A mostani konzisztóriumon a fő témák között elsősorban a vallásszabadság kérdése szerepelt, és az a tény, hogy jelen pillanatban a világon szinte minden kontinensen megtalálhatók a keresztények és katolikusok durva üldözésének vagy legalábbis diszkriminálásának jelei és esetei. Szóba került a probléma kezelése, teológiai értékelése és a segítségnyújtás lehetősége. Különösen az iraki keresztények helyzete tragikus, pedig ők kétezer év óta élnek ott, szülőhazájukban. A rájuk nehezedő ellenséges társadalmi nyomást – amiben ők igazán nem vétkesek – kellene enyhíteni ahhoz, hogy lássanak valamilyen életlehetőséget a szülőföldjükön.
A konzisztóriumot megelőző nap másik nagy témaköre a liturgia volt. Tudjuk jól, hogy a II. vatikáni zsinat óta liturgikus reform van folyamatban. A reformon belül voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, olyan események – főleg a zsinatot követő időben, és főleg Nyugaton –, amelyek túlzásnak tűntek, és amelyek értékek rombolásához vezettek. A lelki tartalomra kell a hangsúlyt helyezni; arra, hogy a liturgia valóban szent cselekmény.
A Dominus Jesus kezdetű pápai dokumentum hatástörténetéről is szó esett, amelynek kihirdetésére tíz évvel ezelőtt került sor. E dokumentumot annak idején többféle kritika érte – mondta a bíboros. – A lényeg, hogy Krisztusba vetett hitünk nem az általános emberi, természetes vallásosságnak csupán egy kulturális megnyilvánulása, amely bármely más vallási érzéssel vagy hagyománnyal egyenértékű, hanem Krisztus mint az egész emberiség egyetemes, egyszer s mindenkorra érvényes megváltója történelmünk középpontja. E hírt a mai teológia még világosabban érzékeli és látja, mint tíz évvel ezelőtt.
Értékei ugyanakkor ökumenikus szempontból is megmutatkoznak. Például amikor a dokumentum – híven a II. vatikáni zsinat szóhasználatához – azt mondja, hogy az ortodox egyházak valódi egyházak. Ha ebbe belegondolunk, akkor el kell ismernünk, hogy az egyháznak a zsinaton is meghatározott fogalma szerint, a részegyház fogalma szerint az egyházmegye vagy a részegyház Isten népének olyan része, amely törvényesen egy püspökre mint saját pásztorra van rábízva, aki azt a papság segítségével, az ige és a szentségek útján a Szentlélekben egyesíti. Ez a törvényes rábízás azt jelenti, hogy az egyházkormányzati hatalom vagy az egyház belső jogrendje is legitim módon működik, amennyiben nem ellenkezik az isteni vagy egyházi jog alapvető előírásaival. Ilyen értelemben ez az elismerés rendkívül nagyfokú, bár sajnos még nem teljes közösséget fejez ki a keleti ortodox egyházakkal.
Szóba kerültek – igaz, nem fő témaként, és nem az első megbeszélési szakaszban – a Szentszék azon újabb rendelkezései is, amelyek a pedofil esetek rendkívül kemény kezelését és gyors elintézését teszik lehetővé. Tudjuk – mondta a bíboros –, hogy kiszélesítették azoknak a tényállásoknak a körét, amelyet az egyház büntetőjogilag is minősít, tehát sokkal több ilyen tényállást büntet, mint a világi jogrendek. Meghosszabbították az elévülési időt, a minősített eseteket fönntartva az Apostoli Szentszéknek, a Hittani Kongregációnak. Ez rendkívül nagy segítség az egyházmegyék számára, hiszen az ilyen ügyek intézése terén általános irányelveket fogalmaztak meg. Azt hiszem, hogy ebben is egy fontos elmélyülési és tisztulási folyamatnak lehetünk tanúi, amely a világegyházban már pozitív hatásokat mutat – fogalmazott a főpásztor, majd elmondta, hogy a konzisztóriumot megelőző, előkészítő napon, végezetül az anglikánokkal való közeledés, illetve egyes anglikán csoportok katolizálásának ügye is szóba került. Ez nem a katolikus egyházból indult ki – hangsúlyozta –, hanem az anglikán közösségen belüli, gyökeres változásokból, amelyek az utóbbi évtizedekben végbementek. Gondolok arra, hogy bevezették a nők pappá, majd püspökké szentelését. Azután a szertartásokban és az emberi élet különböző eseményeinek kísérésében számos, korábbi hitelvüktől eltérő gyakorlatokat vezettek be. Ekkor a lelkészi kar és a hívők egész csoportjai gondolták úgy, hogy az ő helyük inkább a katolikus egyházban van – mondta a bíboros.
