Egy kutató gondolatai

(Kolossváry István: Az Örökkévalóság szövevénye. Egy természettudományos kutató gondolatai a gondviselésről. Megrendelhető az Amazon.com-tól.)

 

Piarista sorsok

 

A Magyarország piarista múltjából címet viselő sorozat hatodik köteteként jelent meg a lapunkból is ismert piarista öregdiák szerző tanulmánykötete nyolc, XX. századi piarista sorsról, és néhány további témáról. Részleteiben már másutt is napvilágot látott munkáról van szó, amely nem visszaemlékezésekre támaszkodik, hanem a történeti kutatás tudományos eredményeire.

 

Fényeket, világító nevelői szerzetesegyéniségeket, a rendtörténet árnyoldalairól pedig hivatásukat elhagyó, sőt talán „hivatástalan” rendtagokat is megismerünk, számos forrással együtt. Ki kell emelnünk, hogy a szerző – nagyon helyesen – Szilas László jezsuita történésszel ért egyet: „Az egyház nem törölheti ki múltját, nem teheti meg nem történtté” a szégyenletes mozzanatokat sem.

 

Értékes kötet Szende Ákosé, mert ha csak mozaikokban, egy-egy piarista életsorsban ragadhatjuk is meg, mégis meglehetősen teljes képet kapunk nemcsak a rendtörténet e szakaszáról, de az egész XX. századi magyar történelemről is. A kötetet Koltai András, a piarista levéltár vezetője szerkesztette.


’56-os deportálások

 

A forradalmunk és szabadságharcunk történetével foglalkozók előtt ismert tény, de a szélesebb közvélemény előtt már távolról sem az, hogy a november 4-én újra támadó szovjet csapatok „hadifoglyokat” deportáltak, akiket az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Kárpátalja különböző börtöneibe szállítottak, és csak hónapok múltán, 1957 januárjában engedték haza, a nyugati visszhangtól tartva.

 

1956 történetírását segítik az olyan szerény, okos és szorgalmas tanúságtevők, mint Paál Tamás mérnök, aki nemcsak személyes emlékeit írta meg, hanem a deportálások irodalmát is megismerve kutatott tovább.

 

Könyvéből kiderül, hogy mintegy nyolcszáz, ezer (más adatok szerint talán háromezer) személyt deportáltak a támadó szovjet alakulatok. Ez is azt bizonyítja, hogy akkor sem „felszabadítóként” viselkedtek, hanem hadat viseltek, amint 1944–45-ben is.

 

(Paál Tamás: „56″ ritkán emlegetett részlete. Magánkiadás, 2013, PrintPix Nyomda és Stúdió, Budapest)