Egy csodálatos nap

Magyarország területén nyaranta hat-nyolc helyen működnek szalézi vezetéssel napközi oratóriumok, elsősorban ott, ahol a szalézi szerzetesek és a Don Bosco nővérek rendházai találhatóak, de a szalézi fenntartású iskolák és a szalézi munkatársak csoportjai is szerveznek ilyen típusú táborokat.

A sok-sok ima hatására a változékony időjárás is kedvezett az oratóriumi találkozó résztvevőinek, így reggel buszokkal, kerékpáron és gyalog is elindulhattak Péliföldszentkereszt re kicsik és nagyok, hogy egy élménydús napot töltsenek el más helyekről érkező táborozókkal együtt.

Buszok konvoja törte meg a táj csendjét: Óbudáról, Balassagyarmatról, Pesthidegkútról és Mogyoródról érkeztek az ottani nyári oratórium táborozói, animátorai és szalézi vezetői. Nem sokkal később befutottak a nyergesújfaluiak is, akik gyalogtúra, illetve kerékpártúra keretében tették meg a mintegy nyolc kilométernyi utat Péliföldszentkeresztre. Szusszanni sem volt idejük, a szabadtéri színpadról már hívták is őket, hiszen javában zajlott a közös tánc, a „bans-show”, így a többi táborozóval együtt alaposan kitáncolhatták magukat.


A vidám és kreatív megnyitót követően, melyet a balassagyarmati és óbudai animátorok, valamint a Szalézi Ifjúsági Mozgalom (SZALIM) tagjai tartottak, közös szabadtéri szentmisén vettek részt a táborozók a lourdes-i barlang előtti tisztáson, amelyet Depaula Flavio atya mutatott be rendtársaival.

A mise után közösen elfogyasztották az otthonról hozott elemózsiát, majd hatalmas játék kezdődött: az ország animátorai több mint ötven állomáson játékos feladatokkal készültek a gyerekek számára, akik a saját nyári táboruknak gyűjthettek pontokat a feladatok teljesítésével. A közös záráskor megtudták a végeredményt: a legtöbb pontot a nyergesújfaluiak gyűjtötték, ami nem csoda, hiszen ők voltak a legtöbben.

Ábrahám Béla tartományfőnök atya is jelen volt a gyerekek, fiatalok között, ő adott szavakba foglalt „útravalót” a táborozóknak egy kis szalézi történelem és egy meghívó formájában az augusztusban esedékes Szalézi Part Fesztiválra.

Hartai Gábor atya, balassagyarmati igazgató, plébános, a helyi nyári napközi oratórium vezetője pedig így összegezte a programot: „Milliónyi vidámság, ezernyolcszáz cipőtalp, kilencszáz mosolygós arc, hatvan játékhelyszín, öt oratórium, egy cél! Egy csodálatos napon vagyunk túl Péliföldszentkereszten!”

Fotó: Lengyel Erzsébet

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .