Egy bébiszitter naplója

Be­szél­jünk a csa­lád­ról! Sok szó esik mos­ta­ná­ban a vál­sá­gá­ról, ez a csak­ugyan vál­sá­gok­ból vál­sá­gok­ba át­eső kö­zös­ség még­is mind­an­­nyi­unk leg­főbb vo­nat­koz­ta­tá­si pont­ja. A leg­fon­to­sabb is­me­re­te­ket a tag­ja­i­ként sa­já­tít­juk el, csa­lá­di em­lé­ke­ink, él­mé­nye­ink egész éle­tünk­re szól­nak. A ros­­szak is. Min­den, ami kint, a vi­lág­ban tör­té­nik, vo­nat­ko­zik a csa­lád­ra, és akár­hol já­runk, vis­­szük ma­gunk­kal a csa­lá­dun­kat is. Vagy­is a csa­lád: csepp­ben a ten­ger, egy kis „te­rep­asz­ta­lon” a tár­sa­da­lom. Le­het szi­go­rú tá­vol­ság­tar­tás­sal, akár tu­do­má­nyos igén­­nyel és rész­le­tek­be me­nő­en vizs­gál­ni mű­kö­dé­sét, de köny­­nyed stí­lus­ban is me­sél­he­tünk ró­la meg­szív­le­len­dőt. A szó­ra­koz­ta­tás nyil­ván­va­ló szán­dé­ka mel­lett ez is fo­gan­hat­ta a Robert Pulcini – Shari Sprin­ger Berman író-ren­de­ző há­zas­pár film­jét, mely­nek bé­bi­szitter fő­hő­se (Scarlett Jo­hans­son) egy fel­ső tíz­ezer­be­li New York-i csa­lád­nál he­lyez­ke­dik el. Mi­vel ant­ro­po­ló­gus­nak ké­szül, nap­ló­já­ban, mint­ha egy ér­de­kes benn­szü­lött tör­zset ta­nul­má­nyoz­na, tu­do­má­nyos pon­tos­ság­gal pró­bál­ja be­mu­tat­ni a szu­per­gaz­da­gok szu­per­éle­tét. Ami, mint ki­de­rül, nem is an­­nyi­ra szu­per, s lel­ki­ek te­rén mint­ha an­­nyi­ra gaz­dag sem len­ne… – Re­mek sze­rep­osz­tás, szel­le­mes tár­sa­da­lom­kri­ti­ka, ér­zel­mes hu­mor: mi ké­ne még egy jó csa­lá­di film­hez?