Hortobágyiné Nagy Ágnes a „Boldogabb családokért” elnevezésű, családi életre nevelő iskolai program megálmodójával már egy sok éve működő és bevált módszerről beszélgettünk. Az egyik lehetséges segítség neve: családóra.
– Hogyan született a családóra ötlete?
– Kecskeméti gyökerű a kezdeményezés, és 1990 óta foglalkozom vele. Fiatal házasok voltunk, amikor első gyermekünket elveszítettük. Ezután döntöttem el, hogy ha lehetnek még gyermekeink, akkor otthon szeretnék velük maradni, és számomra a család lesz a legfontosabb. Három gyermekünk született még. Saját ígéretem betartva és az orvosi pályát módosítva főállású anya lettem. Ebben az időben a gyereknevelés mellett a természetes családtervezés módszerét kezdtem terjeszteni Kecskeméten. Ebből nőtt ki ez a mostani program. Képzéseinknek köszönhetően ma már az ország számos pontján dolgoznak kollégáim.
– Sokaknak nehéz lehet elképzelni egy ilyen családórát, hiszen leginkább a kínos emlékű vagy éppen komolytalan felvilágosító órák ivódtak be legtöbbünk emlékezetébe. Mennyiben más ez, mint a szokásos iskolai szexuális felvilágosítás?
– Teljesen. A célja is, a módszerei is, a hangulata is. Kezdetben engem is elsősorban orvosként hívtak iskolai órákra, de a pedagógusok szerencsére már nem azt kívánták tőlem, hogy a gumi óvszer vagy a tabletta használatáról beszéljek. Azért hívtak, hogy a párkapcsolat testi-lelki felelősségének fontosságát világítsam meg a gyerekek számára. Kezdetben két dupla órát kaptam. Negyvenöt percet nem is vállalok, hiszen annyi idő éppen csak arra elég, hogy megismerjük egymást. Déri Éva kolléganőmmel később azt éreztük, hogy a két dupla óra is kevés. Ekkor döntöttünk úgy, hogy osztályfőnöki órák keretében havi rendszerességgel kísérjünk egy osztályt. Van, hogy biológia-, etika-, magyar- vagy hittanórát használhatunk fel erre. A gyerekeket éveken át kísérjük, összeszokunk velük. Volt olyan osztály, amellyel negyediktől a tizedik osztály első félévének végéig foglalkoztunk.
– Egy negyedik osztályos gyerek nem kicsi még ehhez?
– Tapasztalataink szerint ha mindezt a középiskolában kezdjük el, már rég elkéstünk vele. Mi nem felvilágosítani megyünk, hanem megkérdezni a gyerekeket, hogy milyen kérdések foglalkoztatják őket. Ez nagy különbség.
– Könnyen kiderül, hogy miről akarnak beszélgetni?
– Általában igen, de mi is készülünk. Van negyven témakörünk. Hetediktől fölfele ezek közül választhatnak. Amikor elvállalunk egy osztályt, még mi sem tudjuk, milyen módszereket használunk majd, milyen témák fognak előtérbe kerülni. Ez mindig az adott csoporttól függ.
– A beszélgetések során pedagógus is jelen van?
– Igen, de természetesen nem adminisztrál, nem jegyzetel. Köztünk van, hogy jobban megismerhesse a tanítványait. Beleláthat a gondjaikba. Tovább is tudja vinni osztályfőnöki vagy szaktanári óráján azt, amit mi elkezdünk. Az ő munkáját is segítjük.
–Ez azért is fontos, mert a tanárképzésben alig tanítják, mi is az osztályfőnöki óra értelme. Munkájuk úgy is felfogható, hogy a pedagógus kap egy kis továbbképzést „osztályfőnökségből”?
– Igen, innen is nézhetjük. Mi is látjuk, milyen bajban vannak a tanárok. Ráadásul az osztályfőnöki óra sok esetben teljesen másról szól, mint amiről kellene. Szakóra van helyette vagy iskolai ügyek, rendezvények megbeszélése. A magyar iskolarendszer ráadásul rendkívül teljesítmény-központú. Úgy tekint a gyerekekre, mintha mindegyiküknek ugyanolyan képességei lennének mindenhez. De arra alig figyel valaki, hogy mi zajlik bennük, el tudnak-e igazodni az életben. Pedig ez fontosabb lenne, mint bármilyen iskolai versenyen elért eredmény.
– Kicsit költői a kérdés, de miért egy iskolai órán kell „idegeneknek” figyelni a gyerekekre? Ilyen sok lenne a szétesett család?
– Ez nem ilyen egyszerű. Mi nem feltétlenül a szétesett családokban felnövő gyerekeknek segítünk. Az is lehet, hogy megvan mindkét szülő, de rengeteget dolgoznak, és alig látják a gyerekeiket. Sok „ép” családban sem fordítanak elegendő időt a gyerekre. Még az is lehet, hogy harmonikusan élnek a szülők, mégsem tudnak beszélni olyan dolgokról, amelyek a gyermeket érdekelnék. Nem tudják, mikor fogjanak bele a párbeszédbe. Sokszor megesik, hogy ha szülőként egyszer nem válaszolunk meg egy fontos kérdést, akkor a gyerek tizenöt évre elhallgat. Nagyon sok oka van annak, hogy a mi munkánkra szükség van. És nem csak a családok felelősek ezért. Ha az iskolák jobban odafigyelnének a gyerekek képességeire és érzelemvilágára, ránk nem is lenne szükség. Ugyanakkor jó látni, hogy több iskolában már bekövetkezett a szemléletváltás: a nevelés is fontos, nemcsak az oktatás.
– Leginkább mivel foglalkoznak a családórákon?
– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy megtanítsuk a gyerekeket, hogyan kell jó döntést hozni. Sokszor rácsodálkoznak, amikor megvilágítjuk, hogy a tetteknek következményük van. De mindig együtt gondolkodva vezetünk le valamit. Például a korán elkezdett szexuális életről nem úgy kezdünk el beszélgetni, hogy mi kijelentjük: nem szabad. Ha ezzel indítanánk, már mehetnénk is haza. Nem lennének ránk kíváncsiak. De ha együtt gondolkodunk, sokszor ők mondják ki a kulcsszavakat. A fenti téma esetében például a nem tervezett baba, az érzelmi csalódás, az abortusz, a nemi betegségek mind előkerülnek. Beszélgetünk, filmet nézünk, ők is felkészülhetnek egy témából. Mi nem tiltunk, hanem az eligazodásban segítünk. Félelmet sem akarunk kelteni. Felelős felnőtté akarjuk tenni őket. És akár önkormányzati, akár egyházi gimnáziumban járunk, nem hallgatjuk el a keresztény értékrend szerinti döntés szempontjait sem. Beszélgetünk velük a fogyatékkal élő személyekről is, és arról, hogyan segíthetünk nekik. A fiatalok nagyon fogékonyak és érzékenyek erre.
– Melyek a mai gyerekek, kamaszok legnehezebb gondjai?
– Nagyon foglalkoztatja őket a barátság, a szerelem, a konfliktuskezelés, a karrier és a válás. A legnagyobb problémájuk, hogy nincs kivel beszélgetniük. Egyedül vannak egy információáradattal teli világban. Nehéz eligazodniuk a virtuális világban. Némelyikük már külön sem tudja választani a valós és az internetes világot. Sokat elárul erről egy eset, amikor egy kiskamasz nagy örömmel újságolta nekem, hogy végre van szerelme, és együtt is járnak. Amikor megkérdeztem, hogy hol találkoztatok, akkor azt válaszolta: sehol. Az interneten járunk… Beszélgetünk arról is, hogy a mai párkapcsolatok többsége a feje tetején áll, mivel rögtön az összeköltözéssel kezdődik, és így szinte semmi nem ösztönzi a fiatalokat arra, hogy felelősségteljesen döntsenek a másik mellett. De szóba kerül az is, hogy a mai világban a fiatalok túl sokáig várnak a családalapítással, sokan a karrierépítés miatt kifutnak az időből. Vagy eleve nem mernek elköteleződni.
– Amikor ez utóbbi szóba kerül, nekem mindig eszembe jut, hogy a mostani szülőkorú nemzedék nagy része sajnos elvált gyerekként nőtt fel. A mai harmincasok nem sok jó példát láttak. Nem véletlen, hogy nem sietnek házasodni. Talán a szülőkre is oda kellene figyelni, felhívni a figyelmet az ő felelősségükre is…
– Ez nagyon fontos meglátás. Mi is felismertük, és a szülőkkel is foglalkozunk. De talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, ez egyáltalán nem könnyű. Eleve nehezen jönnek el. De vannak biztató jelek is. A váli önkormányzati iskolában például ötven szülő is részt vett az egyik programunkon.
– Egy iskola hogyan indíthat családórát?
– Nagyon sok helyre hívnak bennünket. A teljesítőképességünk határán rég túl vagyunk. De kitaláljuk a módját, hogy ki milyen módon tud bekapcsolódni a programba. Az ország több pontján van már kis csapatunk: Kecskeméten, Budapesten, Gyenesdiáson, Esztergomban, Baján, Kecelen, Szegeden. Szoktuk mondani, hogy családhálót szövünk. És jó látni, hogy ez a háló egyre nagyobb, egyre erősebb. És bízunk benne, hogy egyre több családot meg tud tartani. A szervezet honlapja: www.holnaphonlap.hu
