Először nem látott potenciált a filmalanyában

Miklós Ádám új dokumentumfilmes munkája, A magyar nóta belga mestere június közepén debütált a köztévében. A harmincegy éves alkotó, aki két év brüsszeli tartózkodás után tért haza szülővárosába, Győrbe, egy szintó származású világtalan belga hegedűvirtuóz, Tcha Limberger életét és Európa-szerte ismert munkásságát állította egész estés produkciójának középpontjába. A filmet, amelyet várhatóan ősztől mutatnak be a magyar mozik, a kihalófélben lévő magyar nóta akkordjai kísérik.

Hol bukkant rá Tcha Limbergerre, erre a mindenki által rendkívül szenvedélyes zenésznek leírt, hat és fél hónapra született, látássérült őstehetségre, aki A magyar nóta belga mes­te­re című új dokumentumfilmjének alanya?

– Filmünk írója, a Londonban dolgozó, magyar származású Yvonne Bauer hívta föl rá a figyelmem. Ő anno látta az első dokumentumfilmünket, a 2013 végén bemutatott, Dolma lányai címűt a moziban, és utána keresett meg engem. Írt Tcháról egy cikket is, szóval már kezdetektől szerencsés helyzetben voltam, mert értő sorokat olvashattam az alanyomról és a témáról.

Ezután egyből tudta, hogy dokumentumfilmet fog készíteni róla?

– Nem, az az igazság, hogy az elején kicsit húztam a számat, mert a téma nem igazán állt közel hozzám, de mivel én is, Tcha is Brüsszelben laktunk, elszántam magam, és meglátogattam. Ennek az első találkozásnak az élménye aztán olyan erős volt, hogy egyből tudtam: filmet készítek az életéről. Azon a 2016 tavaszi napon egy intelligens, magával ragadó emberrel ismerkedtem meg, akihez hasonlóval korábban még nem találkoztam. Amikor fölkerestem, éppen vacsorát főzött, teát készített, és mosott – mindezt egyszerre. Tudtam, hogy ez a szintó apától és belga anyától született srác vak, de fogalmam sem volt, hogy igazából mire számítsak. Egyszóval: Tcha Limberger hihetetlen személyiség, kiváló értékrendszerrel, irigyelhető világlátással.

Rendezte, fényképezte és vágta is a filmet. Miért vállalta mindhárom feladatot?

– Ez egy berögződött rossz szokás nálam, amit lehet, hogy idővel majd elhagyok. Az oka prózai: első két filmünk olyan alacsony költségvetésből készült, hogy nem lett volna lehetőségünk külsős munkatársat megbízni. Nagyon megszerettem ezeknek a feladatköröknek az ellátását, így nehéz lett volna megállnom, hogy a rendezés mellett ne én legyek az operatőr és a vágó is. Most először azonban néhány jelenetnél volt operatőr segítségem, és a jelenléte kifejezetten üdítő volt, mert ezáltal jobban tudtam figyelni az összképre. A jövőben mindenképpen szeretnék ebbe az irányba továbbmenni. A vágás, mint tudjuk, érzékeny pontja a filmnek, hiszen a vágóasztalon fejeződik be az alkotófolyamat, én pedig nyitott vagyok az ilyen aprólékos munkákra. Mindenesetre gondolkozom azon, hogy a következő filmünk vágását már csak felügyeljem.

Különösen szépnek találom a film operatőri munkáját: gondoljunk csak a makrókra, a tűpontos arcközelikre vagy arra a slow motion (lassú mozgás) technikára, amelynek köszönhetően a néző úgy érzi, lelassul az idő, amikor Tscha az egyik budapesti ház udvarán muzsikál. Mi volt a legfontosabb szempontja operatőrként?

– Nagyon örülök annak, hogy a filmünk vizualitása ilyen jól átjön, hogy ennyire tudja értékelni egy filmítész. A cél az volt, hogy a néző minél mélyebbre lásson Tcha különleges világában. Az arckifejezése játék közben igazán árulkodóvá lesz, teljesen átszellemül. A slow motion pedig pont arra jó, hogy több időt adjon ennek a kivételes átalakulásnak a megfigyelésére.

„Adva van a muzsikus és a közönség, amely élvezi.” Ez a magyar nóta egyik kezdetleges jellemzése a sok közül, ami elhangzik A magyar nóta belga mestere egyik jelenetében. Ön miként fogalmazná meg a magyar nóta sajátosságát?

– Amikor először hallottam játszani a 100 Tagú Cigányzenekart Tcha vezetésével, magam is teljesen az élmény hatása alá kerültem. Mondhatni, hihetetlen volt számomra, hogy akkor és ott valóban semmi nincs igazából megírva. Nem akartam hinni a szememnek, amikor láttam, hogy ilyen sok előadó ilyen jól érzi az összhangot. Tcha jelenléte segített abban, hogy megtapasztalhassam mindazt a különleges értéket, amit kötelességünk lenne megőrizni. Szívből mondom: sajnálom, hogy elveszőben van. A filmben is felbukkanó helyszínek közül több már egyáltalán nem alkalmaz cigányzenészeket. Talán mi vagyunk az utolsó generáció, amely még testközelből találkozhat ezzel a hungarikummal.

A film egyik kulcsjelenetében a turisták arcára kiül a döbbenet és az eufória, amikor – vélhetően életükben először – találkoznak a magyar zenei hagyományokkal a pesti Centrál kávéházban. Mik a tapasztalatai: hogyan fogadják külföldön a magyar nótát?

– A reakciók, amelyeket a Centrálban megörökítettünk, nagyon jellemzők. A környezetemben sokan, főleg a külföldi ismerőseim, sosem hallottak magyar nótát. Nagy volt az ámulat, amikor elmeséltem, hogyan is játsszák ezeket a dalokat. Sokan megjegyezték, hogy akkor ez kicsit olyan, mint a jazz, ami igaz is, hiszen ennek a zenének is fontos része az improvizáció. Remélem, eljut a film a külföldi közönséghez is, most kezdtük el szervezni a nemzetközi fesztiváloztatását.

Nagy empátiáról árulkodik az a jelenet, amelyben elsötétül a kép, és csak hangokat hallunk: ezzel idézik föl azt, miként eszmélt rá a világtalan fiatalember arra, hogy van egy olyan érzék, amelyről korábban nem tudott.

– Azt hiszem, ez a kedvenc jelenetem a filmben. Az eredeti koncepció az volt, hogy az említett részt rajzosan, tehát animálva készítjük el, végül mégis ezt a megoldást választottuk. Volt bennünk egy kis félelem, hogy lehet-e egy percen át fekete képernyő egy filmben, de úgy néz ki, a közönség teljesen átérezte Tcha helyzetét, értik, hogy miről van szó. Ebben a jelenetben egy teljes percen keresztül a gyermek Tchának a bőrében találjuk magunkat, aki ráeszmél, hogy bizony van egy olyan érzékszerv, amit szemnek nevezünk, s amivel az egészséges emberek – vele ellentétben – látni képesek.

A magyar helyszínek mellett Belgiumban, Hollandiában, Erdélyben forgattak. Ki tudtak jönni a költségvetésből?

– Elég sok tapasztalatunk van a kis költségvetéses filmek terén, mondhatni profik lettünk abban, hogyan csavarjuk ki az utolsó cseppet is minden forintból. Nem volt egyszerű feladat, de a producerünk és gyártásvezetőnk, Száki Adrián olyan precíz tervet és büdzsét rakott össze, hogy ez megvalósulhatott. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, milyen fontos az ő szerepe az általam rendezett filmekben. Ugyanakkor a Focus-Foxnak, az ország legkomplexebb utómunka-stúdiójának is jár a hála, ők áron alul segítették a produkció létrejöttét. A magyar nóta belga mestere az MTVA Mecenatúra hatmillió forintos támogatásából készült, de kijelenthetem, hogy normális esetben ennek az összegnek a többszöröse lett volna a költségvetés.

Brüsszelből néhány évvel ezelőtt költözött haza a szülővárosába, Győrbe. Az, hogy ismeri a belga főváros minden zegzugát, előnyt jelentett, amikor ott forgatott?

– Két évig éltem Brüsszelben, és ez sokat segített abban, hogy otthonosan mozogjak a városban. Az ott szerzett tapasztalatoknak köszönhetően tudtam, hogy vizuálisan mi fog jól mutatni, mi valósítható meg könnyedén, és mi az, ami egyáltalán nem.

Öt évvel ezelőtt, a Mészáros Márton blogja elnevezésű kulturális hírblogon megjelent interjúban azt nyilatkozta: „Nem csak dokumentumfilmekben gondolkozom.” Még mindig tervez egész estés nagyjátékfilmet?

– Mindenképpen a tervek között szerepel, most viszont éppen egy kisjátékfilmet szeretnék készíteni. Utána azonban belevetném magam a mély vízbe.

A magyar nóta belga mestere című filmet ősztől vélhetően a magyar mozikban, illetve több nemzetközi fesztiválon is vetítik. Adódik a kérdés, egy elkészült film után meddig követi egykori filmalanyai életét?

– Még most is tartom a kapcsolatot a Dolma lányai vagy a Menla hagyatéka szereplőivel, és ez Tcha esetében is így lesz. Egy dokumentumfilmnél lényeges, hogy milyen teljesítményt nyújt az operatőr, a vágó, a rendező, de egyikőjük munkája sem érne semmit, ha nem lenne bizalom a szereplő és a stáb között. Szerencsésnek érzem magam, mert a harmadik rendezésem során megismerhettem és barátommá fogadhattam egy ugyanolyan különleges embert, amilyeneket a tibeti szerzeteslányokat bemutató első vagy a tibeti alternatív rákgyógyászattal foglalkozó második filmem adott nekem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..