Ezenkívül különböző ambulanciák is működnek a kórházban, mint gasztroenterológia, diabetika, radiológia, ultrahang, kardiológiai ambulancia, illetve terheléses vizsgálatokat is végzünk. Jelenleg három településre vonatkozóan van területi ellátási kötelezettségünk: Budakeszi, Budajenő és Nagykovácsi felé. Eredetileg a II. kerület tartozott hozzánk, ezt a 2007-es reform változtatta meg. Ugyanakkor a betegeink nagyobb része továbbra is a fővárosból jön, hagyományosan a XII. és a II. kerületből. Egyházi személyek részére az ország egész területére vonatkozóan van ellátási kötelezettségünk, és természetesen mindenkit fogadunk, aki hozzánk szeretne jönni gyógyulni. Ami most zajlik az egészségügyben, az agónia. Az elmúlt három év alatt kevesebb mint kétharmadára csökkent a kórház finanszírozása. Munkánkat rendkívül nehézzé teszik a napi, szorító anyagi gondok. Néhány évvel ezelőtthöz képest is lényegesen kevesebb nővérrel, asszisztenssel és orvossal dolgozunk, mindenki sokkal leterheltebb, és így a betegekre való plusz odafigyelésre kevesebb energia jut. Mégis úgy érzem, és a betegektől is azt halljuk, hogy az intézménynek mégis sikerült megőriznie azt a különleges légkörét, amely megkülönbözteti egy átlagos magyar kórháztól. A rendszerváltás előtt nálunk volt egyedül kápolna, amely mindvégig működött is, és ma is nyitva áll, van saját kórházlelkészünk, minden munkanap és vasárnap van szentmise, a nővérek pedig mindennap közös imádságot vezetnek. A kórházlelkész, illetve a nővérek is szorosan tartják a kapcsolatot a betegekkel, és bárki, aki lelki támogatást igényel, segítséget kap. Ez a formális része annak, hogy mi egy katolikus intézmény vagyunk, de ami a kórházban uralkodó bensőséges, bizalmi, „családias” légkört megteremti, az a dolgozók – az orvosok, az ápolószemélyzet és az egyéb területen tevékenykedők – hozzáállása mind a betegekhez mint emberekhez, mind a betegellátáshoz. Munkánkat áthatja az a szellemiség, hogy ez egy katolikus kórház, amely elsősorban a betegekért, az ő gyógyulásukért működik.
