Éltető közösségek

A ferences gimnázium udvarán csend és hőség, egy lelket sem látni. Valósággal bemenekülünk az épületbe, ahol jótékony hűvös fogad, és fiatalok körben ülő, imitt-amott beszélgető csoportjait pillantjuk meg. Az első csoport tagjai nem örülnek érkezésünknek, és rosszallóan tekintenek ránk, amikor megkérdezzük, csatlakozhatnánk- e. Az ebédlőben egy másik csoporttal nagyobb szerencsével járunk, és kiderül, mi magyarázhatja a többiek bizalmatlanságát. Tiboldi Gábor káplán előadásának végén a hivatással, családdal, párválasztással és szexualitással kapcsolatos kérdéseket ajánlott megvitatásra, és az efféle bizalmas témákról érthetően szívesebben beszélget az ember zárt körben. Ők ennek ellenére szívesen beszámolnak róla, milyen témákat érintettek: Hogyan válasszunk párt? Hogyan dönthetek arról, hogy csakugyan illik-e hozzám a másik?


   
– Részletes útmutatást nem kapunk hozzá senkitől, ahogyan ahhoz sem sokat, hogy a változó társadalmi környezet és elvárások hogyan viszonyulnak az egyház tanításához. Szabadságunk van, ami egyszerre teher és ajándék – mondják a csoport tagjai. – A közösség tartást adhat, egyensúlyhoz segíthet – folytatja Daubner Lóránt szervező, a műegyetemi és az Emmánuel közösség tagja.

– A gólyatábor célja főként az, hogy közösségeinket megismertessük az egyetemet kezdő fiatalokkal. Főként a vidékről Budapestre kerülő fiataloknak próbálunk segíteni, hogy az új környezetben ne érezzék magukat elveszettnek, gyorsan megtalálják a helyüket. Az előadók meghívásakor spirituális és gyakorlati szempontjaink egyaránt voltak: Balla Lajos művészettörténész, a Szent Margit Gimnázium tanára az életéről és arról beszélt, hogy keresztényként hogyan lehet boldogulni a mai világban, míg Örvös Mária, a műszaki egyetem gépészkarának dékánhelyettese a tantárgyfelvétellel, a kreditrendszerrel és egyéb tanulmányi ügyekkel kapcsolatos tudnivalókba avatta be a gólyákat.
   
– Úgy hírlik, a gólyatáborok többsége már nem tölti be alapfunkcióját: egyáltalán nem segítenek hozzá a későbbi évfolyamtársak megismeréséhez, annyira a hajnalig tartó bulikról és az alkoholról szólnak. Bulizni inkább olyanokkal jó, akiket már ismer az ember, nem? – néz rám egy másik szervező. – A mi ötnapos gólyatáborunk kilencezer forintba kerül, míg máshol gyakran már háromnégy nap is húszezer forint fölött van. Ez egyrészt annak folytán lehetséges, hogy mi lelkesedésből szervezzük, másrészt sikerült adományozókat találnunk. Egy pékségtől például minden este rengeteg megmaradt kenyeret és remek süteményeket kapunk – újságolja az élelmezési felelős.
   
– Három éve született az ötlet, hogy legyen keresztény gólyatábor – mondja Pákozdi István egyetemi lelkész. – Nagyrészt azoknak a fiataloknak kínál alternatívát, akik az egyes intézmények gólyatáboraiba azok „kaotikussága”, erkölcstelen légköre miatt félnek elmenni. Óriási dolognak tartom, hogy ezt a tábort maguk az egyetemisták szervezik, hogy ennyire fontosnak tartják az érkezőket, a gólyákat fogadni, üdvözölni, meghívni a közösségeikbe. Egy ilyen tábor afféle ízelítő az egyetemi közösségek életéből. Felkínálja a résztvevők számára az egyetemi keresztény csoportokhoz kapcsolódás lehetőségét és a lelkészségek szolgáltatásait, segítségét. Ezek részben egészen praktikus dolgok: kollégiumi elhelyezésben és albérlethez jutásban is tudunk segíteni.
   
Ebéd után a két legnagyobb budapesti katolikus közösség: a körülbelül kétszáz-kétszáz főt számláló MKK (Műegyetemi Katolikus Közösség) és a Bíró László püspök által vezetett Csucsop (csütörtöki csoport) mutatkozik be a gólyáknak. Mindkettő csütörtök esténként várja őket: az MKK a Magyar Szentek templomába, a Csucsop pedig a jezsuiták Párbeszéd Házába. – De ne értsétek félre: ez nem önreklámozás – hangsúlyozza Daubner Lóránt –: nem az a fontos, hogy éppen hozzánk jöjjetek, hanem hogy egyáltalán közösségbe kerüljetek. Hogy közösségben gondolkodó, kiegyensúlyozott, boldog emberek legyetek.

 

Fotók:
Kissimon István