Jó lenne remélni, hogy a békének ez a jó híre végleges. Sajnos, naponta látjuk, hogy a fiú és lány katonák drámája egyáltalán nincs eltűnőben. Ez az embertelen gyakorlat főleg a következő államokban ismétlődik folyamatosan: Afganisztán, Burma, Burundi, Csád, Fülöp-szigetek, Kolumbia, Kongó, Közép-afrikai Köztársaság, Nepál, Srí Lanka, Szomália, Szudán. ENSZ-statisztikák háromszázezer gyermekkatonáról beszélnek világviszonylatban; egyesek szerint azonban sokkal többen lehetnek. Családjukból kitépve ezeket a gyermekeket általában fosztogatásra, gyújtogatásra, honfitársaik megcsonkítására és megölésére kényszerítik a falvak elleni harcokban. Ha nem fogadnak szót, megverik vagy megölik őket. A lányokat rendszeresen megerőszakolják, a katonai parancsnokok nemi rabszolgáivá válnak. Ugyancsak drámai és nagyon elterjedt tény a kiskorúakkal, főleg lányokkal nemi kizsákmányolás céljából való kereskedés. Nem lehet pontosan tudni, hány kiskorú esik ennek áldozatul. A Nemzetközi Munkaszervezet egymillió- nyolcszázezerre becsüli számukat. A legtöbb esetről Ázsiából érkezik hír, de ez a tragikus valóság sok más országot is jellemez. Az áldozatok átlagos életkora 14 és 18 év között ingadozik (ez vonatkozik a gyermekkatonákra is); de nem ritka, hogy már a nyolcadik vagy kilencedik életévben elkezdődik. A kiskorúakkal való visszaélésnek ez a két legbrutálisabb formája. Ezen túlmenően azonban az a puszta tény, hogy negyvenmillió fiú és lány a hazájukban folyó fegyveres harcok miatt nem járhat iskolába, elénk tárja helyzetük bizonytalanságát és a velük szemben érvényesülő igazságtalan világrend embertelenségét. XVI. Benedek pápa, mint elődei is, többször írt és szólt e problémáról, akár az egész keresztény közösséghez, akár az érdekelt országok püspökeihez vagy szentszéki követeihez. A probléma okai nem csupán a kiáltó gazdasági egyenlőtlenségben és igazságtalanságban, hanem a mély erkölcsi válságban, a nemiség otromba, közönséges szemléletében is gyökereznek.
Isten, aki gyermekként jött közénk, reményt önt belénk, és arra ösztönöz, hogy imádkozzunk és dolgozzunk egy igazságosabb és több megbecsülést nyújtó világért azok számára, akikkel szemben visszaéléseket követnek el, akik kegyetlen bánásmódot szenvednek el.
Missziós szándék:
Hogy karácsonykor a Föld népei a megtestesült Igében ismerjék fel azt a világosságot, amely megvilágosít minden embert, és a nemzetek megnyissák ajtóikat Krisztus, a világ Üdvözítője előtt. Karácsony összetettségében valamiképpen minden benne van. Vegyük ezt most szemügyre (persze csak töredékesen), szemlélődve az izajási Emmánuel-könyv néhány sora nyomán (Iz 9,1.5). Az egyiptomi fáraó koronázása és az ószövetségi nagyok (Mózes, Dávid, Salamon) kiválóságai adják a mondanivaló kiindulási alapját. Maga a szerző a kortárs és a jövő Emmánuelről („Velünk az Isten”) szól. Jézus születésével teljessé válik ez a mindent magába foglaló valóság. Isten részvéttel viseltetik irántunk; fölébe hajol az emberiségnek, sötétségünket felderíti egy kisded mosolyával. Szemléljük az istengyermeket; imádkozzunk az általános szándék szerint a világ gyermekeiért: törékenységükben és védtelenségükben segítsék és szeressék, soha ki ne használják őket, és vissza ne éljenek velük. A missziós szándékban a Szentatya (ahogy évenkénti karácsonyi üzeneteiben) arra hív: imádkozzunk, hogy Jézus fénye elérje a Föld minden határát. Gazdagok és szegények, vezetők és egyszerű polgárok, nők és férfiak, nagyok és kicsinyek: valamennyien nyissák meg szívük ajtaját Krisztus világossága előtt. Ez a világosság irányítsa lépteinket a béke és az egyetértés felé, amelyre az emberiségnek ma (is) sürgető szüksége van.
