Nehéz időkben született, 1930-ban. Családja a szegénység ellenére mindent megtett azért, hogy tanulhasson. Kitűnő eredménnyel végezte el az orvosi egyetemet, és emellett családját is segítette. Belgyógyászpályára készült, azonban pártfogó nélkül nem tudott bejutni a budapesti egyetem belgyógyászati klinikájára. A radiológiai klinikán kapott állást. Ratkóczy Nándor professzor tanítványaként szakterületét kiválóan művelte, tanította, fejlesztette. Hazánkban úttörőként végezte az emlődiagnosztikát, s munkásságának köszönhetően intézetében, a radiológiai klinikán, a sebészekkel együttműködve létrehozták az emlőbetegek teljes körű ellátását biztosító központot.
A hagyományos röntgendiagnosztikát nála elsajátító kollégák megtanulták, hogy az életet a legfontosabbnak tartsák, és Isten ajándékának tekintsék.
Munkássága során nem szolgáltatott, hanem szolgált; igazi orvos volt. Hosszú ideig nem is értettem, hogy kimért, tiszteletet parancsoló jelenléte miből meríti az erőt a munkája során megélt megpróbáltatások közepette.
Aztán egyszer láttam őt meghajolni az Úr előtt az újlaki Sarlós Boldogasszony-templomban, s ez megmagyarázta minden cselekedetét. Ahogyan Reményik Sándor írja versében: „Ő ama názáreti örök Orvos / Hű követője volt.”
Valóban, a betegségét is alázattal viselve, Istentől el nem távolodva teljesedett be a vég, amely számára az örök kezdet lett. Fogadd tieid közé a lelkét, Uram!
Hálát adunk neked professzor Irtó Istvánért, mert kollégáit a szakmára, emberségre és alázatra tanította.
Szalai Klára
