Egy a sok közül?

Fotó: Kissimon István

 

Ha Önre nézek, egy férfit látok, aki elégedett az életével. Túl tudott jutni a korlátain, méghozzá a hitével. De sohasem hagy alább ez a hit? Akkor sem, ha nehézségekkel kell szembenéznie?
– Ahogy a Zsidóknak írt levél mondja, a hit meggyőződés arról, amit nem látunk. Nem lehetséges, hogy teljesen elveszítsük a hitünket, de van, amikor több hitünk van, s van, amikor kevesebb. Csak arra van szükségünk, hogy bízzunk abban, amit Isten mond. Persze az én életemben is vannak nehezebb időszakok. Legújabb könyvemben arról beszélek, hogyan küzdöttem meg két éve a depresszióval. Az emberek azt hiszik, golyóálló vagyok. Nem, nem vagyok az. Mindannyiunk életében van fent és lent, s ilyenkor kell magunkat emlékeztetnünk Isten ígéreteire, hallgatni a szavakat, melyek hitet támasztanak. Ezért mondogatom magamnak folyamatosan, hogy Krisztussal mindent meg tudok tenni. Ez erősít engem. S kérem a békéjét, ha nehézségeken megyek keresztül, ha kérdés, bizonytalanság vagy félelem van bennem.

Ön egyike a média kedvelt témáinak. Sokszor azonban talán nem annyira a hitére összpontosítanak – holott története egyértelműen a hitről szól –, hanem szenzációként kezelik. Mit gondol, valóban így van?
– Úgy látom, hogy a médiumok többsége nem egyszerűen tisztelettudó velem, hanem meghatódott is. Sok-sok könny volt az április 18-i budapesti sajtótájékoztatón is. Azt hiszem, a történetem nem csak arra indítja őket, hogy a negatívumok, pletykák helyett végre valami pozitívval foglalkozzanak. Szerintem a legtöbben tartják magukat ahhoz, hogy a hitemről tudósítsanak, hiszen a hit valóban lényeges része a történetemnek. Úgy érzem tehát, hogy nem korlátoznak ebben.

Egyik könyvében említi, hogy fogyatékossága, vagyis keresztje voltaképp áldása is, hisz általa érhet el másokat. Ha lennének kezei és lábai, vajon csupán egy lenne a sok közül?
– Ha lennének kezeim és lábaim, talán drog- és szexfüggő rocksztár lennék. Nem, valójában nem tudom, ki lennék. Senki sem tudja. De kétségkívül a fogyatékosságom segített abban, hogy felismerjem: szükségem van Istenre. Láthattam, milyen gyönyörű dolgokat képes összerakni az életem ripityára tört darabjaiból, ha odaadom őket neki. Egy a sok közül? Nem, semmiképpen, hiszen akkor mindenki más is egy lenne a sok közül. Istennek valamennyi ember számára különleges terve van. Egyetlen ember és egyetlen terv sem olyan, mint a másik, mind rendkívüli. Nem gondolnám, hogy a szenvedéseim miatt szentebb vagyok, vagy erősebb Istenben. „Többet szenvedtem, így hát közelebb vagyok Istenhez…” – nem ez az én mentalitásom. Az enyém az, hogy mindent, amim van, Istenem, neked adok, segíts azt tennem, amit szeretnél, hogy megtegyek, s mondanom, amit szeretnél, hogy kimondjak.

Valamennyi édesapa meg akarja tanítani a fiát focizni és hasonlókra. Mi a legfontosabb, amit át szeretne adni a gyermekének?
– Azt hiszem, a legtöbb apa elfelejti, hogy gyermekének mindenféle kiváló tudásnál nagyobb szüksége van arra, hogy kiváló édesapja legyen. Számomra a legelső az Istennel való kapcsolatom, második a feleségemhez és a fiamhoz fűződő viszonyom, harmadik a hivatásom. Azt szeretném, hogy a fiam is tudja: a legtöbb, amire szüksége lehet, a kapcsolat Istennel. Nem az, hogy legyen egyfajta tudása róla, járjon rendszeresen a templomba, s legyen jó ember, hanem az, hogy legyen élénk és személyes kapcsolata vele, olvassa a Szentírást, s emlékeztesse magát Isten ígéreteire.

Csodálatos nő lehet a felesége. Mit szóltak a szülei és a barátai, amikor annak idején közölte: „Ó, Nickkel randizom…”?
– Nagybátyja korábban is látott engem a YouTube-on, de a családja többi része nem igazán ismert. Kezdetben számos aggodalmuk volt. Meg akartak bizonyosodni róla, hogy ez nem csak fellángolás vagy hirtelen jött ötlet. De amikor találkoztak velem szemtől szemben, rögtön megkedveltek. Isten beköltözött a családba, és a feleségem családja valódi áldás számomra. A következő évben egyébként újabb könyvem jelenik meg, amelyet ezúttal a feleségemmel írok. A kapcsolatunkról fog szólni, s másokat szeretnénk ösztönözni vele, hogy mindent együtt éljenek meg a házasságban.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .