Mese nincs: dönteni kell, hová utazik, vagy mivel múlatja azt a néhány napot az ember, hogy a lehetőség ki ne folyjék a kezei közül. A lelki feltöltődés nem mindennapi közösségi ajándékát választották azok a – koruktól függetlenül – fiatalok, akik május 1-jén idén is felkerekedtek, hogy gyalog zarándokoljanak Márianosztrára. Huszonkilencedszer vághattak neki az elszántabbak e hagyományos testi-lelki-szellemi útnak, melynek témáját a szervezők ebben az esztendőben a Biblia évéhez fűzték: a Szentíráshoz kapcsolódtak az elmélkedések, az útközben teljesítendő feladatok, az előadások. A hónapok óta sokfelé látható-olvasható hívogató plakátok komolyan gondolt szójátéka „ÉLETre-ÚTRAvalót” ígért mindazoknak, akik vállalkoztak arra, hogy a pünkösd előtti héten együtt vándorolva – a Krisztus mennybemenetele után egybegyűlt tanítványokhoz hasonlóan – készek legyenek felismerni az életükbe fogadható Szentlélek csendes érkezését.
Ez alkalommal is a Pilisborosjenő határában található kálváriánál gyülekeztek a zarándokok. A reggeli zsolozsma után indult el a több mint kétszáz útitárs, akikhez a háromnapos „spirituális túra" egyes napjain több olyan pap – köztük két püspök – is csatlakozott rövid időre, akik nem tudtak végig jelen lenni a zarándoklaton. Így a végig jelen lévő lelkipásztorok mellett például Brückner Ákos ciszterci és Vértesaljai László jezsuita atya, valamint Thorday Attila biblikus teológus is megosztott néhány órát az úton levőkkel. A Pilisszentlászló melletti táborhelyen Udvardy György esztergom-budapesti segédpüspök, Márianosztrán pedig Beer Miklós váci megyés püspök mutatott be szentmisét. Az egyes napokon különböző szempontok szerint igyekeztek közelebb kerülni a Szentíráshoz a résztvevők: a Biblia Isten szava – az élet szava – az egyház szava. A szervezők e három pillérre alapozták a lelki útravalót. Imádságok, szentmisék, elmélkedések, élőképek, az elmélyülést segítő csendes szakaszok és közös játékok váltották egymást az ismert Mária-kegyhelyre vezető úton.
Egy-egy zarándoklat lelki értékét talán az mutatja a leghívebben, ha a résztvevők hazatérve is őrzik és továbbadják azt, amivel útközben gazdagodtak. Ehhez is kaptak értékes szempontot a résztvevők, amelyet a természetben járva nem volt nehéz átélni. Az egyik főszervező, Vargha Miklós Péter atya arra hívta fel a vele tartók figyelmét, hogy az őket „végigkísérő”, égbe nyújtózó fák növekedéséhez hasonlóan időre, türelemre van szükségünk a lelki érlelődés, az élet zarándoklata során. Türelemre, nem csak másokkal – önmagunkkal szemben is.
