„Eladó egy dollár!”

A játékok során az egydollárosok átlagosan három dollár negyven centért keltek el, de volt olyan is, aki több mint húsz dollárt fizetett ki a bankóért. Shubik azt is megfigyelte, hogy az árverés egy idő után mindig két személy csatájává alakult, akik a játék végére általában meglehetősen ellenségesen tekintettek egymásra.

Kutatók szerint az egydolláros „lélektani határig” elsősorban az anyagi haszonszerzés reménye hajtja a licitálókat, de aztán már más szempontok kerülnek előtérbe. Mivel a vetélytársak úgy érzik, túl sok pénzt fektettek be ahhoz, hogy kiszálljanak, egyre görcsösebb versengés kezdődik, a helyzetből adódó feszültséget pedig mindinkább egymásra vetítik ki. A játék e szakaszában már általában az a cél, hogy bebizonyítsák, nem gyengék, valamint hogy elégtételt vegyenek a másikon – függetlenül attól, hogy a végén milyen árat kell fizetni mindezért.

Mind a magán-, mind a közéletben számos olyan helyzettel találkozhatunk, amely a dollárárverés sémája szerint működik. Idetartoznak az elhúzódó konfliktusok, a vég nélküli pereskedések, de a sztrájkok és a háborúk is. Ezek a szituációk a leggyakrabban minden fél számára veszteségesek, hiszen a versengés folyamán mindkét oldalon rengeteg erőforrás, érték (pénz, idő, energia, egészség stb.) megy veszendőbe. A családi-párkapcsolati viszályok során pedig hosszú távon a szeretet és a bizalom is áldozattá válhat a „győzelem” oltárán. S hogy honnan ismerhetjük fel, hogy épp dollárárverést játszunk? Ha azon kapjuk magunkat, hogy egy vitás helyzetben semmi mással nem törődve, görcsösen védelmezzük igazunkat, miközben „minden szenvedésünkért” a másik felet tesszük felelőssé, már jó okunk van gyanakodni…


a szerző pszichológus, családgondozó