Keresztények és remények Egyiptomban

A Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetője, Khalil Y. Youssef nyílt levélben fordult Erdő Péter bíboroshoz, kérve: vesse latba minden tekintélyét az egyiptomi keresztények védelmében. A főpásztor az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnökeként üzenetet fogalmazott meg, amelyben felhívja az európai országok kormányainak figyelmét a „béke, a vallások együttélése, az emberi szabadság és méltóság ellen irányuló gyilkos erőszakra”. Khalil Y. Youssef atyával a tragikus események kapcsán a történelmi előzményekről, az egyiptomi keresztény közösség történetéről és az iszlám veszélyeiről beszélgettünk.

 – Az október eleji események előzményei negyven évvel ezelőttre nyúlnak vissza. 1972-ben a muszlimok felégették Khanka templomát… – és azóta egyetlen keresztények ellen elkövetett merényletnek sem találták meg az elkövetőjét. Egyiptom déli részén, Szuhag megyében, a Dzsirdza városhoz tartozó Kush faluban, 2001-ben huszonegy keresztényt öltek meg; 2003-ban az El-Minja megyei Abu Kurkász városhoz tartozó El-Fikrja faluban lévő Sárkányölő Szent György-templomban tizenhárom fiatalt gyilkoltak meg. Idén január 1-jén a Két Szent-templom előtt robbantottak Alexandriában, ahol huszonhatan haltak meg. Amikor január 25-én Egyiptomban kirobbant a forradalom, a keresztényeknek azt mondták, hogy az elmúlt negyven év alatt elkövetett támadásokban a régi rezsimnek volt része. A keresztények pedig vártak és várnak valamiféle választ, hogy akkor mi is történik… A forradalom alatt egyébként tizenkét keresztényt öltek meg a hadsereg emberei Kairó Mokattam lakónegyedében. Hetvenkét órán keresztül pusztították a Dél-Kairóhoz tartozó Sol Atfih faluban lévő, Mármina nevű kopt templomot. A hatóság sem avatkozott be, nem állította le a rombolást; és természetesen itt sincsenek meg az elkövetők. A Heliopolis-negyedben egyszerű muszlimok úgy gondolták, hogy nincs szükség a templomunkra, ezért bezárták; a mai napig nem tudnak ott imádkozni a keresztények. Imbábában két templomot égettek fel „ismeretlen elkövetők”…

Mi történt legutóbb, Merinábban?

– Merináb egy falucska a dél-egyiptomi Asszuán megyéhez tartozó Edfu közelében. Sárkányölő Szent Györgyről elnevezett temploma egy olyan telken épült 1940-ben, amelyet még egy ottani hívő keresztény ajánlott fel erre a célra. A templomépítés engedélyeztetése akkor még nem volt olyan bonyolult folyamat, mint mostanában. Az évtizedek alatt nagyon leromlott az épület, ezért a helyi pap engedélyt kért a hatóságoktól a felújítására. A munkálatok közben kiderült: annyira rossz állapotban van, hogy le kell bontani. Az engedélyeztetett tervben így az szerepelt, hogy a Sárkányölő Szent György-templomot újjáépítik. A bontással nem is volt semmi probléma, de amikor kezdtek emelkedni az új templom falai, a muszlimok beavatkoztak…

Az atrocitások általában a pénteki ima után kezdődnek; a mecsetben feltüzelik az embereket, hogy lépjenek fel a keresztények ellen. Merinában a biztonságért felelős megbízott is a helyszínen tartózkodott, ő irányította a templomrombolást. És ez nem volt elég, a keresztények házai közül is hármat felégettek. Az ország vezetői közül pedig senki sem emelte fel a szavát, az újságokban, a tévében, a rádióban meg sem említették a történteket.

A forradalom idején alakult meg az úgynevezett Maspero csoport. Nevüket onnan kapták, hogy tagjai mindig a Tahrír térhez közeli Maspero téren gyülekeztek. Nemcsak keresztények tartoznak hozzájuk, hanem felvilágosult muszlimok is, akik a forradalom alatt megfogalmazott elvárások mellett hangot adnak a keresztény követeléseknek is: a szabad vallásgyakorlásért, a keresztények parlamenti képviseletéért és a templomépítés jogáért küzdenek. Amikor október 3-án összegyűltek a Maspero téren, a tévé központi épülete előtt, a hadsereg lerohanta őket. Egy keresztény fiút húszan körbevettek, és úgy megverték, hogy életveszélyes állapotban került kórházba… A merinábi események után az Egyiptomot jelenleg vezető katonai tanács engedélyezte, hogy október 9-én, vasárnap az utcára vonulhassanak a keresztények Kairóban. A koptok a város különböző pontjairól indultak el a Maspero tér felé, és a minden részletében egyeztetett, jóváhagyott békés demonstrációra csak kis fakereszteket, transzparenseket vittek magukkal. Ahogy megérkeztek, a hadsereg éles lőszerekkel tüzet nyitott rájuk, és páncélozott járművekkel hajtottak a tömegbe. Huszonöten haltak meg, háromszázan megsérültek, négy ember pedig eltűnt. A holttesteket állítólag a Nílusba dobták. Mindeközben a tévé munkatársai is a keresztények ellen uszították a muszlim nézőket, mondván: jöjjenek a térre, mert a keresztények ölik a hadsereg tagjait…

A muszlim többség – az egykori hódítók – indulata részben Egyiptom őslakói ellen szól?

– Amikor az arabok a VII. században elfoglalták Egyiptomot, a keresztényeknek három választásuk volt: megtartják a hitüket, s ezért megölik őket; befogadják az iszlámot, vagy pedig kifizetik az adót, a dzsizját. Akinek gyenge volt a hite vagy nem volt pénze, muszlim lett; aki ragaszkodott a hitéhez, és nem volt pénze, azt kardélre hányták. Azok a keresztények maradtak meg, akik fizetni tudták a sarcot. Az ősi egyiptomiak jelentős része áttért az iszlámra. Nagy volt a keveredés. Tehát az arab támadásoknak nincs semmiféle „etnikai-faji” alapjuk, ezek kizárólag vallási indíttatásúak.

A koptok történelmük során kénytelenek voltak „hozzászokni” a kisebbségi léthez, az üldöztetéshez. Mi az oka annak, hogy mára ennyire gyakorivá váltak az ellenük irányuló támadások?

Nasszer elnök – az 1952-es katonai puccs egyik kulcsfigurája – 1954-ben vette át a hatalmat Egyiptomban. Tagja volt a Muszlim Testvériségnek. Egy ideig szorosan együttműködött velük, de miután összekülönböztek azon, hogy ki fogja meghatározni az ország irányát, és Alexandriában megpróbálták megölni, bebörtönözte a mozgalom tagjait. Utóda, Anvar Szadat szakított Nasszer szovjetbarát politikájával. Nyugat felé orientálódott, szövetséget keresett a különböző muszlim vallási csoportokkal, hogy ellensúlyozza a még meglehetősen erős befolyással rendelkező maradék szocialista, kommunista, liberális tömörüléseket. Ezeknek a csoportoknak szabad kezet adott; ők kezdtek a keresztények nyílt üldözésébe. Amikor III. Shenouda pápa hangot emelt az ismétlődő atrocitások ellen, Szadat elűzte és sok keresztény püspököt, papot börtönbe küldött. Szadatot végül az Egyiptomi Iszlám Dzsihád gyilkolta meg. Hoszni Mubarak hatalomra kerülése után a Muszlim Testvériség és az ősi tanításokhoz való visszatérést szorgalmazó Szalafi Mozgalom tagjai háttérbe, emigrációba szorultak. Mubarak úrrá lett az anarchián olyan formán, hogy egyes iszlamista mozgalmak működését engedélyezte, másokat tiltott, s tagjaikat bezáratta. Egyfajta egyensúlyi játékba kezdett, amit a világ felé úgy közvetített, hogy ha ő nem lenne, felborulna a rend, és a keresztények eltűnnének Egyiptomból. Harminc éven át sikerült hatalmon maradnia. Amikor januárban kitört a forradalom, a Mubarak-rezsimhez hű emberek megnyitották a börtönöket és szabadon engedték a szélsőséges muszlim szervezetek tagjait is. Az emigrációban élők is visszatértek Afganisztánból, Iránból, Pakisztánból, Jemenből, Szomáliából, Szaúd- Arábiából… – és egyetlen célra koncentrálnak, hogy Egyiptomból tisztán iszlám országot hozzanak létre. Mit lehet tenni a tizenötmillió egyiptomi kereszténnyel? Vagy megsemmisítik őket, vagy arra kényszerítik, hogy elmeneküljenek. A katonai tanácsnak pedig nincs semmiféle politikai tapasztalata a hatalmas egységet és erőt képviselő muszlim tömbbel szemben. A helyzet kiéleződésének oka egyszerűen az, hogy a muszlimok most térnek vissza a Korán szerinti igazi iszlámra. Zakaria Botros A kétarcú iszlám című tanulmányában idézetekkel támasztja alá, hogy a Koránban milyen veszélyes, egymásnak ellentmondó részeket találunk.

– Mi következhet ebből?

– Szeretném felhívni a magyar társadalom, a keresztény testvérek figyelmét az iszlám fenyegetésre. Sajnos Európa alszik, nem ismeri igazán az iszlámot, csak kívülről, a „látszatát”. A látszat pedig hazugság. Mi ezt ezernégyszáz éven át már megtapasztaltuk. Nem igazán „diplomatikus”, amit most mondok, hiszen tudom, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet azt diktálja, hogy a magyar állam együttműködésre törekedjék a gazdag arab államokkal. De ezek az országok tudják, hogy harminc éven belül nem lesz több olaj, elapadnak a gazdasági forrásaik, ezért szeretnék megvetni a lábukat Európában. Szeretnének „jelen lenni”, és lehetőleg „többségben”. Ezt érdemes lenne figyelembe venniük a politikusoknak. Nem volna szabad a mérleg egyik serpenyőjébe a gazdasági-politikai szempontokat, a másikba pedig a kereszténységet tenni – az utóbbi rovására. Nekünk, papoknak, lelkipásztoroknak arra kell törekednünk, hogy a fiatalokat visszatereljük az egyházba, különben kiszolgáltatjuk őket a sátánnak. A vészharangot kongatom.

E „csapdahelyzetben”, elnyomásban milyen reményekkel tekinthetnek a jövőbe az egyiptomi keresztények?

– Megragadnám az alkalmat, hogy III. Shenouda pápa és a Magyar Kopt Ortodox Egyház nevében megköszönjem Erdő Péter bíborosnak, hogy az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa elnökeként reagált a Kairóban történtekre. Tudom, hogy a bíboros úr mennyire szereti és becsüli a kopt keresztény egyházat, és mélyen átérzi helyzetét. Nagyon sokat jelent számunkra a nyilvánosság, hiszen saját hazánkban hallgatásra ítéltek bennünket. Megpróbáljuk minél több fórumon hallatni a hangunkat, vagyis nem temetkezünk a reménytelenségbe. Bízunk benne, hogy idővel megkapjuk a válaszokat kérdéseinkre, és teljesítik otthon a jogos követeléseinket. Elutasítjuk az erőszakot. Jézus azt mondja: „Ne szálljatok szembe a gonosszal, aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is.” Ugyanakkor, ha sérelem ér minket, visszakérdezünk, ahogy Jézus is megkérdezte a főpap szolgáját: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért ütsz engem?” Amikor Szent Pált el akarták ítélni, arra hivatkozott a helytartónál, hogy római állampolgár, és a császárhoz fellebbez az ügyében… Mi is szeretnénk szót emelni a „jogorvoslatért”. Hisszük, hogy a pokol kapui nem vesznek erőt az egyházon, és Egyiptom kisugárzó jel marad a keresztény világban. Bízunk a jövőben, abban, hogy Krisztus második eljöveteléig megmaradnak a keresztények Egyiptomban.

Fotó: Fábián Attila