Elhunyt Martini bíboros

XVI. Benedek pápa a halálhírre reagálva elmondta: szeretettel gondol kedves testvérére, aki nagylelkűen szolgálta az evangéliumot és az egyházat. Hálával emlékezik vissza a bíboros intenzív apostoli tevékenységére, amelyet Loyolai Szent Ignác lelki fiaként nagy buzgósággal végzett. A szakavatott tanár, a tekintélyes biblikus a Pápai Gergely Egyetem és a Pápai Biblikus Intézet nagyra becsült rektoraként, Milánó buzgó és bölcs érsekeként tevékenykedett. Lelkesen szolgált Istennek, amikor egyre mélyebben tárta fel a Szentírás kincseit az egyházi közösségnek, különösen a bibliaolvasás gyakorlatának elhivatott terjesztése révén.


„Nagyon nagy biblikus volt – emlékezett az elhunytra Erdő Péter. – Sosem felejtem el, hogy azon a bíborosi találkozón, amelyre II. János Pál pontifikátusának huszonötödik évfordulója alkalmából került sor, a szentatya ajándékaként átadták nekünk Szent Péter apostol első és második levelének facsimile kiadását és egy gondozott szövegét tudományos előszóval, amelyet Martini bíboros írt.”

„Hasonlóképpen emlékszem, hogy az első Európa-szinódus előkészítésekor meghívott bennünket magához Milánóba, és részletesen elmondta, miként látja Európa helyzetét és az egyház küldetését. Teológiailag nagyon gazdag beszélgetéssorozat volt ez” – emlékezett Erdő Péter bíboros érsek Carlo Maria Martinira, aki elődje volt az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnökeként.

Federico Lombardi szentszéki szóvivő „nagy evangelizálónak” nevezte megemlékező írásában. Számára Isten szava volt a kiindulópont és az alap a valóság minden szempontjának megközelítéséhez. Spiritualitására és oktató munkájára Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlata nyomta rá a bélyegét. Értékes örökségről van szó, amelyet komolyan meg kell fontolnunk, amikor az „új evangelizáció” útjait keressük – írja Lombardi.

Nyílt gondolkodású főpásztorként az egyik legfontosabb olasz főegyházmegye élén állt. Párbeszédre készen fordult a nem hívők felé. Érdemeit a politikusok is méltatják. Mario Monti olasz miniszterelnök megnyilatkozása a Corriere della Serában különösen sokatmondó: „Nagy itáliai és európai volt, aki korunk vallási gondolkodását és társadalmi életét egyaránt alakította.” Monti felidézte egy beszélgetésüket is az európai egység értékéről, Olaszország politikai helyzetéről és társadalmi kihívásairól. „Kevés ember hatott annyira irányomra és döntéseimre, mint Carlo Maria Martini” – jelentette ki róla.

Lelkipásztori kérdésekben Martini bíboros sokszor nem riadt vissza a kritikus megnyilatkozásoktól, de mindig a hívő ember javát, a II. vatikáni zsinat egyházképe szerinti megújulást kereste. Egy újabb egyetemes zsinat szükségességének gondolatát is felvetette.

2002 végétől 2008 tavaszáig nyugalmazott milánói érsekként hosszú időt töltött Jeruzsálemben, mielőtt megromlott egészségi állapota arra nem kényszerítette, hogy végleg visszatérjen Olaszországba. Pierbattista Pizzaballa ferences kusztos a www.terrasanta.net internetes oldalon olvasható megemlékezésében így ír: „Martini bíboros tudatosan döntött úgy, hogy visszavonult életet él. Nem vett részt szinte semmiféle nyilvános eseményen. Előszeretettel töltött hosszabb időt néhány szent helyen, például a Tábor-hegyen, de valójában senki sem vette észre jelenlétét. Szándékos volt ez a döntése, többek között azért, mert nem akart senkinek sem a terhére lenni.”

Martini milánói érseki szolgálata idején jelentősen hozzájárult a katolikus–zsidó párbeszédhez. „Hálával tartozunk neki, főleg mi, akik Jeruzsálemben élünk, mert megszerettette magát az izraeliekkel ezen a földön és ebben a városban”– írta róla Pizzaballa. Carlo Maria Martini 1927. február 15-én született Torinóban. Mindössze tizenhét éves volt, amikor belépett a jezsuita rendbe, huszonöt éves korában szentelték pappá. Először a Pápai Biblikus Intézet, majd a Pápai Gergely Egyetem rektora volt. II. János Pál 1979-ben nevezte ki Milánó érsekévé, és 1983-ban bíborossá. Ezt a tisztségét 2002-ig töltötte be.

Kiváló biblikus volt. Kezdeményezései közül kiemelkedik az „Isten szava iskolája”, amelyet főegyházmegyéjében vezetett be, annak érdekében, hogy a világi hívek a Szentírás olvasásával közelebb kerüljenek Isten igéjéhez. Milánói érseki szolgálata befejeztével Jeruzsálemben folytatta biblikusi munkáját. 2005-ben a következőket mondta a vallások közötti párbeszédről: „Itt, Jeruzsálemben tanúja vagyok számos kezdeményezésnek a zsidók, a keresztények és a muzulmánok közötti párbeszédet illetően. Fennállnak az előfeltételei egy valódi párbeszédnek, amely minden bizonnyal pozitív eredményekkel jár majd: reménykedjünk benne!”