Tovább nézem a szobrot, a nyugtató alázatot és határozottságot a két alakon, s már tudom, igaza van a francia Pierre Emmanuelnek, a költőnek, hogy a bölcsesség a „csíra kezdettől”, „Isten belső égboltja”, az anyaméh, a Női, a történelem előtti kultuszok Nagy Anyja, az újszövetségi bölcsességirodalom Bölcsessége, amely a teremtésnél Istennel játszadozott, az ő energiája, dicsősége, teremtő Lelke… Szabó Ferenc jezsuita gondolatai a francia poéta körül a teológia mélyvizét idézik, a múlt század ortodoxiáját: „a Bölcsesség a Szeretet Szeretete”, az a lendület, amely Istent a világ felé, a világot Isten felé viszi. Az egyház ezt a Bölcsességet Máriára is alkalmazza. Mit olvasni olykor a Máriát és gyermekét ábrázoló képeken? „Az Anya ölén ül az Atya Bölcsessége.” Az Isten képére teremtett ember csak Teremtőjében leli meg végső nyugalmát. Ezért írja Emmanuel: „Bölcsesség! / Téged kerestelek minden nőben.”
Nem földi lényt látok a szoborban, hanem a valóság szakrális szépségét, vigasztalást, segítséget. A néplelket ismerő Erdélyi Zsuzsanna a szoborról korábban ezt mondta nekem:
– Egy anyát ábrázol bizánci stílusban, az Istenszülő Szűz Máriát (Theotokosz), aki álló helyzetben, védőn tartja kezét mintegy lebegő gyermeke előtt. Ez a bizánci Szűz Mária itt most Jézus anyja, de maga az Anya, az Örök Anya. Jelenti a létet, az oltalmat, a szeretetet és még sok mindent, aminek forrása az anya életet adó ereje.
A kereszténységben az Atya-Fiú-Szentlélek eggyé lényegült hármas istenségében nincs helye isteni képességekkel rendelkező női princípiumnak. Nincs anyaistennő, de van Istenanya, van az Istenszülő Szűz, Mária, aki a második isteni személy anyjaként kiemelt tiszteletnek örvend. Az egyház különböző kiváltságokat biztosít számára. Többek között a közbenjáró, a bűnösök szószólója (advocata) szerepét. A hívő ember tudatában Máriának éppen ez a kiváltsága nőtt túl önmagán.
A nép Segítő Máriájában összeolvad az égi és a földi anya alakja. Egyszerre biztosítja az e világi és túlvilági védettséget, és a földi anya halálával sem szűnő szeretetet. Szeretet, oltalom, védettség. Kulcsszavak. Pontosan érezte, tudta ezt Szent István királyunk is, amikor 1038 Nagyboldogasszony napján fölajánlotta országát Szűz Máriának, a mennyek királynéjának. Ezzel népét a Szűzanya védelme alá helyezte, aki az égből „vigyázkodik” rá, s imádkozik érte. Az égből, vagy bő ezer év után a budai falakról néz majd körül.
Az asztalnál, a szobában a látottak „nem mérhető” ideje folytatódik. Újra Erdélyi Zsuzsannát idézem:
– Klukon Edit Mária-szobrát azért is szeretem, mert az időtlenség érzetét kelti. Vagyis független bármilyen időtől.
– Mikor, hol és miért támadt egy zongoraművésznek az a gondolata, hogy szobrot készíttessen? – fordulok Klukon Edithez.
– 2007-ben Bilbaóban koncerteztem. Az utolsó napon lettem figyelmes egy posztamensen álló kültéri Krisztus-szoborra. Töprengtem, miért nincs Budapestnek ilyen pontja? Itthon felhívtam Mátyássy László szobrászművészt: Mária-szobrot kértem tőle, központi helyre. Akkor még nem tudtam, milyen legyen a szobor…
Mátyássy hallgat, aztán ennyit mond:
– Az Istenszülőt ábrázoltam, akinek Szent István felajánlotta Magyarországot. Főbb vonalaiban igazodik Mária kanonikus ábrázolásához, egy ponton azonban eltér attól. Az én megfogalmazásomban Mária nem érinti a gyermek Jézust, kezeit óvó mozdulattal előtte tartja, s ily módon a gyermek lebeg anyja teste előtt, érzékeltetve a misztériumot, a csodát, melyet a megtestesülés jelent. Stílusában a nagy egyházszakadás előtti időkhöz nyúlik vissza az alkotás, így akarja szimbolizálni a keresztény világ egységét.
Elgondolkodhatunk: az árvaságra vetett világban egyáltalán nem meglepő magasra helyezni az anyaságot. Ebben nincs politikai-ideológiai párhuzam- kényszer, valláskülönbség, hanem az ember legbenső kívánsága kiált védelemért, mint a gyermekben. Így válhat ökumenikussá egyetlen jelkép is. Nincs igaza Erdélyi Zsuzsannának, amikor ezt mondja?
– Budapest népének, függetlenül attól, hogy ki mit vall, kiben hisz, ez a veretes Mária-szobor spirituális erőt sugároz, s az olyannyira vágyott belső nyugalom ígéretét hordozza. Nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem mindenkinek, aki hozzánk téved, és majd föltekint a vár fokára. Fölragyog a magasban az Anya alakja, a sajátja éppen úgy, mint az emberiségé.
Nyugtalanság, félelem, védelem és hasonló századérzés közt Dávid Katalin művészettörténész vélelme megerősít az iméntiekben, és a szoborügyet szolgálón támogató Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere is. Dávid Katalin ekként nyilatkozik:
– Klukon Edit felhozott hozzám egy csodálatos Mária-szobrot, az ősi bizánci Máriáim – hadd mondjam a magaméinak őket – egyik méltó utódát, azzal a magától értetődő ötlettel, hogy ezt a szobrot fel akarja állíttatni Budapesten. Letette elém az asztalra, és én ámulva néztem a három dimenzióban testet öltött ikonreinkarnációt. Nem adekvát a témához ez a kifejezés, de így kell mondanom, mert a szobor térbe állította, és ezzel megelevenítette az ősi bizánci, győzelmet hozó Isten anyját. Nincs Máriának glóriája, gyermekének sincs, mégis a Szent Szűz és isteni Fia áll előttünk. A glória hiánya jelentőségteljes, mert Mária és gyermekének alakját az alkotó ezzel beemeli egy általános emberi világba, ennek a világnak legnemesebb szférájába: az anya és gyermeke egységének szakrális humanitásába. Néztem a szobrot, és biztos voltam abban, hogy nem lesz itthon olyan, a kultúrát, a művészetet értő ember, aki ne akarná a szobor köztéri felállítását. Mert gondolkozzék az illető a világról így vagy úgy, legyen hívő vagy sem, tudja, hogy a művészetet nem határozhatja meg sem világnézeti, sem politikai, sem semmiféle esztétikán kívüli szempont. Hogy hol állhat a szobor, az természetesen mindig lehet vita tárgya. Az én választásom a budai Várhoz vezet.
A polgármester történeti végkövetkeztetése Kisfaludy Károly szavait „visszahangozza”, aki ezt írta 1826-ban: „Él magyar, áll Buda még! a mult csak példa legyen most.”
Él egy legenda Budán: XI. Ince pápa, amikor elhatározta, hogy kiűzi Európából a már Bécset fenyegető törököket, egységbe hívta a kor európai nagyhatalmait, és Magyarországot, s azon belül is elsősorban Buda felszabadítását tűzte ki célul. Magához hívta a kapucinus rendi Avianói Márk atyát, s elküldte Magyarországra lelkesíteni a magyar hajdúkat és az egész Európából öszszesereglett csapatokat. Elmesélte, hogy megjelent neki a Szűzanya, és hirtelen értelmet nyert számára a BUDA szó. A Beata Virgo dabit auxilium régi fohásza új jelentést kapott: a budai Szűzanya segítségét jövendölte meg. Avianói Márk lelkesítette a katonákat, ám valahogy ez mégsem volt elég… Lassan eltelt az egész nyár, a csapatok az esős idő beállta előtt haza akartak menni, ezért már-már szedelődzködtek volna az idegen zsoldosok, amikor a vezérek szeptember elején még egy utolsó ostromra szánták el magukat. A Duna felőli oldalról ágyúzták, gyengítették a falakat. Egyszer csak a dzsáminál egy falszakasz leomlott, előtűnt egy, a hajdani Nagyboldogasszony-templomban korábban elfalazott Mária-szobor. A gyermeket kezében tartó Madonnát a törökök elől rejtették el nemzedékekkel korábban, már senki sem tudott a létezéséről. A keresztény katonák döbbenten néztek felfelé. Az első ámulat hihetetlen erővé változott, halált megvető bátorsággal indultak a falakra. Egy óra múlva Buda felszabadult. A hagyomány szerint ez a szobor látható ma is a Mátyás-templom loretói kápolnájában.
Ma, egy profanizálódó korban talán még nagyobb szükségünk van a legtisztább női, pontosabban anyai minőséget megjelenítő szimbólumokra. Ezek akkor is erővé válnak, ha nem is tudjuk pontosan, miként hatnak. Az anyaság misztériuma nélkül nem képzelhető el az élet újjászületése.
A magyarok szívének oly kedves Budavárt így jellemzi Jókai: „Hazánknak lüktető szíve… Egy ideális, nagy édesanyának látható arca…”
Fotók sokasága, az egyiken Liszt sírkamráját látni Bayreuthban. 2011. szeptember 14-én, a zeneköltő születésének kétszázadik évfordulóján magyar zongoraművészek: Klukon Edit, Ránki Dezső és Bogányi Gergely – honfitársaik nevében is – elhelyezték a sírnál adományukat, Mátyássy László Mária a Gyermekkel kis bronzalkotását.
– Mivel jól ismerjük Liszt műveiben, de leveleiben is mindenhol megnyilvánuló mély vallásosságát, Mária-tiszteletét, órákon belül megszületett az ötlet: készíttetünk még egy példányt abból a kisméretű bronzszoborból. Kettőnk kezdeményezéséhez Bogányi Gergely zongoraművész csatlakozott, anyagi hozzájárulással is – fűzi hozzá Klukon Edit, majd így folytatja: – Zongoraművészként is hiszek a látás szavakkal ki nem fejezhető, lelkünket fölemelő csodájában, ezért létrehoztuk az Immaculata Alapítvány a Köztéri Szobrok Emeléséért elnevezésű közhasznú társaságot. Én vagyok a kuratórium elnöke. Az alkotómunkálatok befejezése július végére várható. A szobor – reményeink szerint – ez év őszén megjelenhet a várfokon.
S a költségek? – A források összegyűjtését alapítványunk vállalja. A szükséges hatvanmillió forintból mintegy harmincöt még hiányzik. Egy-két hónap alatt, ha összejön, finanszírozni tudjuk a munkákat. A végén kiadványt készítünk majd az adományozók névsorával. A szoborhoz az engedélyt megkaptuk, s az elismerő szakvéleményt is.
Klukon Edit és férje szerénységét, jóban-szépben, Istenben való hitét, hűségét, művész-szolgálatát kultúránk külföldi megismertetésében is ismerem. Tudom, a szoborral nem csupán Budapest látványát akarják emelni, hanem benső, szellemi értékeit is gyarapítani, ahogyan Liszt Ferenc és még sokan tették a nemzet életéért – Európában.
Meggyőződésem: falu és város, magányszemélyek, társulatok, civil- és nem civil szervezetek, közösségek – ahogyan eddig is – elküldik adományaikat, legyen az bármekkora összeg. Így mondatja a testvérszív Kazinczy Ferenc soraival: „Eszköze lenni az isteni kéznek, / Egy nem haszontalan tagja az Egésznek, / (…) ez gyönyörű jutalom.”
(Az Immaculata Alapítvány a Köztéri Szobrok Emeléséért bankszámlaszáma: 12011265-00175632-00100009. IBAN: HU 2112 0112 6500 1756 3200 1000 09. SWIFT: UBRT HUHB – Raiffeisen Bank, Budapest – www.mariaszobor.hu)
