Duzzogó fekete tetrák

Az etetésnél persze mégis elő kellett jönniük, de csak villámgyorsan kivágódtak a növények közül, elkaptak egy-egy lefelé szálló tápszemecskét, aztán máris újra eltűntek. Bár ezt többször is megismételték, hogy jól nem laktak, annyi bizonyos. Majd két hónapig tartott ez a „duzzogás”, aztán egy reggel, amikor felgyulladtak a lámpák, újra ott láttam őket az előtérben. Békésen úszkáltak, mintha mi sem történt volna. Mi változott, nem tudom, de nagyon éhesek lehettek, mert az étkezéskor vadul cikázva igyekeztek minél több tápszemecskét bekapni. Azóta minden a régi, előúszkálnak, mutatják magukat. Időnként persze ma is behúzódnak a növények közé, de etetéskor ott nyüzsögnek a többiekkel, és eszük ágában sincs elbújni.
Kedvenceim, a neonhalak, tízen vannak. Olykor összeverődve rajban úsznak, majd szétválnak, és önálló utakra indulnak a százkilencven literes, nagy medencében. Előfordul, hogy kergetik egymást, hihetetlenül ügyesen cikáznak a növények között. Van egy kényelmes karosszék az akvárium előtt, esténként néha odaülök, és hosszú ideig figyelem őket, gyönyörködöm bennük. Valamennyien szépek, de mind közül kiemelkednek a neonok. Olyanok, mintha csak életre kelt, apró, úszkáló ékszerek lennének a zöld háttér előtt. Kékeszölden csillogó neoncsíkjuk szinte ragyog a ráeső fényben, és ezt még jobban kiemeli alsótestük hátulsó részének szép vörös színe.
Nemrég vettem három serpalazacot. E négy centiméter hosszú, gyors mozgású halacskák teste élénk barnásvörös, úszóik pirosak, hátúszójuk hegyi része és a hasúszó szegélye fekete. Gyorsan beilleszkedtek a többiek közé, az állatkereskedés növényzet nélküli, zsúfolt medencéje után valóságos felüdülés lehetett számukra a tágas, szépen növényesített akvárium. Kis pán­cé­los­har­csám már legalább öt éve nálam él. Fenékhal, mindig a homokon mozog, az oda hullott eleséget szedi össze. Ezek az állatok a kopoltyújuk mellett a légköri levegőből is vehetnek oxigént, ezért néha felmennek szippantani. Villámgyorsan vágnak fel, s ugyanilyen gyorsan térnek is vissza a fenékre. Évezredes vagy talán évmilliós beidegzett mozdulat ez, hiszen a felszín veszélyes, madarak és más állatok leshetnek rájuk. A könyvek azt írják, hogy elsősorban este jönnek elő és éjszaka mozognak. Az enyém, úgy látszik, nem ismeri a szakirodalmat, mert napközben is rendszeresen látom, amint eleség után kutat a homokon. Akváriumom köztisztasági munkatársai a kis piros édesvízi garnélák. Ezek az apró rákok az ételmaradéktól az ürüléken át mindent eltakarítanak, de megeszik az esetleg elhullott halat is. Szerencsére a halak nem bántják őket, még a nagy algaevő sem.