Közös munkálkodásuk – amelynek tanulsága, hogy formálódnia kell cigánynak és nem cigánynak egyaránt – mintául szolgálhat a társadalom tagjai számára. Türelemmel, megértéssel, krisztusi szeretettel közeledve egymáshoz, lehetséges a haza és mindnyájunk javát szolgáló békés egymás mellett élés. Minta értékű a megyei cigány önkormányzat – tehát egy társadalmi, civil szervezet – és az egyházmegye evangelizációs központjának összefogása is. Az ünneplőbe öltözött, nemcsak ruházatukat, de hangulatukat tekintve is színes kisebb-nagyobb cigány családok a bazilika előtt bevárták később érkező tagjaikat is. Közülük néhányan szentgyónáshoz járultak. (A szertartást megelőzően és a közös imaalkalom ideje alatt a ferences atyák folyamatosan gyónási lehetőséget biztosítottak a búcsú résztvevőinek.) Ki virágcsokorral, ki egy szál gyertyával a kezében lépett be a templomba, hogy köszöntse a Szűzanyát. Az oltár körbejárása után néhányan csendesen imádkoztak, palóc asszonyok énekkel fohászkodtak Máriához. Az egyik imádkozó fiatalasszony szeméből könnycseppek potyogtak. Szorosan összebújva ültek egymás mellett férjével, ölükben egy kisfiú és egy lányka pihent… A templomkertben szólítottam meg őket. Hálát adni jöttek Szentkútra két gyermekükért. Hat éve házasok, de „nem akart az Isten megajándékozni bennünket gyerekkel”. Három éve, hogy legutoljára a kegyhelyen jártak. Akkor beszélt Alexandra, „aki ismeri a gyermekáldás örömét”. Alkudozott az Istennel… „Meghallgatott, mert azóta már két szép, egészséges babánk született.”
„Az élet fontos állomásainál a cigány ember odafordul Istenhez, aki jelen levő valóság számára” – ezt már Dúl Géza atya mondja, aki hosszú ideje foglalkozik a cigányság evangelizációjával. – Nagy kár, hogy az egyház, valószínűleg a népcsoport vándorló életmódja miatt, még nem eléggé ismerte fel ezt a lelkiséget, a cigány kultúra nagyon értékes vonását. Keresnünk kell a kapcsolatteremtés különböző módjait. Mint minden embernek – ha tisztelik, partnerként közelednek hozzá, ha megbecsülést kap, a cigány embernek is kinyílik a lelke. A cigány kultúrára ez a gazdag érzelemvilág különösen jellemző. A vallással való érintkezésben találkozunk olyan nyelvi formákkal, szokásokkal, amelyek valamiképpen Isten jelenlétének tudatáról tanúskodnak.”
„Testvéreim, énekeljünk örömmel, örömmel, / Mert az Úr jött közénk el” – hangzik a szendrőládi énekkar jellegzetes cigány hangszerekkel kísért éneke, miközben Beer Miklós és Székely János püspök vezetésével a szabadtéri oltárhoz közeledünk. Ott az első oltárra emelt cigány, Boldog Ceferino Gimenez Malla portréja előtt szép szavakkal és virággal köszöntik az egyházi méltóságokat. A köszöntések utáni igeliturgia keretében, Beer Miklós megyés püspök vezetésével a jelenlévők megújították keresztségi fogadalmukat, amellyel kifejezésre juttatták, hogy a cigányságnak helye van az egyházban, mert az evangélium képes valódi testvériségre vezetni a népeket.
Kérdésemre, hogy miért „csak” igeliturgiát tartottak, Dúl Géza azt válaszolta: „Sok olyan testvérünk vesz részt a búcsún, aki nem eléggé járatos a szentmisében. Ahhoz, hogy az egyház szentségi életében valaki részt tudjon venni, alapos előkészületre van szüksége. Itt az emberek nagy részének nincs meg ez az előkészülete. Ezért olyan liturgikus formát kerestünk, amelyben mindenki egyformán részt vehet.” A szertartás után a résztvevők körmenettel jelezték, hogy Jézus szeretetét akarják hordozni a világban. Beer Miklós püspök azzal a reménnyel búcsúzott a zarándokoktól, hogy valamennyien emberségben, hitben újjászületve térnek haza otthonaikba, mert megtapasztalhatták Mária anyai szeretetét. Az áldásosztás után a cigány önkormányzat minden jelenlévőt ebédre látott vendégül.
