Egymásba karolnak a magyarok

Az ország egyik leglátogatottabb búcsújáró helye mindig is fontos volt, de jelen világunkban, s különösen a jövőben, az egyre nehezebb életkörülmények, nemzettársaink fenyegetettsége miatt még jelentősebbé válik a magyarság számára. Az „Isten kelyhében” élő nép – ahogy Mindszenty József nevezte a Kárpátok koszorújával övezett tájat – a besnyői Mária előtt, egymást erősítve mondhat hálát Istennek. Hálát azért, hogy több mint ezer éve megvalósíthatta befogadó szeretetkultúráját, s fohászkodhat Szűz Mária további oltalmáért. Magasra tartott kereszteket követve érkeznek a gyalogos zarándokok Rákosszentmihályról, Cinkotáról, Árpádföldről, Csömörről, Kerepesről, többen még Gödöllőn is csatlakoztak hozzájuk. Ahogy közelednek, az énekfoszlányok egyre erőteljesebbé, érthetőbbé válnak: „Köszöntünk téged, jó Anyánk, / Elhoztuk néked hű szívünk, / S te tárt karokkal vársz reánk, / Kik gondviselten érkezünk…” Mint megtudom, az élen haladó rákosszentmihályi kereszt vezette a zarándokokat a „Mária-út” négy évvel ezelőtti első alkalmán, az első medjugorjei, majd az első „Élő rózsafüzér” zarándoklaton is, amely utakon „nagy dolgok születtek” – mint Fodor László keresztvivő fogalmazott. Az „Élő rózsafüzérből” immáron hagyomány lett, s gyaloglás közben fogalmazódott meg az észak–déli zarándokút gondolata is. A cinkotaiak keresztje a „gyalázatos” népszavazás engeszteléseképpen született. A kemény kaszanyélből, akácfából s a kettős kereszt irányába fel, „az ég felé haladva” – ahol már nincs szükség keménykedésre – puha fenyőfából összeállított keresztet a csíksomlyói kegytemplomban áldotta meg Asztrik ferences szerzetes. „A kaszanyélen nincs penge: mert a betakarítás, az aratás nem a mi feladatunk” – magyarázza Rajna László a zarándokkereszt szimbolikáját. Az esőbe hajló időjárás a szentmise kezdetére megváltozik. A búcsújárók örömére felszakadoznak a felhők, egyre hosszabb időre bújik elő a nap. A szentmisét Katona István egri segédpüspök mutatja be a szabadtéri oltárnál, a szép számmal összesereglett felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági és hazai zarándok előtt. A körmenettel zárult szertartás után a Gödöllői Fúvószenekar adott koncertet, többen a búcsújáró hely nevezetességeivel ismerkedtek. A gömörpéterfalvi asszonyok először jártak Máriabesnyőn. A „világ közepéről” jöttek – ahogy szülőfalujukat nevezik –, hogy testvéreikkel együtt imádkozzanak a magyarság megmaradásáért. Az ipolyhídvégiek – mivel templomuk védőszentje Rózsafüzér Királynéja – a Szűzanya iránti tiszteletből már többször megfordultak a kegyhelyen. Visszatérve falujukba a hitet próbálják tovább erősíteni, hogy a vasárnapi keresztényekből mélyen hívő, az imádságban egymást erősítő emberek váljanak. A szentmise után néhányan egy ukrajnai rendszámú busz mellett beszélgetnek, falatoznak. „Az úton lévő zarándok akkor eszik, iszik, amikor lehetősége van rá” – mondja mosolyogva, hazulról hozott elemózsiával a kezében Váradi Natália, a kárpátaljai zarándokcsoport vezetője. Munkácsról, Ungvárról, Beregszászról, Aknaszlatináról s még több kisebb helységből harmincöten érkeztek Máriabesnyőre. Az éjszakát szentségimádással, virrasztással, imádsággal töltötték. „A 2004. december 5-i népszavazás után éreztük, hogy lemondtak rólunk, elvették tőlünk a tudatot, hogy tartozunk valahová – mondja keserűen. – A vallás, a hitben való összetartozás élményét azonban nem tudják elvenni, ebben tudjuk megélni a nemzethez tartozásunkat. Ha kell, akkor majd mi imádkozunk Magyarországért, ha kell, odahaza is virrasztunk, imádkozunk magyarságunkért… Az imának összetartóereje van. Ilyen gyönyörű helyen egy ilyen nagyszerű múlttal rendelkező nemzet nem hullhat szét! Fatimában is remény töltötte el a szívünket, amikor a magyar összefogásból épült Jelenések kápolnájába beléptünk, vagy amikor végigjártuk a magyar keresztutat. Itt, Máriabesnyőn is az elszakított országrészek magyarjaiért imádkozunk minden évben. Különösen az otthoniakért kérjük a Gondviselő pártfogását, mert Kárpátalján veszélyben van a magyar oktatási rendszer, a magyar ügyintézés, atrocitások érik, meggyalázzák a magyar történelmi emlékhelyeket, erősödik a nacionalizmus. Reméljük, ha imádkozunk értük és magunkért, a Jóisten megsegít mindnyájunkat.” Úgy legyen! Távolodván a kegytemplomtól fülembe csendül a harangjáték dallama: „…ne feledkezzél el szegény magyarokról!”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..