Egy álomgyűjtő magánmítosza

Az újszövetségi téma feltüntetése persze érthető, hiszen épp Moreau Salome-ábrázolásainak variánsait láthatjuk viszont leggyakrabban a különböző művészettörténeti munkák lapjain, s tán még sűrűbben könyv- és lemezborítókon. Ezért e titokzatos, izgalmas nőalak (és jellegzetes mozdulata) azok számára is ismerős lehet, akik eddig nem foglalkoztak mélyrehatóan a szimbolizmus egyik vezéralakjának pályafutásával.

Tóth Ferenc művészettörténész, a tárlat kurátora és Marie-Cécile Forest, a párizsi Gustave Moreau Múzeum igazgatója a Moreau festészetében fontosabb szerepet játszó alakok, témák köré csoportosította a budapesti kiállítás anyagát. A nagyobb jelentőségű festmények mellett azok a grafikák, tanulmányok és (szín)vázlatok is helyet kaptak, melyek az adott alkotás végleges formájának megszületéséig tartó hosszú és aprólékos munkafolyamat stációiba engednek bepillantást.

A mitikus hősök sorában először Herkules tűnik fel, akinek egyik próbatétele, hogy élet-halál harcot vívjon a kilencfejű lernai hidrával. Látjuk Lédát, Spárta királynéját, akit Jupiter hattyú alakban csábít el. Azután a főisten hódításainak sorából ott egy másik „áldozat” is: Szemelé. Őt – a féltékeny Juno fondorlatának eredményeként – az isteni mivoltát feltárni kénytelen Jupiter tüze emészti el. A várandós királylány méhéből kiszakított gyermeket, Bacchust saját ágyékába varrja az istenek ura…

Moreau fő művei közül kettő szerepel a tárlaton: a leláncolt Prométheusz, illetve az Orpheus, amelyet a Musée d’ Orsay kölcsönzött Budapestnek. Ez utóbbi ihlető forrása, az említettekhez hasonlóan Ovidius Metamorphosese volt. Moreau ezúttal meglehetősen szabadon merített belőle. A festmény egy trák lányt ábrázol reneszánsz ruhában, aki a meggyilkolt és szétszaggatott dalnok lantját és fejét tartja a karján. Az utolsó teremben az egyszarvú-témához készült vázlatok kísérik a művész késői korszakából származó nagyméretű, pasztelles és befejezetlennek tűnő alkotását, az unikornison ülő Perzsa költőt.

Moreau különös álmai azonban a Salome-variációkban mutatkoznak meg leginkább. Még e sorozat előtt születhetett meg az a közel életnagyságú, egész alakos Salome-kép, amely a művész más alkotásainál határozottabban előlegezi a szecesszió szín- és formavilágát. Jégszoborként fénylik a sötét háttér előtt álló, fátylait leejtett, igéző pillantású leány…

Az újszövetségi epizódból később elsősorban két momentum ragadta meg a mestert: Salome tánca Heródes előtt, illetve ennek továbbgondolásaként a jelenés, amikor Heródiás gyermeke megrendülve mutat Keresztelő Szent János sugárözönben lebegő, levágott fejére. Moreau e két alaptémát több változatban is megörökítette. A már említett, kiplakátolt „Tetovált” Salome a párhuzamos variációk egyik szép darabja. A táncoló nő áttetsző fátylának mintáit, valamint a palotateremnek a Közel- és Távol-Kelet minden buja pompáját felvonultató, eklektikus díszletét Moreau aprólékosan kidolgozta. Különleges vizuális hatást ért el az úgynevezett tus ornamentika hálószerű alkalmazásával. Salome táncoló (de a jugendstilre emlékeztetően merev) alakja fülledt erotikát sugározva kiválik a kontúr nélküli, mégis gazdagon megfogalmazott háttérből…

Moreau furcsa, egyszerre szép és ijesztő álomgyűjteménye túlzásaival, színorgiájával és mondhatni grandiózus finomságával hat. Múltba révedésének egyéni tanújelei nemcsak a mítoszok földjére vezetnek el, hanem résnyire ablakot nyitnak egy magányos, különc alkotó kiismerhetetlen lelkivilágára is.

(A mintegy százhatvan alkotást felvonultató kiállítás május 3-áig látható.)