Gazemberré avatásom hétvégéjén történt, hogy Badacsonyba utaztam, ahol a szóba jöhető legolcsóbb panzióban szálltam meg. Gyönyörű idő volt, biciklizős. Az egész településen egyetlen helyen lehetett drótszamarat bérelni, egy négycsillagos luxusszállóban, hát bementem. A recepción mellékesen megnéztem az árakat: a legolcsóbb szobát éjszakánként több mint negyvenezer forintért adják.
„Három éjszaka többe kerül, mint egy átlagos havi fizetés… – sóhajtottam az ifjú portásnőnek. – Ki tudja ezt megfizetni?” Csodálkozva felelte: „Folyamatosan telt házunk van. Egyébként Magyarországon közel háromszáz négycsillagos szálloda működik, legalább ilyen vagy még magasabb árakkal, és mindegyik gond nélkül megél.”
Azután lementem a garázsba, a kerékpárokhoz, ahol a karbantartó fogadott. „El sem képzelné, milyen drága kocsik szoktak itt parkolni… – fakadt ki belőle. – Nyolc-tíz millió forintos járgányok… És látja ott azt a tízéves Suzukit és azt a vénecske Škodát? Na, azok a mieink, a személyzeté… A múltkor például egy fiatal fickó a legújabb fejlesztésű luxus Audival érkezett, a világhálón utánanéztem, egy ilyen kocsi ára tizenhatmillió forint. A figura kiszállt, az égő szivarját a garázs közepén egy lezser mozdulattal ledobta, azután beszállt mellém a liftbe, és a szemem láttára leköpte a falat. És nem szólhatok rá, mert ő a vendég… Tavaly ősszel pedig volt itt egy alak, aki a baráti társasága részére három napra kibérelte a teljes szállodát, mind a harminc szobát, és zsebből készpénzzel fizetett. Egész hétvégén vadul piáltak, csak a bárfogyasztásuk nyolcmillió forint volt. Hát most mondja meg, tisztességes munkával lehet ennyi pénzt keresni?!”
