Egy „hídember” Skóciából

Az, hogy milyen utat járt meg e nagyszerű alkotó ember, akiről életrajzírója feljegyzi, hogy „az élet iskoláján nevelődött mérnökké”, többé-kevésbé köztudott. A távolból érkezett, majd hazánkban letelepedett hídépítő életének, jellemének azonban vannak kevésbé ismert, de különösen megbecsülendő és izgalmas részletei.

A leendő „legnagyobb magyar” már huszadik életévében járó, katonáskodó fiatalember volt, amikor Skócia fővárosában, Edinburghban, az Old Greyfriars Kirkben keresztvíz alá tartottak egy gyengécske fiúcskát. A szürkebarátok temploma I. Károly óta a skót történelem egyik meghatározó helyszíne. Joseph Clark, a gépész és malomépítő apa, s felesége, Elisabeth Morton büszke boldogsággal fogadta az 1811. augusztus 14-én világra jött, Adam névre keresztelt kisfiút. A szülők azután még három leány- és két fiúgyermek áldásának is örülhettek.

A népes Clark család néhány év múltán a rohamosan fejlődő gyáripar és közlekedés újításainak egyik világközpontjába, Londonba költözött. Az alig tizennégy esztendős fiú megismerte a kemény, pontos és felelősségteljes munkát. Akkoriban a tizenkét órás munka egyáltalán nem volt szokatlan. Nyáron reggel hattól este hatig, télen pedig egy órával későbbi kezdéssel, de este hétig kötelezték munkára – több évre szóló szerződéssel – a mechanikai és mérnöki pályán tanuló ifjakat. Clark 1834-ben írta testvéreinek: Emlékeztek az első reggelre, amikor dolgozni mentem? Apánk cipelte utánam a szerszámaimat…

A vékonydongájú, de szívós Clark két neves londoni cégnél is sikeresen megállta a helyét.

1834-ben egy magyar gróf utazott – immár nem első ízben – Angliába: Széchenyi István, aki országa gazdasági és kulturális elmaradottságán kívánt segíteni. Akkor éppen a hajógépek, a Duna medrének rendezését szolgáló kotrógépek vásárlásán és beüzemeltetésén fáradozott. A dunai hajózás kezdeményezőjében egy régi álom megvalósításának gondolata is fészket rakott: a Pestet Budával összekötő híd felépítése.

Egyik angliai utazásánál William Thierney Clarkban megismerte a korszak kitűnő építészét (a Marlow híd, a norfolki híd, a Temze- és a Medway-csatorna tervezőjét). A gróf azonban „jó angol mechanikusok és hajóépítők” felkeresésén is fáradozott Londonban, s így talált a kitűnő képességű és szorgalmú Adam Clarkra, aki 1834 júliusában már Széchenyi friss megbízásával érkezett Bécsbe.

Az alig huszonhárom éves, igen tanulékony fiatalember a gróf és az ajánló névrokon jóvoltából a nevezetes Vidra nevű hajó beüzemelése közben pillantotta meg először majdani új hazáját: …csodaszép ország, bár nyomorúságosan művelt. A hegyoldalakon …semmi más nem volt látható, csak szőlő. Csodálatosan szép fehér és piros fürtjeik nagy csomókban függtek… A síkságokon hullámzik a búza. A magyarok nagyszerű emberek… A Dunán százával vannak az úszó malmok… valahogy jobb lisztet őrölnek bennük, mint én valaha is láttam…

A dúsgazdag magyar arisztokrata és az egyszerű hajógépész munkatársi és mély emberi kapcsolata ekkor megpecsételődött. Az erőteljesebb, sportos alkatú gróf – amint naplójegyzeteiből is kitűnik – gyakran aggódott a gyengébb fizikumú, de hatalmas akaratú munkatárs egészségéért.

A megkedvelt és választott ország ezentúl nem engedte el. A megbízó következő kérését már nem lehetett visszautasítani. Clark is sejtette, hogy a gróf által megálmodott híd kivitelezésével kora egyik legnagyobb alkotásánál vállal fontos szerepet. A szigorú és szintén igényesen dolgozó William Clark irányítása, s olykor kisebb szakmai féltékenykedései, a kiváltságaikra büszke nemesek gáncsoskodásai, a pesti nép esetenkénti értetlensége a külhoni munkások alkalmazása miatt, a híd sorsának viharai (felrobbantási kísérletei) ellenére Clark hűsége rendületlen maradt a grófhoz és a vállalt tisztséghez.

Barabás Miklósnak A Lánchíd alapkőletétele című festményének közepén, Széchenyivel szemben a híd készítésének három vezéralakját látjuk. A morózus és precíz angol tervezőmérnök William Clarkot, helyettesét, Clark Ádámot és a hídmestert, James Teasdale-t. (Utóbbi család is hazánkban telepedett le, s máig itt élnek leszármazottai.) A hídavatás „borongós” körülményei ismertek: a gróf és a tervező távollétében Haynau csapatai 1849. november 20-án ünnepélyesen masíroztak át rajta.

De a nagy álom – párját ritkító kivitelezésével, eleganciájával – mégiscsak megvalósult. A híd átíveli a két országrészt, karcsúbban az ihlető londoni Hammersmith hídnál, a kistestvér Marlow Bridge-nél – ma is a világ csodálatára.

Hiába kardoskodott oly sok nemes kiváltságai fenntartása és a hídvám eltörlése mellett. Az ókonzervatív álláspont hívei néha már úgy képzelték, hogy „…ám legyen híd, csak ne érjen partot…”. (A korábbi hajóhíd egyébként kényelmes bevételt biztosított Pest és Buda városának.)

Kevesen tudják, hogy az épülő Lánchíd munkásai puskával a vállukon dolgoztak, hogy meg tudják védeni a zavargóktól, akik a külhoni munkások alkalmazása miatt tiltakoztak. Amint Clark is megmentette bátor kiállásával munkásait, 1849 tavaszán pedig magát a hidat is – a felrobbantástól.

Bár a híd tervezése William Thierney Clarknak tulajdonítható, a kivitelezés óriási munkája Adam Clarkot dicséri, aki később az alagút kialakításánál is megmutatta építészi képességeit. Pesten több helyütt találkozunk munkáival: a hengermalom berendezéseinél, a pesti korzó rácsozatánál, a pesti sétatér (a mai Szabadság tér egy része) kialakításánál, az első pesti gázhálózat tervezésénél, a Dohány utcai zsinagógánál, a lipótmezei elmegyógyintézet építésénél…

A hűséges munkatárs többször is felkereste a „nemzet napszámosát” Döblingben; utoljára 1860. január 3-án, néhány hónappal a gróf halála előtt.

A már megbecsült Clark a Várszínház páholyában ismerte meg a budai várkapitány leányát, a biedermeier szépségű Áldásy Máriát, akivel a régi budai evangélikus templomban, 1855-ben esküdött örök hűséget. Hat gyermekük született, közülük csak három maradt életben. Budán éltek, Clark Ádám itt is halt meg 1866-ban, ötvenöt évesen. Sírja a régi vízivárosi temetőből a Kerepesi temetőbe került, az Áldásy-sírboltba.

A skót „hídember” alakja és tevékenysége az ezeréves skót–magyar kapcsolatok egyik kiemelkedő láncszeme.