Közel-Kelet

Az elfogadhatatlan támadásnak az elmúlt években már voltak előzményei. Miközben a keresztények fellépnek az antiszemitizmus ellen, most éppen az izraeli keresztények válnak keresztényellenes támadások áldozataivá. A televízió ismerje el felelősségét, kérjen bocsánatot – szólított fel a közlemény. A főpásztorok megköszönik azoknak a zsidó és muzulmán polgároknak szolidaritását, akik ezt kifejezték.

Michael Melchior, az izraeli vallásügyi és kulturális bizottság elnöke elhatárolta magát a televízióadástól. Személyesen gondoskodik arról, a jövőben hasonló jellegű műsort ne sugározzanak a 10. csatornán – írta ortodox egyházi vezetőknek. Az éjszakai televízióműsor felelős szerkesztője, Lior Schlein a televízióban kért bocsánatot a keresztény nézőktől. A szatíraíró Lior Schlein a holokauszttagadó Williamson püspökkel példálódzva mondta: „Ha a holokausztot tagadják, akkor mi a kereszténységet tagadjuk.” Szatirikus műsorában kigúnyolta Jézust, aki szerinte negyvenéves korában azért halt meg, mert túl sokat evett és elhízott, Szűz Mária pedig az egyik osztálytársától került másállapotba. Mint ismeretes, a brit származású, jelenleg Argentínában élő Williamson püspököt, a latin-amerikai ország hatóságai kiutasították. A főpap blogja (dinoscopulos.blogspot.com) már hetek óta szünetel. Ehud Olmert miniszterelnök sajnálatosnak nevezte a keresztényeket, elsősorban pedig az Izraelben élő keresztény közösséget ért támadást, hangsúlyozva, hogy országa jó kapcsolatokat ápol a Vatikánnal és a keresztény világgal.

A Szentszék és Izrael sajtóközleménye

A Szentszék és az Izrael állam közötti kétoldalú állandó munkabizottság megbeszélést tartott február 18-án az izraeli külügyminisztériumban, hogy folytassa a gazdasági egyezményre vonatkozó tárgyalásokat az adózási és tulajdonjogi kérdésekben. A küldöttségek megújították elkötelezettségüket az egyezmény mielőbbi megvalósítására. A munkabizottság következő ülését április 7-én tartják.

Százezer menekült Gázában

Február 16-án, egy hónappal a fegyverszünet kezdete után mintegy százezer menekült – ebből ötvenhatezer gyermek – él továbbra is sátrakban vagy menedékhelyeken Gázában. Az International Save the Children Alliance jelentése szerint összesen ötszázezer embernek – akik közül kettőszáznyolcvanezer gyermek – kellett elhagynia lerombolt otthonát és menekülttáborokba költöznie. Itt sokan ivóvízhez sem jutnak, a sátrak kicsik, és nem óvnak meg az éjszakai csípős hidegtől.

Néhány keresztény család visszatért Moszulba

Ez év elején nyolcvanegy keresztény család tért vissza Moszulba – adta hírül az Asianews, helyi rendfenntartó erőkre hivatkozva. Az iraki menekültügyi minisztérium szerint jelenleg még körülbelül tízezer menekült család él a Moszultól északra fekvő mintegy harminc kilométeres körzetben. A miniszterhelyettes bírálta az európai államokat, amiért azok az „Irakból való menekülésre biztatják” ezeket a családokat.

Novemberben az Európai Unió bejelentette, hogy befogad tízezer iraki menekültet. Kirkuk érseke, Louis Sako ennek ellenére maradásra buzdította az üldözött keresztényeket. „Ha megfutamodunk a nehézségek elől, a krisztusi üzenet igazi értelmét veszítjük el, amely nem meghátrálásra, hanem misszióra hív. Nekünk az üldözések közepette is példát kell adnunk az evangélium legmélyebb értelméről, amely azt kívánja, hogy tanúságot tegyünk Krisztus keresztáldozatáról”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..