Egészen személyes kapcsolatban: De Rossi Raja szalézi szerzetes vallomása

De Rossi Raja huszonhat éves, örökfogadalmas szalézi szerzetes, filozófiai licenciátust szerzett, angoltanítással is foglalkozott. Különféle indiai szalézi oratóriumokban való szolgálata után immár hazánkban, most éppen a szombathelyi szalézi rendház keretében folytatja Don Bosco lélekmentő munkáját. „Amikor hetedik osztályos voltam, már sekrestyésként is szolgáltam a plébániámon – emlékezik. – A közeli faluban szalézi kolostort építettek, ezért a Don Bosco nővérek egy ideig falunk vendégei voltak. Sokat segítettem nekik, ők pedig gazdagítóan meséltek nekem Don Boscóról. 1994-ben beléptem a szalézi szerzetesi közösségbe. Nagyon örülök, hogy ennek a rendnek lehetek a tagja. Ha újraszülethetnék, akkor is a szalézi hivatást választanám. Manapság a média eltorzítja és megrontja a fiatalok gondolkodásmódját. Kiveszőben a bűntudat, ugyanakkor sokan üresnek érzik az életüket. Szaléziként Isten szeretetének jele és hordozója szeretnék lenni azon fiatalok számára, akik a média ártó befolyásának áldozataivá lettek.”

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.