Néhány héttel ezelőtt jártam a Felvidéken. Ekkor már kint voltak azok a plakátok, melyek a referendum támogatására buzdították a szlovákiai lakosságot. Ezeken a családok, a gyerekek mellett Ferenc pápa is látható volt. Mindegyik plakát azt üzente, hogy a feltett kérdésekre igennel válaszoljanak a szavazók. Az sem mellékes szempont, hogy a szlovákiai népszavazás kérdései nem voltak kirekesztőek; nem ítéltek el senkit, és nem irányultak senki ellen. De melyek is voltak a feltett kérdések? Az első így szólt: „Egyetért-e azzal, hogy egy nő és egy férfi kötelékén kívül semmilyen más együttélési formát ne lehessen házasságnak nevezni?” Fontos leszögezni, hogy nem feladatunk megítélni, ki milyen életformát választ. Hitem szerint ezzel majd mindenkinek el kell számolnia a Jóisten előtt. Ám határozottan állást kell foglalnunk abban a kérdésben, hogy mit nevezünk házasságnak. Nem véletlen, hogy a magyar kormány és a parlament elfogadta és az Alaptörvényben rögzítette azt a meghatározást, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatán alapul. A hívő ember véleményét ebben a kérdésben a Katekizmusra alapozza, melyet az őszi rendkívüli szinódus határozatai csak megerősítettek.
A következő kérdés is fontos témát érintett: „Egyetért-e azzal, hogy azonos nemű párok vagy csoportok számára ne legyen lehetséges a gyermekek örökbefogadása, illetve ezt követő nevelése?” Számos tanulmány, pszichológusok véleménye, valamint egyéb visszajelzések is megerősítik, hogy a gyerekek egy olyan kapcsolatban fejlődhetnek a legjobban, melyet egy férfi és egy nő alkot. Természetesen ebben az esetben sem garantálható az egészséges növekedés, de azoknál, akiket azonos neműek neveltek fel, sokkal nagyobb a valószínűsége a felnőttkori mentális problémák előfordulásának. Ez a kérdés a gender-elmélet szexualitást, nemeket, szerelmet egybemosó, a hagyományos családmodellt veszélyeztető ideológiai kihívására is válaszolt. Úgy gondolom, hogy nem csak annak van joga megfogalmaznia véleményét, aki egyetért a gender felfogásával. Az is kirekesztő magatartás lenne, ha az elmélet ellenzői nem szólhatnának szabadon.
A harmadik kérdés csak látszólag különült el az előzőektől: „Egyetért-e azzal, hogy az iskolák ne kötelezhessék a diákokat a szexuális viselkedésről és az eutanáziáról szóló órák látogatására, amennyiben szüleik nem értenek egyet a tananyag tartalmával?” Itt nyilván meg kell különböztetni az aktív és a passzív eutanáziát. Az egyház tanítása az aktív eutanáziát egyértelműen elutasítja. Ahogyan az azonos neműek házasságát is engedélyezték már néhány európai országban, úgy az aktív eutanázia legalizálása is több államban megtörtént. Jómagam az elmúlt négy év során a fogyatékos ügy területén dolgoztam. Sok olyan csecsemőt láttam, akik nagyon alacsony súllyal születtek. A felnőttek között is találkoztam olyanokkal, akik halmozott fogyatékossággal élnek. A szülőknek nagyon nagy problémát okoz fogyatékkal élő gyermekük felnevelése, ennek ellenére még nem hallottam olyan szülőről, aki utólag azt mondta volna, hogy szükség lett volna az aktív eutanáziára. Vajon ki dönt egy ilyen esetben? Ki mondja meg, hogy hol húzódik az erkölcsi határ?
Egyértelmű üzenetet kell küldenünk a magyar társadalom felé is. Féligazságokkal nem elégedhetünk meg. Mindannyiunknak szembe kell néznünk azzal, hogy a család szerepe átalakult. Harminc éve még ritka volt a válás, mára már a több évtizedet együtt leélő házaspárok vannak kevesebben. A család intézményét kihívás elé állítja a gazdaság is, mert az atomizálódó társadalomra könnyebb ráerőltetni bizonyos fogyasztási szokásokat. A családok szétbomlasztása azonban rövid távú érdekeket szolgál, hiszen egyben tartásuk végső soron gazdasági és össztársadalmi érdek is. A politika természetesen nem szólhat bele a családok életébe, de köteles támogatni a családalapítást, a gyermekvállalást. 2010 és 2014 között számos intézkedést hoztunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük a gyermekvállalást és -nevelést. Ma már látszanak az első eredmények. Kevesebb az abortusz, több házasság köttetett, és nőtt a születések száma is. Folytatnunk kell azt a politikát, amely megerősíti a családokat.
Lejegyezte: Baranyai Béla
