Ternyák Csaba egri érsek az 1235. május 26-án szentté avatott királylány tiszteletére hirdette meg a zarándoklatot. A világ egyik legnépszerűbb szentjének szülőhelyén évente felidézik Erzsébet áldozatvállalásban, hitben és kitartásban eltelt életét.
A régi alapokon épült, 1492-ben elkészült háromhajós csarnoktemplom közelében ott találjuk az I. András király által építtetett kis körkápolna alapfalait. A mindössze hét méter belső átmérőjű tér csendjében állva elgondolkodhatunk, vajon milyen lehetett az a szertartás, amelyen II. András király és Gertrúd királyné leánygyermekét, a későbbi Szent Erzsébetet 1207-ben e helyen a keresztvíz alá tartották.
S ha alig huszonnyolc évet lépünk előre az évek sorában, megtudhatjuk, hogy – az írások szerint – miképpen történt Lajos türingiai fejedelem özvegyének ünnepélyes szentté avatása a perugiai domonkos kolostorban, ahol hét évvel korábban Assisi Szent Ferencet is oltárra emelték.
A rendezvénysorozat egyik leglátványosabb része a hagyományőrző csoportok bemutatója volt, valamint a kétszáz jelmezes városlakó misztériumjátéka és kosztümös felvonulása, melynek során a jóságáról, szeretetéről ismertté vált szent életének egy-egy epizódját elevenítették fel. Amint Szabó Irén egyházközségi intézményvezető elmondta, ezeknek a programoknak az a céljuk, hogy közelebb hozzák Szent Erzsébet személyét azokhoz a vendégekhez is, akik nem kötődnek az ünnep vallási tartalmához.
A mintegy háromezer, részben regisztrált, részben csak érdeklődőként vagy turistaként érkező zarándok jórészt elfoglalta a Vízikapunál, a várfal tövében felállított szabadtéri oltár előtti hatalmas teret. A pünkösdhétfői szentmisét Ternyák Csaba mutatta be az egyházmegye papságának koncelebrálásával. Szentbeszédében az érsek hangsúlyozta, hogy az irgalmasság szentévének és az egyházmegyei zarándoklatnak az igazi célkitűzése, hogy „Isten jóságos irgalmán elmélkedve, arra újra és újra hálásan rácsodálkozva, új lendületet vegyünk a mindennapokban”. Mit jelent irgalmasnak lenni? – tette fel a kérdést. „Kilépni saját világunkból, észrevenni a másik embert, és őt szolgálni – mondta, majd hozzátette: „Vállaljuk fel az irgalmas szamaritánus küldetését környezetünkben, családunkban, barátaink körében, egyházközségünkben, munkahelyünkön… Tegyünk mindent türelemmel, jóságosan, szinte észrevétlenül, hivalkodás, tolakodás és kérkedés nélkül.” Végül arra hívta fel a jelen lévők figyelmét, hogy higgyenek a Szentlélek meglepetéseiben.
A főpásztor homíliája végén bejelentette, hogy Böjte Csaba kezdeményezésére a közeli napokban Nagyváradra viszik Szent Erzsébet ereklyéjét, s ott átadják Böcskei László püspöknek és Csaba testvérnek, hogy egy erdélyi zarándokúton az ottani testvéreinknek is utat mutathasson az Árpád-házi királylány példája.
A szentmise záróáldása után a papság és a zarándokok sokasága körmenetben vonult a szent ereklyéjével a bazilikáig, ahol az érsek megáldotta és útjára bocsátotta a Szent Erzsébet-zarándokúton felkerekedő harmincöt zarándokot. Ők gyalogosan, tizenegy település érintésével, szakrális helyek, a hegyekben található kolostorromok felkeresésével öt nap alatt teszik meg a Sárospatak és Kassa városa közötti százhat kilométeres utat. Többen közülük már korábban is megjárták a fáradságos utat, és jól ismerik a számtalan lelki és kulturális élményt nyújtó vidéket. „Ha a lelke ott van az embernek, akkor viszi a teste” – fogalmazza meg tapasztalatát Szojka Teréz miskolci zarándok. Alighogy hazatért a csíksomlyói búcsúból – ahová több társával együtt gyalogosan jutott el –, máris útra kelt, hogy a Felvidéken is képviselje magyarságát. Hasonlóképpen gondolkodik Venczel Ilona is, aki férjével együtt már második alkalommal vesz részt a Kassára tartó zarándoklaton. Kérdésemre, hogy milyen eredménnyel sikerül átadnia az úton szerzett élményeit szűkebb és tágabb környezetének, így válaszol: „Érdről tavaly öten vettünk részt a zarándoklaton. Év közben többeknek beszéltem az itt szerzett élményeimről. A hallottak hatására némelyeknek felcsillant a szemük. Talán nem véletlen, hogy idén már kilencen vagyunk” – mondja mosolyogva.
„2011-ben akkor érkeztem meg az El Caminóról, amikor megnyílt a Szent Erzsébet-zarándokút, s azóta minden évben végigmentem rajta” – kapcsolódik beszélgetésünkbe Vadkertiné Kőrössy Anna. Elmondja, hogy idén részt vett az út tavaszi nagytakarításában is – időről időre szükség van a jelzések karbantartására és az úthibák kijavítására. Érdemes útnak indulni, mert a zarándok előtt kinyílik a világ, mélyebben ismeri meg önmagát és társait, másképpen viszonyul a körülötte lévő, időnként hisztérikus világhoz, s megváltozik számára a dolgok fontossági sorrendje. Megtanul figyelni – érvel Anna lelkes meggyőződéssel.
Valóban – gondolkodom el szavain –, hiszen a figyelem egyúttal közösséget is teremt, a közösség pedig segítséget nyújthat, megvédhet bennünket, s akkor mi is nekiláthatunk gyakorolni az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit, Szent Erzsébet példája nyomán.
