Fotó: Cser István
Minden püspök egyszemélyi felelős saját egyházmegyéjében, így a püspöki konferencia elnöke nem felettese egyik püspöknek sem. A konferencia elnökének az a feladata, hogy koordinálja a Magyarország területén működő püspökök véleményét és állásfoglalását olyan ügyekben, amelyeket közösen, az egész országra kiterjedően szeretnénk képviselni.
Idetartoznak – többek között – a katolikus egyháznak az állammal folytatott tárgyalásai is.
– Igen, de elsősorban a lelkipásztori szempontokra gondolok. Az új evangelizáció ugyanis súlyos feladatokat ró ránk. Ugyanakkor fontos, hogy az egyházmegyék vezetői – a püspöki konferencia tagjaiként – egységes álláspontot képviseljenek a különféle állami hatóságokkal, a kormánnyal folytatott tárgyalásokon.
Tíz év után Ön követi Erdő Péter bíborost az elnöki pozícióban, s újjáalakult az Állandó Tanács is.
– A zsinat szabadságot adott a püspöki konferenciáknak abban, hogy alapszabályzatukban hogyan rendelkeznek egyes kérdésekről. A mi statútumunk szerint az elnöknek, az elnökhelyettesnek, illetve az Állandó Tanács választott tagjainak megbízatása öt évre szól, s az elnök legfeljebb két alkalommal választható meg egymás után. Megbízatásom öt évre szól. Eddig az Állandó Tanács tagjaként vettem részt a munkában, s bízom abban, hogy a korábbi szellemben folytatjuk tevékenységünket. Az Állandó Tanács négy tagja jól ismeri egymást, szoros, mondhatom, baráti kapcsolat fűz össze minket, s úgy gondolom, eredményesen tudunk együttműködni a jövőben is.
Kik az Állandó Tanács tagjai?
– Az elnökön kívül az alelnök, Udvardy György püspök, valamint Erdő Péter bíboros és Ternyák Csaba érsek. Az Állandó Tanács tagjait titkos szavazással választja meg a testület.
Véleménye szerint mely kérdések a legfontosabbak, leginkább égetőek a magyar egyház egészét tekintve?
– Néhány területre azonnal ráirányíthatom a figyelmet, bár szeretném hangsúlyozni, váratlanul ért a megválasztásom, nem volt még időm érdemben átgondolni az előttünk álló új feladatokat. Az ország egészét tekintve a házasságok, a családok helyzete súlyos gondokat vet fel. Ezt nem csak az ősszel kezdődő – a család kérdésével foglalkozó – szinódus miatt említem. A hívő és a hitetlen emberek egyaránt nagyon jól tudják, milyen nehézségek jelentkeznek ezen a téren. Rendkívül időszerűnek érzem, hogy behatóan foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. A nyolcvanas években, római tanulmányaim idején már érezhető volt a nyugati országokban a házasság, a család intézményes megrendülése. Licenciátusom, majd később doktori disszertációm témájául a családot választottam, mert tudtam, Magyarországot sem kerüli el a család intézményének krízise.
Az egyház fontos tanítást fogalmaz meg a családdal, a házassággal kapcsolatban. Meggyőződésem, hogy csak az Isten által mutatott úton – szentségi házasságban – lehet az ember boldog a társas életállapotban. Tudatában vagyok az ember gyengeségének – nem mindig képes elérni a magasra állított mércét –, de fontos, hogy mindig láttassuk, mire kell törekednünk, hová szükséges eljutnunk. A családok, a házasságok ügyét akár a kormányzattal való párbeszédben is újra és újra elő kell hoznunk, mert nemcsak az egyház, a magyarság, hanem az egész ország boldogulása függhet attól, milyen szerepet szánnak, milyen támogatást és védelmet nyújtanak az egészséges családoknak.
Az új evangelizáció kérdése ugyancsak az egész országra vonatkoztatható. Két-három nemzedék úgy nőtt fel az ateista diktatúra idején, hogy elhitte, a vallásosság kizárólag személyes ügy. Nem minden család volt képes arra, hogy továbbadja a vallásos nevelést, a hitet. Önkritikusan szembe kell néznünk ezzel a ténnyel.
Ez a folyamat az elmúlt huszonöt évben egyfajta nyugatias hedonizmussal, anyagias gondolkodással párosult, a kettő találkozása súlyos kihívást jelent az egyház életében, mint ahogyan az egész társadalomban is. Meggyőződésem, hogy az evangelizáció csak akkor hatékony, ha abba be tudjuk vonni a családokat, amelyek keresztény módon kezdenek el élni, s gyermekeik számára természetessé válik a vallásosság, a hit továbbadása. Ugyanakkor a gyermekeken keresztül elérhetjük a szülőket és a nagyszülőket is. Biztos vagyok abban, hogy a hit növekedésének, továbbadásának legfontosabb színtere a család.
Interjúnk teljes terjedelmében olvasható a 2015. szeptember 13-i lapszámunkban.
