– A katolikus egyház kimondottan elkötelezett a kultúrák és civilizációk közti párbeszéd és együttműködés elősegítése iránt. Az egyetemen ez úgymond gyakorlati kötelességünk, ráadásul egymás jobb megismerésére, elfogadására a régészet az egyik legjobb eszköz. Nemcsak elméletben kutatunk, hanem terepmunkát is végzünk, olyan országokban is – jelen esetben Kurdisztánban –, ahol a történelmi múlt kezelése, feldolgozása nem megoldott, így a munkánkkal értéket is teremtünk az adott területen. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszéke gyümölcsöző kapcsolatot alakított ki az erbíli Szaláhaddín Egyetemmel, az elmúlt években közös kutatási és oktatási programokba kezdtünk. A másik „indítóokunk”, hogy a MOL-csoport kiterjedt kutatási koncessziókkal rendelkezik a keleti országokban. Kiemelt helyszín számukra Irak, közelebbről a Kurdisztáni régió, ahol az olajvállalat az üzleti szempontokon túl kiemelt figyelmet fordít a társadalmi szerepvállalásra is – többek között kulturális, régészeti téren. Korábban volt már egy sikeres együttműködésünk, Szíriában, ahol a margati vár feltárásának fő szponzora is a MOL volt. Nélkülük nem dolgozhatnánk Irakban.
Miért ezt a helyszínt, Dwin várát választották? Gondolom, hogy egy régészt a konkrét feladaton túl a vidék, az adott terület világtörténelmi jelentősége is vonzhat…
– Kurdisztán az ősi, nagy civilizációknak-kultúráknak otthont adó Termékeny Félhold középső részének felső karéjában található; a Mezopotámiai-síkság peremén, ami után már a Zagrosz- és a Taurusz-hegységláncok meglehetősen kietlen, zord világa kezdődik. Balra Szíria, tőle keletre az Iráni-fennsík terül el… Annak idején ez a vidék átjáró volt e civilizációs zónák között. A mai Kurdisztán területén a legfontosabb, korai település Erbíl (Arbela), a világ egyik legrégibb, folyamatosan lakott városa. A közelében zajlott Nagy Sándor és a perzsák utolsó nagy összecsapása, a gaugamélai csata, amit arbelai ütközetként is emlegetnek. Az iszlám hódításig Erbíl Észak-Irak egyik legfontosabb városa, pátriárkai-püspöki székhely, a keleti (nesztoriánus) egyház központja volt… Tanszékünk fő profilja a keresztény régészet, ami nem feltétlenül vallási orientáltságot, hitéletbeli meggyőződést fed, inkább egy régészeti szakmai kategóriát: a kereszténység megjelenésétől, a késő antik időszaktól Buda visszafoglalásáig tartó időszakkal foglalkozunk, kiemelten a középkor teljes spektrumával. Elsősorban a középkori emlékeket kutatjuk a Közel-Keleten is, ahol a kereszténység és az iszlám egyaránt komoly emlékanyagot hagyott hátra; áttételesen így a két vallás közeledésében is szerepet játszhatunk. Ezeken a helyszíneken muszlimok és keresztények együtt dolgozunk hol muszlim, hol pedig keresztény műemlékek dokumentálásán-feltárásán. Kurdisztánban éppen a középkori emlékek a leglátványosabbak, ezeket azonban eddig alig kutatták. A kurd népnek nincs hivatalos állama, most Észak-Irak területén, az úgynevezett Kurd Autonóm Régióban kezdtek önállósodni saját vízumszabályrendszerrel, hadsereggel, biztonsági szolgálattal, épül a nemzetgazdaságuk is… – és közben keresik azokat a pontokat, amelyek történelmi identitásukat a legjobban kifejezik. Erbíltől északra, húsz-harminc kilométerre kezdődnek a falszerű hegyláncok, amelyek tele vannak a valaha „vámszedő” kurdok – átmenő forgalmat ellenőrző – egykori erődítményeivel. Úttörők vagyunk abban, hogy mi nem az ókorral, a sumérokkal vagy az asszírokkal foglalkozunk ott, hanem a kurd történelem középkori eredetű emlékeivel.
És milyen a kurd „épített örökség”?
– A kurdokat nomád, hegylakó népként tartották számon. Ez részben igaz is, hiszen törzsi szervezetben éltek a hegyekben. De aki megnézi az általuk épített várakat, láthatja, hogy esetükben nem egyszerűen „nomád pásztorokról” van szó, hanem komoly civilizációról. A IX. század második felétől, amikor az egységes Abbászida Kalifátus darabjaira hullott, a kiváló harcos nomád kurdokat szerződtették a városok védelmére. Például Moszult is a környező hegyvidéken lakó kurd törzsek őrizték. A város és a vidéki hátország között jól működő szimbiózis alakult ki; e hátországot pedig a kurd törzsfők a váraikból ellenőrizték. Ezekben halmozták fel és tárolták a jövedelmeket; veszély esetén pedig az egész törzsnek védelmet nyújtottak az erősségek. Dwin váránál mi elsőkként vágtunk bele a kurd nemzeti történelem legfontosabb emlékeinek feldolgozásába.
A képek alapján Dwin „ismerős”, kisméretű hegyi erődítmény. Elhelyezkedését, formáját tekintve akár egy közép-európai, itthoni várrom is lehetne…
– A sziklacsúcsra nézve ez igaz, de a táj nem hasonlít. Ha jobban „kizoomolunk” onnan, látszik, hogy alig vannak nagyobb növények; itt már évezredekkel korábban kiirtották a fákat. Kopár sziklák meredeznek a füves medencék körül. Köves, kietlen, nehezen megközelíthető hegytaréjokon állnak a kurd erődítmények, amelyek falait nemcsak az időjárás és az ellenség rontotta, ezek a várak az egymás közti törzsi harcok helyszínei is voltak. Dwin első ránézésre kisméretű vár, de ez csalóka, mert ma csak a szilárdabbra épített magja látszik. A kurd erődítményekhez általában meglehetősen nagy – a sziklafalak szélére „kitolt”, vékony kerítőfalakkal övezett – várudvarok csatlakoztak, amelyek több hegyteraszra is lenyúlhattak. Dwin oldalában a fűből előtűnő kisebb falmaradványok, házromok arról tanúskodnak, hogy egységes védelmi rendszerbe szerveződött kő- vagy vályog-fa házakból álló település is tartozhatott ott a várhoz. A kurd „elit”, a törzsfő a citadellában élt, a vagyont, az ingóságokat néhány katonával itt őriztette. Veszély esetén a legnagyobb értéket képviselő állatokat is mentve az egész törzs bemenekülhetett a védőfalgyűrű mögé, amelyet a helyőrséggel együtt védtek a támadóktól. Ezekhez tartozhattak temetők is, mint amilyet a dwini várnál is ki szoktak emelni.
Nemzetközi szinten is „jegyzett” várról van szó. Mit lehetett tudni eddig Dwinről?
– A legendák korából lényegében semmit. Ezen a néven kevés írásos említése csak a XVI–XVII. századtól fordul elő, amikor a Szóráni dinasztia fontos központja lett. Itt jön be a régészet szerepe, hiszen ez olyan helyszín, amelyről nehezen képzelhető el, hogy korábban nem volt erődítve. Előkerülhetnek még írásos emlékek, most feküdtünk neki nagy erőkkel az erre a régióra vonatkozó arab krónikák begyűjtésének. Ahogy említettem, a kurdisztáni várakat eddig még soha senki nem kutatta szisztematikusan. A dwini várat részben azért választottuk, mert a kurdok számára nagyon fontos helyszín. Ez egy ismertebb erőd, mert közel van Erbílhez, már a hegyekben járunk, de még nem a hegyvidék mélyén, így a többi kurd várhoz képest jobban elérhető. Turisztikai szempontból azt mondhatom, hogy igazán jó helyen tűzhetjük ki a magyar zászlót. Ugyanakkor a modern fejlesztések veszélyeztetik is ezt a területet, ezért szeretnénk a várat és környékét – rendkívül gazdag madárvilágával együtt – természetvédelmi szempontból is megőrizni.
A vár alatti temető ugyancsak érdekes helyszín. Sok mindent beleláttak azok, akik ott jártak. Vagy bele akartak látni…?
– Valóban, idetartozik a temető története is. Rendszerint egybefotózzák a várral. Tényleg nagyon látványos a faragott sírkövekkel, rajtuk figurákkal, jelekkel, motívumokkal. Erre persze aztán mondtak-mondanak mindenfélét. De nem kell régésznek lenni annak megállapításához, hogy nem zoroasztriánus temető az, ahol a mindenféle sztélére a helyiek a korukra jellemző eszközök képét gravírozták: a napkorong mellett lőportartót, kora újkori típusú handzsárt, szőttesek mintáit… – ilyesmiket. Általában a férfiak, a harcosok kaptak ilyen sztéléket, és mindenkinek a kedvenc fegyverét vésték rá. Láttunk olyan temetőt is, ahol forgótáras pisztoly van ugyanezzel a technikával rágravírozva a sírkőre… Kurdisztánban előszeretettel mondják rá sok mindenre, hogy zoroasztriánus, ezzel is igazolva a kurdok ősi történelmét. Ami érdekes, hiszen muszlimok. A meglepő nézetek terjesztésében manapság élen jár az internet, ahol például a dwini temetővel kapcsolatban egy brit professzorra hivatkozva írnak zoroasztriánus jelekről és bizánci motívumokról. Mi eddig semmi bizáncit nem találtunk itt. Ez nem meglepő, mert a temető már egy olyan település romba dőlt házai közé települt be, ahol a legrégebbi rétegekben is csak kora újkori pipák kerültek eddig elő.
Az is legenda, hogy Dwin a keresztesek legendás ellenfelének Szaladin (Szaláh al-Dín) egyiptomi szultán nagyapjának a szülőhelye?
– A helyiek egy része szeretné azt hinni, hogy Szaladin családja innen származik. Irakhoz annyi kötődése mindenképpen volt a kurd családnak, hogy Szaladin nagyapja, majd annak halála után édesapja, Ajjúb az 1130-as években az Irak középső részén fekvő Tikrít várának parancsnoka volt. Helyi viszályok miatt kellett elhagynia szolgálati helyét 1137-ben vagy 1138-ban, s azon az éjszakán született meg Szaladin. Tikrít egyébként nincs messze Dwintől. Szaladin tehát a környékről származott, de hogy a családja konkrétan ehhez a Dwinhez kötődött volna, arra nincsenek írásos bizonyítékok. Szaladin a későbbiekben már biztosan nem járt ebben a régióban; utódai, rokonai viszont birtokoltak Moszul, Erbíl környéki területeket, vagyis az ajjúbidáknak lehetett köze Dwinhez – amennyiben akkor már álltak a vár legrégebben emelt falai. Bízom benne, hogy hamarosan nemcsak megtudjuk, hogy ezek nagyjából mikoriak, hanem számítógépes modelleket is tudunk készíteni róluk.
Mi történt eddig a terepen, és mire készülnek most?
– Elsődleges feladatunk a vár teljes körű kutatása, feltárása, illetve a rehabilitálás terveinek elkészítése. Magát az újjáépítést a helyi erőkre bízzák, de a mi javaslataink alapján dolgoznak majd. Lényegében az építészeti rekonstrukcióig, a kiviteli tervig szeretnénk eljutni. A koncesszió öt évre szól, de szeretnénk gyorsabban haladni. A környező területeket is megkaptuk, az azokra vonatkozó régészeti topográfiát is szeretnénk elkészíteni.
Tavaly novemberben elvégeztük az első felméréseket. A legújabb lézeres technológiának köszönhetően az egész várhegyet, minden falat sikerült beszkennelni a Mensor3D szakemberei segítségével. Esténként a shaqlawai bázisunkon folyt az anyag számítógépes feldolgozása. A terepformák nagyon változatosak, az egykori várról árulkodó épületnyomok töredékesek, szétszórtak, így e pontos felmérés-dokumentálás nélkül nem is lehetne elkezdeni a rekonstrukciós munkát. Egy színhelyes, forgatható 3D-s modellt kaptunk, amely lényegében a teljes geodéziát kiváltja. Segítségével metszetet készíthetünk, bármelyik elemét kiemelhetjük, ismerjük minden részlet pontos koordinátáját… – ami a leendő ásatás szempontjából is alapvető fontosságú. Elkezdtük továbbá a periodizációt, vagyis a falszövetek vizsgálatával próbáljuk meghatározni, hogy hány szakaszban épülhetett ki a vár, és mikori a legkorábbi része. A helyi kollégák aktív ügyintézésének hála még egy drónt is be tudtunk vinni Kurdisztánba, amivel a terület légifotózását végeztük el. Tanszékünkön kiemelt kutatási irány a térinformatika és a roncsolásmentes régészet, amibe a geofizikai mérések is tartoznak. Dwin körül magnetométerrel végeztünk „földalatti felderítést”, mellyel számos, rég eltemetett épületet sikerült kimutatni.
A ma látható erődítmény nagy része valószínűleg XVI–XVII. századi; a tornyok egy részét is kisméretű puskalőrésekkel látták el. A köpenyfalak mögött azonban olyan falszakaszokat is találtunk, amelyeken – a korábbi időszakokra utaló – íjászlőrések lenyomatai láthatók. A vár legmagasabb pontján, a központi várudvaron álló épületmaradványok még ennél is korábbiak. Habarcsuk is teljesen elüt minden más, a várban használt típustól, viszont megegyezik a környék középkori várainak kötőanyagával. Úgy tervezzük, hogy egy májusi terepmunkán folytatjuk a felmérést, párhuzamokat keresve átnézzük a környező várromokat. Felkészülünk a nyár végi, őszi munkákra, amikor már nagy csapatokkal vonulunk fel magyar és kurd kollégákkal, hallgatókkal. Az első ásatások eredményeivel – reményeink szerint – már rendbe tudjuk tenni a vár periodizációját, meghatározhatjuk épületeinek kiterjedését, pontos alaprajzát. Emellett gazdag régészeti anyagra is számítunk, amely további segítséget nyújthat e fontos vár múltjának mind pontosabb megismeréséhez.
(Fotó: Major Balázs)
Szaladin (Szaláh al-Dín Júszuf ibn Ajjúb): kurd származású egyiptomi és szíriai szultán. 1137-ben vagy 1138-ban – feltételezhetően Tikrit környékén – született, 1193-ban, Damaszkuszban halt meg. 1174-ben Kairóban lett önálló uralkodó. Nyolcvannyolc évig tartó keresztes uralom után, 1187. október 2-án bevette Jeruzsálemet, holtpontra juttatta a harmadik keresztes hadjáratot, és elfoglalta a Szentföld nagy részét. A Közel-Kelet egyik legjelentősebb uralkodójaként tartják számon. Utódai az ajjúbidák (az Ajjúbida-dinasztia).
Zoroasztrizmus (mazdaizmus): az iszlám térhódítása előtti régi iráni vallás. A Krisztus előtti IX-VIII. században keletkezett az ősi mazdaizmus, amelynek tanrendszere a Krisztus előtti VI–V. században összeolvadt az iráni próféta és hitújító, Zarathustra (Zoroaszter) tanításaival. A zoroasztrizmus egyaránt tartalmaz monoteista és dualista jegyeket. A vallás követőit zarathusztriánusoknak is nevezték, de az iszlám megjelenése óta pársziként is emlegetik őket. A zoroasztrizmus egykor Perzsia uralkodó vallása volt, ma már mindössze kétszázezer tagja él Iránban és Indiában.
Nesztoriánus egyház (teljes nevén Szent apostoli katolikus asszír keleti egyház): Kizárólag az első két egyetemes zsinatot elismerő keresztények csoportja. Független egyházzá 431-ben vált, miután az efezusi zsinaton nézetei miatt elítélték Nesztoriosz konstantinápolyi pátriárkát, aki különválasztotta Jézus Krisztus isteni és emberi természetét. A magukat a Kelet Egyházának nevező nesztoriánus felekezet a fénykorát a IX–XII. században élte, amikor misszionáriusaik egész törzseket, népcsoportokat térítettek keresztény hitre a Távol-Keleten. Az ősi egyház Rómával unióra lépett ágát ma káld, az eredeti tanai mellett kitartókat pedig asszír egyháznak hívják, tagjai főként Irakban, Iránban, Libanonban és Szíriában élnek/éltek. A bagdadi pátriárkai székhely mellett a nagy létszámú diaszpóra fontos központja található az amerikai Chicagóban.
