Dobszó a Nyéki utcában

Amikor fiatal, kezdő madarász koromban tanácsot kértem a Madártani Intézetben, hol figyelhetném a legjobban a harkályokat, Pátkai Imre, aki jóval később, amikor már én is az intézetben dolgoztam, a kollégám lett, a Hűvösvölgyet ajánlotta: ott sok az öreg fa, amit szeretnek a harkályok, emellett emberközelben szelídebbek, könnyebben megfigyelhetők. Akkoriban is az 56-os villamos járt arrafelé, naplóm szerint a Vadaskerti utcai megállónál szálltam le. Ugyanígy tettem, több mint hatvan év után, most is. Január 17-én ragyogó napsütés, kora tavaszi idő fogadott, és nem hagytak cserben a harkályok sem. Alig tettem száz lépést, egy nagy fakopáncs érkezett valahonnan, és leszállt az egyik kertben álló nagy fára. Felfelé kúszott egy darabig, egy helyen kopácsolni kezdett, de úgy tűnt, semmit sem talált, mert elrepült. Később csuszkákat hallottam, ezekkel is rendszeresen találkoztam annak idején, majd egy szarka szállt át az utca felett. A kertekben itt-ott még apró hófoltok fehérlettek, de a levegő langyos volt; az egyik kerítésen egy légy sütkérezett, amely megszakította téli pihenőjét. Még nem melegedhetett át teljesen, mert ahogy az ujjamat lassan feléje toltam, csak akkor repült el, amikor már majdnem megérintettem.
Az Ördög-árok szárazon ásított, a partján álló magányos szomorúfűz ágai között két kék cinege keresgélt peték után. Végigkutatták az egész koronát, aztán elrepültek a kertek felé. A Nyéki utcában jártam, amikor harkálydobolást hallottam. Egy nagy fakopáncs a hatalmas fa koronájában szabályos időközönként dobolva talán már a választott terület birtokát hirdette. Amíg néztem, egy arra járó úr állt meg mellettem, elkérte a távcsövet, aztán elmondta, hogy az etetőjére is jár egy ilyen madár.
Sok cinege hordja a napraforgót – mesélte –, járnak zöldikék, meggyvágók, és kis zöldessárga madarak, amelyekről nem tudta, hogy micsodák. Amikor megmondtam, hogy minden bizonnyal csízek, boldog volt.
Az erdő felől két egerészölyv keringett az utca fölé, majd nagy örömömre a kis fakopáncs „ti-ti-ti-ti” hangját hallottam. Egy jókora bokor ágain mászkált, egyikről a másikra röppent át. Ez a veréb nagyságú harkály szereti a bokrokat is, télidőben a budakeszi Bodzás-árok öreg bodzabokrain láttam többször is keresgélni. A szűk és rövid Szalonka utcában süvöltő hívogatott. Rövid, füttyentésszerű hangját könnyű utánozni, nyomban válaszolt és közeledett. Sajnos nem egy szép piros hím, hanem egy szürke tollú tojó volt. Kereste a társát, látott engem, de persze nem sejthette, hogy én hívogatom. Feleseltünk egy kicsit, aztán megunta, és csalódottan elrepült. Visszafelé még egy fekete rigó repült át előttem, a két csuszka ugyanott volt, ahol korábban láttam őket. Csak rövid, néhány órás kirándulást tettem, de örültem, hogy eszembe jutott ez a hely, s hatvan-egynéhány év után újra körbejártam itt, és harkályokkal is találkoztam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..