De a többieknek megengedték!

Akkor hát mi a megoldás? Döntés előtt sandítsunk mindig a szomszédra? Esetleg képviseljük „az élet kegyetlen” elvet? Akárhogy járunk is el, vegyük tekintetbe a gyerekek életkorát!

Egy óvodás még nem tud különféle szempontokat egybevetve, méltányosságot is gyakorolva gondolkodni: számára egyféle igazság létezik, amelynek aztán minden helyzetre érvényesnek kell lennie. Ha ebéd előtt nincs fagyi, akkor a győztesnek, a sérültnek, a korábban távozónak sincs. Az idő fogalmával sincs még egészen tisztában: lelkesen bólogat, ha azt ajánljuk neki, hogy egy héten egy fagyit kap – feltéve, hogy az most azonnal esedékes. (Holnap pedig újratervezés…)


Az iskolások már figyelembe tudják venni a méltányosságot, és képesek átérezni mások szempontjait. Ezért meg lehet értetni velük, hogy mi másképpen mérlegelünk, mint a szomszéd anyukája, mert aggódósabbak, rendmániásabbak vagy éppen fáradtabbak vagyunk. Ők már felmérik a családi összetartozás következményeit: a mi családunkban ez így szokás, nekünk ez a fontos. Ugyanakkor hajlandók kivételt tenni: nem ragaszkodnak körömszakadtáig a megszokott imához ebéd előtt, ha a vendég kisgyerek csak mást ismer. Tudják, hogy nem lehet mindig nyerni, jól járni, és tudnak már késleltetni is: egy hét múlva majd mi megyünk nyaralni, akkor nekünk is jut vattacukor.

A kiskamaszkor megint viharosabb: a szülőktől egyre inkább elszakadni vágyó gyerekek ezer szemmel figyelik kortársaikat, hogy közösségben érezhessék magukat a hasonló élmények (hasonló ruhák, zenék stb.) által. Az ilyen idős gyerek értékeli, ha egyezkedünk vele: képviselhetjük a realitást, a saját szempontjainkat, ő pedig megfogalmazhatja vágyait, igényeit. És az is jó, ha a kedvéért kicsit többet elviselünk végül – mondjuk rendetlenségből vagy aggódásból.

Mindeközben pedig vegyük észre, mennyi jót tanul gyermekünk a más családokkal való közelségben: észreveszi a hasonló értékrendet, és azt, hogy máshol is vannak korlátozó szabályok, hogy máshol is viselkedni kell. Megismerheti, hogy a többi gyerek mire vágyna, ami számára esetleg természetes, vagy hogy hogyan lehet megosztani, kivárni valamit, s közösen örülni neki. Egyszóval megtapasztalhatja, hogyan lehet közösségben élni.