Prokop Péter (1919–2003) egyike azon kevés magyar képzőművészeknek, akik egyházi szolgálatba álltak, és papi hivatást választottak. Olyan korban élt, amikor még igazából létezett egyházművészet, amely napjainkban csak lassan kezd újjáéledni, sok évvel a rendszerváltás után. Hosszú élete során rengeteg képet alkotott: festett freskókat, táblaképeket, sőt még díszleteket is tervezett egy Hollywoodban készült Michelangelo-filmhez, 1962-ben.
Amikor még a Papnövelde utcai Központi Papnevelő Intézetben volt az Új Ember szerkesztősége, naponta láthattunk festményeket Prokop Pétertől: a hosszú folyosókon kisebb-nagyobb képek sorakoznak egymás mellett. Lelkipásztori tevékenysége mellett, amikor csak ideje engedte, alkotott; közel tízezer képet hagyott ránk.
A legtöbb művész, aki az Egyháznak és a bibliai témáknak szentelte munkásságát, általában megmaradt a realizmus biztos talaján. Persze sokszor festettek remekműveket, mint például Muzsinszki Nagy Endre, akiről nemrég írtunk – egy csoda szép album is megjelent róla –, de általában nem mertek vagy nem akartak eltérni a hagyományos stílustól. Nem így Prokop Péter, aki szívesen kirándult más tájakra a képzőművészet kifejezési formáinak birodalmában, s kísérletező kedve folytán meg is maradt ott. Figurális absztrakció, nagyfokú expresszív erő sugárzik munkáiból. Életerőtől duzzadó alakjait stilizálta, átlényegítette, gazdag színvilágával festményeit dekoratívvá tette. Erről tanúskodik egyik táblaképe is, amely a kalocsai Astriceum Érseki Múzeumban rendezett állandó kiállításon látható. Ábrahám a magasba emeli hatalmas tőrét, hogy feláldozza fiát, de az angyal egy lendületes mozdulattal megakadályozza tettét. A kép ma is szokatlan lehet a templomba járó hívő katolikus közönségnek. Prokop Péter azonban a maga avantgárd festői eszközeivel bátran szólítja meg a XX. század emberét.
Fogalmazhatnánk úgy is, hogy haladt a korral, s egyáltalán nem elszigetelten dolgozott. Képein megfigyelhetjük kedvenc mestere, Aba-Novák Vilmos hatását – nemcsak dekorativitását, hanem a monumentalitásra való hajlandóságát is átvette. Kmetty János és Kontuly Béla szintén hatott a pap festő művészetére. Sokra becsülte a Bauhaus egykori tanárának, Paul Kleenek a munkásságát is, aki Pedagógiai vázlatkönyv című tankönyvében fejtette ki a modern művészettel kapcsolatos felfogását. Prokop Péter új megvilágításba helyezte a Mária- és Kisjézus-ábrázolásokat, az angyali üdvözletet. A régi, ikonszerű képtípust lazább festőiséggel, könnyedebb, modernebb látásmódban közvetítette munkássága során.
Prokop Péter rajzkészségét már korán, gyerekkorában felfedezték tanárai. Gimnáziumi évei alatt rajztanára, Horváth Géza mellett képezte magát. Ő támogatta a Képzőművészeti Főiskolán való továbbtanulását is. A gimnázium utolsó két osztályát már szeminaristaként fejezte be. Érettségi után a hittudományi főiskolai karon tanult öt évig. 1937-ben a kalocsai római katolikus papképző intézet növendéke volt. 1942-ben szentelték a Kalocsai Főegyházmegye papjává. 1945 és 1948 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult.
Életében 1956 jelentette az igazi fordulópontot. Ekkor Rómába ment, és az ottani Képzőművészeti Akadémián fejezte be festészeti tanulmányait.
Amikor 2005-ben Rómában jártunk, a Szent István Zarándokházban volt a szállásunk. Körben a falakon, a folyosókon, a lépcső mellett mindenütt Prokop Péter képeivel találkozhattunk. Ebben a házban lakott, a legfelső emeleten volt a lakása és a műterme a főiskolai évek után. Nemcsak Rómában és Magyarországon, hanem a világ számos más helyén is sok négyzetméternyi freskót festett. Többek között Fatimában dolgozott, ahol elkészítette az ottani Szent István-kápolna színes üvegablakait, tizenhárom magyar szenttel. 1993-ban újabb alkotással, a kápolna szentélyének és hajójának mennyezetét díszítő mozaikokkal egészítette ki fatimai alkotásait.
Élete során vallotta: a festő fő témája a szín. „A színek ugyanis velünk születnek.” Az élet az utcán a Nap fényével teljes. Rómában élvezte a szabadságot; „Koloncok nélkül élhettem a szépnek” – írta. Ott, az Örök Városban fedezte fel a fényt, s színei ettől átalakultak, megérlelődtek.
Prokop Péter Rómában is megőrizte a magyarságát, sohasem szakította meg kapcsolatát a hazájával. A rendszerváltás után Budapest és Róma között osztotta meg az életét, 1999-ben pedig hazaköltözött Magyarországra. Alkotásainak nagy részét szülőföldjének ajándékozta.
