Az itt szolgáló atyák működése idején eleven ifjúsági munka folyt, melybe a fiatalok és a családok aktívan bekapcsolódtak. Közülük sokan itt kapták hitüket, itt találtak házastársat, barátot, életre szóló hivatást. A közösségből számos papi és szerzetesi hivatás született, és Isten kegyelméből születik ma is. Az akkori gitáros misék sodró erejű hangulatát visszaidéző szentmise után agapén találkoztak a régi barátok, családok, zenészek, hogy visszaidézzék a régi szép, de csöppet sem könnyű időket, s a jelenről, a közösségről elmélkedjenek. „Különböző fajta kövek léteznek, és attól függően, mit akarunk építeni, más-más kövekre van szükségünk, de a legfontosabb az alapok lerakása” – kezdte elmélkedését Tiboldy Gábor káplán. A kövekhez hasonlította az embereket, akiknek a lelke lehet olyan tiszta, mint a gránit vagy a gyémánt, melyen átsugárzik Isten szeretete. De lehet érdes, s még csiszolni kell, lehet csillogó, mint a kristály, de előfordulhat kemény, sziklaszilárd ember is, akit nem lehet eltéríteni más irányba. „Míg a kövekből házat, palotát építenek, belőlünk, emberekből közösség születik. Jézus nemcsak közösséget, hanem egyházat épített, amelyben mindenféle ember megtalálható, akik titokzatos módon együtt gondolkodnak. Amint a kődarabok egymáshoz illesztésénél kötőanyagra van szükség, a mi kötőanyagunk a szeretet és az imádság. Ennek formája nincs meghatározva, mindegy, hogy csendes templomban, vagy a villamoson, taizéi meditatív dallamok segítségével, vagy más zenére tud a lelkünk Isten hullámhosszára hangolódni. Fontos, hogy életünk sziklára épüljön, melynek alapja a szentségi kapcsolat Jézussal” – hallottuk az elmélkedésben. A szentmise záróéneke alatt a résztvevők egymás kezét fogva körben álltak a fal mellett – úgy, mint régen – és szállt, zengett a dal túl a falakon, az ég felé: Áldásoddal megyünk, megyünk innen el…
