Egy régi rege nyomában

A széles ösvény fokozatosan emelkedik, a csapás mentén egyre sűrűbben előforduló szürke sziklák fölött már ott sejlik a várhegy meredek tömbje. A keskenyülő gyalogút kanyarogva vezet mind följebb. Csak az utolsó pillanatban, a csúcs közelében bukkannak elő a fák közül az ostromtól, széltől, fagytól és hőségtől kínzott falak, melyeket Rezihez hasonlóan az utóbbi években kezdtek el megtisztítani és részben helyreállítani. A hajdani belsővár egy része áll még a beomlott, nemrég újraboltozott (pince)helyiségekkel.


Káprázatos innen a kilátás Rezi és a Balaton felé. Zalaszántó felett fehérlik a Békesztúpa „karácsonyfacsúcsa”. E harminc méter magas buddhista toronyszentély őrzi Európa egyetlen Buddha-ereklyéjét.

De vissza az időben! Eötvös Károly (1842–1916) – aki barátaival Kisfaludy Sándor verses regéjének helyszínét felkeresve kirándult a várhoz – így ír élményeiről Balatoni utazás című könyvében: „Apostol Józsinál ott volt a költemény. A jurátus ifjak újra elolvasták. Ifjú lelkük lángolásával nem is tehettek egyebet. – Fölkeressük, fiúk, a Rozália-kápolnát, a meredek szirtet, a remetebarlangot, a szirtnek alját, ahol a két orgyilkos kilehelte bűnös lelkét. Fölkeressük még azt a helyet is, ahol az erdei farkas a halálfejet vitte, s szájából kiejtette. …az út éppen ama mesebeli szirt közelében fut el, ahonnan a gonosz mostoha a mélybe zuhant. A kápolnának én nyomát sem találtam, de a jurátusok szentül hitték, hogy helyét, ahol feküdt, megtalálták. A remetebarlang is alig barlang. A nagy költő is inkább boltnak, boltozatnak nevezi. Egy kis elképzelés segítségével ezt is meg lehet találni.”

Tátika (Tádika) várát a XIII. század közepén építette a Tátika nemzetség, később egy időre a veszprémi püspökség birtoka lett. Nagy Lajos király a Lackfiaknak adományozta Rezivel együtt; Luxemburgi Zsigmond 1437-ben a Gersei Pethő családnak juttatta, akik három évszázadon át birtokolták. Ők a törökök várható ostromára is igyekeztek felkészíteni az erősséget. Itt helyezték (volna) biztonságba a környékbeli nemesi családok, pálos kolostorok és a keszthelyi ferencesek értékeit, ám Kecsethy Márton veszprémi püspök fegyveresei támogatásával megszerezte az összegyűjtött kincset… A várat 1589-ig tartották a magyar védők, akkor az oszmán sereg elfoglalta és felgyújtotta. A Pethő család kihalását követően e terület 1741-től Festetich-birtok lett a folyamatosan pusztuló rommal együtt.

Miként szól a vár versben is megörökített komor legendája, melynek véres helyszíneit már oly sokan keresték? Röviden ekképpen: Szánthó Gáspár árván maradt lánya, Magda menyasszonya volt a szomszédos vár urának, Rezy Sándornak, aki – miután a török ellen csatába indult – hűtlen lett szerelméhez. A lovagot azonban bántotta a lelkiismeret, így hazatérve felbontotta jegyességét, és elvonult az erdőbe remetének. Magda mostohája, Judit – aki újra férjhez akart menni – cseh szolgájával szövetkezve elhatározta, megöli nevelt lányát. Féltékeny lett ugyanis Magda szépségére, neki pedig nem akadt kérője. A terv az volt, hogy karácsony esti imára hívják Magdát a hegy sziklás oldalán álló Rozália-kápolnához, és onnan a mélybe lökik. (Egykor ott élt Magda nevelője, a remete Lázár, akit Judit orvul legyilkolt.) A vezeklő-erdőlakó Rezy Sándor – miután tudomást szerzett az özvegy céljáról – megmentette Magdát; a másvilágra küldte a démoni szövetségeseket, akiknek holttestét farkasok tépték szét. A szerelmesek végül mégsem lettek egymáséi: Sándor Rómába zarándokolt bűnbocsánatért, Magda pedig beállt a veszprémvölgyi apácák közé. A „vércse lakta” várból ma már szinte semmi sem látszik az országútról. Helyenként még nyolc-tíz méter magasan álló falait körbenőtte az erdő. Érdemes felmenni ide, és a fák hűvösében némi képzelőerővel kutatni a legendát, úgy, ahogy ezt évszázadok óta teszik az Isten alkotta természet, a történelem és az irodalom önkéntes rabjai.