásokat. Az ehhez szükséges szakpolitikai programokat hozzáértő segélyszervezetek kidolgozták. Elismerés illeti azon civil és karitatív szervezetek munkatársait és önkénteseit is, akik gyakran erejükön felül próbálnak segíteni e legszerencsétlenebb embertársainknak. Tiszteletet érdemelnek azok a polgártársaink, akik egy-egy csésze forró teával, hálózsákkal és baráti szóval fordulnak feléjük. Ki tudja, hány életet mentettek meg ilyen apró, de konkrét gesztusok.

Kérjük, hogy az országgyűlés ne fogadja el a szabálysértési törvény e módosítását. Kérjük a hajléktalanok és koldusok ellen hozott intézkedések visszavonását és hathatós intézkedések megtételét e társadalmi probléma tényleges megoldása érdekében.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .