Dodona

A történelem talán leghíresebb jósdái a dodonai és a delphoi jóshelyek voltak. Dodonában részben a madarak röptéből jósoltak, részben pedig a szent fa lombját megrezegtető szél susogásából. A jósok aszketikus életet éltek, s valamilyen módon folyamatosan kapcsolatban álltak az istenséggel, a dodonai jósda esetében a Föld istennőjével. A jósok nem saját bölcsességüket adták tovább, hanem azt, amit maguk is kaptak. Egyfajta médiumokként szolgáltak, akik révén a válaszra várók kapcsolatba kerülhettek a jövő tudóival, szóra bírván a szellemeket és isteneket.


A Delphoiban található szentély még a dodonainál is jelentősebb volt, hiszen az ókori görög gondolkodás szerint itt található a világ köldöke. Innen szállt fel Gaia istennő szféráiból az őserő. S valóban, a környéken szunnyadó vulkáni gőzök szivárogtak bódítóan, mintegy természeti erővel segítve a természetfölöttivel való kommunikációt. Ennek a jósdának kiemelkedő – ma úgy mondanánk, nemzetközi tekintélyű – jósnője volt Püthia, aki nem csupán jövendőmondással foglalkozott, hanem erkölcsi útmutatásokat is adott. A szentély bejáratánál ma is olvasható az önismeretre, nemes életre és az istenek előtti meghajlásra szóló néhány felhívás.

A jóslás igényét és kultuszát nemcsak az ókori görög mitológiában találhatjuk meg, hanem más hagyományokban is, a buddhizmusban vagy a kínai univerzalizmusban egyaránt. A dzsáhilijja kori muzulmán legenda szerint Imru l-Kajsz híres költő megkérdezte a jóst, hogy bosszút álljon-e apja gyilkosain. A válasz háromszor is „nem” volt. Erre a poéta dühödten rátámadt az istenségre, és azt mondta: „Ha a te apádat ölték volna meg, akkor te is igent válaszolnál” – s elindult a harcba.

A jós közvetítő szerepe a történelem folyamán gyakran ötvöződött vagy akár fel is oldódott a próféta vagy a pap szerepében. Másrészt pedig gyakorta egybemosódott a mágiával. Ám amíg a jóslásban a hiedelmek szerint a jós az istenség eszköze, addig a mágiában az istenség válik a mágus eszközévé.
A jövő fürkészése az ezoterikától telített mai kultúrában ismét gyakorta része a hétköznapi döntéshozási folyamatoknak. Sokan akár komoly összegeket is készek rendszeresen kifizetni mai jósmutánsoknak, akik ellenőrizhetetlen felkészültséggel és gyanús hitelességgel kínálják titkos tudásukat.

Az egykori dodonai szentély talányos jóslataival vált ismertté, ami máig hatóan üzeni a jövőt tudakolóknak: támaszkodjanak csak saját képességeikre, mérlegeljék felelősen a lehetőségeket, de végső soron bízzanak abban, aki jelennek-jövőnek egyaránt őre és gondnoka.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .