„Elvetünk minden formát, ami formulává süllyed”

Az 1920–1940-es évek építészeti és iparművészeti irányzata az art deco. Eredete a francia szecesszióhoz vezethető vissza, de magában foglalta az avantgárd irányzatok egy-egy jellegzetes elemét, sőt a konstruktivizmus geometriai stilizációját is. Motívumain a hagyományos, helyi minták a népművészetből ugyanúgy megfigyelhetők, mint a tradicionális történelmi stílusok hatásai. Az art deco maradandó értéket alkotott – ez jól látható az Iparművészeti Múzeum mostani kiállításán is –, de nem vált általánossá; a luxus és az elegancia kifejezője maradt. A két háború közti időszak jómódú, szűk polgári értelmiségi rétege engedhette meg magának, hogy lakását belsőépítészek, bútortervezők tervei alapján rendezze be.



A korszak egyik legnagyobb hatású építésze, bútortervezője, grafikusa volt Kozma Lajos (1884–1948). A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megnyílt tárlatra belépve az ő egyedi tervezésű karosszékeit láthatjuk, mindjárt az egyik legszebbet: a vörös kárpiton sárgás színű, stilizált növényi mintákkal keretezett magyaros lovas figura emelkedik ki. Körben a falakon Kozma keleties ízű, barokkos faliszekrényeit csodálhatjuk meg. Ebben az időszakban sokat dolgozott a gyomai Kner-nyomdának is: emblémákat, záródíszeket, könyvcímlapokat tervezett, amivel a nyomda egész arculatára rányomta a bélyegét.



Az art deco idején a modern otthonokban megjelent a kerámiaművészet is. A korszak kiemelkedő alkotója volt Ráhmer Mária, akinek fali maszkjai bizarr hatást keltenek; kissé mókásak e női arcok, semmiképp nem fenyegető démonok, inkább jópofa látványelemek a falon.

Figyelemre érdemesek Rév István Árpád (1898–1977) szobrász és bábművész karikatúraszerű kisplasztikái, pirosra festett, fából faragott oroszlánjai és lendületes, nagyvonalúan megformált csikósa is. Rév egyébként sikeres játékkészítő vállalkozó volt.



A XX. századi üvegművészet legnagyobb magyar reprezentánsa kétségkívül Báthory Júlia (1901–2000). Eleinte Münchenben tanult, majd a dessaui Bauhausban és Drezdában képezte tovább magát. Figyelme 1929-től fordult végleg az üveg felé. 1931 és 1939 között Párizsban élt, önálló stúdiót alapított La Girolette (Szélkakas) néven. Később a Salon d’Automne tagja és állandó kiállítója lett.

A háború kitörésekor hazatért Párizsból, és saját karrierje mellett célul tűzte ki a magyar művészi üvegkészítés elősegítését. 1949-ben kidolgozta az Iparművészeti Főiskola üvegtervező és tanárképzésének oktatási koncepcióját. 1952-ben a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban létrehozta az üveg tanszakot, ahol én is tanítványa lehettem a hetvenes években. Másfél évig az ő irányításával tanultuk a legkülönfélébb tárgyak tervezését és kivitelezését. Pedagógiai munkássága, ahogy velünk, növendékekkel bánt, és amilyen türelmesen tanított bennünket, mindmáig kiemelkedő példa számomra saját oktatói tevékenységemben is. Magukkal ragadók a Lovas tál és a Pannó gazellával című hajlított, foncsorozott, csiszolt síküvegei. Báthory Júlia művészetének egyediségét adja a csiszolással elért matt és fényes felületek kontrasztja. Ő kezdte alkalmazni az üvegmegmunkálásban a homokfúvás technikáját. Alkotásai között találhatunk jó néhány bibliai tárgyú üvegplakettet, feszületet, valamint angyalábrázolásokat.

A modern művészet szempontjából mindenképpen meghatározó a Bauhaus néven elterjedt művészeti irányzat, amelyben a szerkezet és a funkció hangsúlyozása a lakás- és bútortervezés során is előtérbe került. A hagyományos garnitúrák helyett változatos, többfunkciós bútorok kerültek a lakásokba. Átrendeződött a belső tér; megváltozott az ebédlő, a szalon, az úriszoba addigi hagyománya. Kialakult egyfajta geometrikus egyszerűség. „Amit keresünk, nem Bauhaus-stílus és nem Bauhaus-divat. Nem vízszintesen-függőlegesen felosztott és neoplaszticista módon felcicomázott, divatosan lapos felületdísz. Amit keresünk, nem az élettől idegen és funkcióellenes sík- vagy térmértani képződmény. (…) Elvetünk minden formát, ami formulává süllyed. Így minden Bauhaus- munka célja az életerők egyesítése társadalmunk harmonikus kialakítására” – írta Hannes Meyer A Bauhaus és a társadalom című művében. Breuer Marcell csővázas székei revelációként robbantak be a korabeli köztudatba, egy csapásra népszerű lett szerte a világon. A kiállításon az ő vászonborítással készült székei láthatók 1926-ból.

Gazdag Erzsi
mesekönyvein nemzedékek nőttek fel, és a Gőgös Gúnár Gedeon című könyvet szintén sokan ismerik: Kaeszné Lukáts Kató (1900–1990) illusztrálta őket. Az Iparművészeti Főiskolán grafikusként végzett, hosszú élete során sok mindent tervezett: díszcsomagolásokat édességeknek; finom ízléssel megrajzolt angyalok, Mária a kis Jézussal, a háromkirályok alakjai jelennek meg grafikai díszítményként e bonbonosdobozokon. Az árucsomagolás úttörője volt. Férje számára intarziákat is tervezett kisbútorokhoz. A háború utáni években leginkább már csak könyvtervezéssel foglalkozott.

A kiállításon még sok minden más is várja a látogatót, köztük Kaesz Gyula (1897–1967) építész, művészeti író, bútortervező intarziás írószekrényei. Kovács Zsuzsa (1902–1974) az Iparművészeti Iskola hallgatója volt, 1929-től belsőépítészként dolgozott. Egykori lakásának berendezése is megnézhető a tárlaton. A Kassák-féle Munka-kör tagja volt, szociofotókat is készített.

Az 1940-es évek megint csak változásokat hoztak, a második világháború, majd a szocializmus évtizedei a művészeti életben is megállították a progresszív folyamatokat. Az ötvenes-hatvanas évek tendenciózus művészetpolitikája nem tett jót a stílusok természetes továbbfejlődésének. Az építészet és a kultúra más területei is központi irányítás alá kerültek. A későbbi időkben ezeknek az újkori művészeti törekvéseknek már csak a kiüresedett házgyári változataik maradtak meg.

(A
Lakásművészet Magyarországon 1920–1940 című kiállítás szeptember 30-áig tekinthető meg.)