Csokorba gyűlt szeretet

 

 

 Embertársai megbecsülése nem

okoz majd gondot az ő nemzedékének

   

– Vasárnap délutánonként sok hajléktalan keresi fel a templomot – reagál Ferenc atya, amikor a találkozásomról beszélek neki. – A szentmisén mindig elmondjuk az isteni irgalmasság litániát és rózsafüzért. Azt vettem észre, hogy közben bensőleg átformálódnak az emberek. A kezdeti közömbösség elmúltával egymás után döbbennek rá, hogy nekik szól az imádság. Hogy van valaki, aki irgalmas szívű, aki szeret bennünket, és őmiatta bírjuk ki az életet… A szegények, nyomorultak, elhagyottak lassan-fokozatosan elkezdtek bízni Istenben. Vannak azonban olyan szentírási részletek, egyházi ünnepek is, amelyekre nagyon érzékenyek a fedél nélküli emberek. A Szent Család ünnepe a családjukat, elromlott életüket juttatja eszükbe, és a tékozló fiú esete sem igazán nekik való történet, mert saját tragédiájukra ismernek benne. Ezek az emberek csak a Jóistenhez fordulhatnak, másutt nem találják az utat, az igazságot és az életet. Kire építhetnek? A társadalomra, a feleségükre, a gyermekeikre, akik elhagyták őket?!

 

Ez egy pőrére vetkezett világ, amelyben az értékek a lélek mélyén rejtőznek. Külsőleg csak a nyers arcot, a tönkrement testet, esetleg a lefagyott lábujjat lehet látni, és az érzékelhető, hogy az illető rossz pszichés állapotban van. A sorsukkal szembesülve sokkal többet imádkozom, mint egyébként…” – tekint rám Bajzáth atya szomorúan. „Ez egy rossz, megalázó állapot” – válaszol Mihály, amikor hogyléte felől érdeklődöm. Mindig arra kéri a Jóistent, hogy nézzen le rájuk, mert a tőle kapott lelkierő segítségével, ha volna rá lehetőségük, mindnyájan változtatni tudnának sorsukon

–mondja. „Tudja, a templomból kilépve is ugyanazt az életet éljük, mint azelőtt, hogy oda beléptünk volna. Csak utána egy kicsit másnak tűnik körülöttünk minden. Jólesik az atya szigorú szeretete, mert a törődést érzem benne, Jézusról szóló szavai pedig reményt adnak. Utána már én is másképp szólok a mellettem ülőhöz…”

 

 Vigasz és megnyugvás

 „A Kádár-rendszerben katonatiszt voltam, de akkor is jártam templomba – , de most nem akarok beszélni, mert éhes vagyok…” – szól közbe János, majd káromkodik egy cifrát, és elsiet.

 „A kirekesztettség mindenkinek fáj, azért van az emberekben durvaság” – magyarázza a helyzetet Erzsébet, aki betegsége miatt nemrég került otthonba. „A hit segítségével könnyebb elviselni a másik embert. Most is, hogy elkerültem az utcáról, megpróbálok azoknak jó szóval segítségére lenni, akiket már senki sem szólít meg. Jézus mindenkit egyformán irgalmas szeretetében részesít. Nekünk is hasonlóan kell viszonyulnunk embertársainkhoz” – mondja meggyőződéssel, miközben én János után nézek. Már csak az utcasarkon eltűnő, görnyedt alakjának elmosódó tükörképét látom egy hatalmas tócsában…

Gyermeknevetés kiszűrődő hangjai ráznak fel bódultságomból. Bent, a templomban Lala bohóc az önzetlen, áldozatos szeretetről mesél a fiataloknak. A Gyógypedagógiai Módszertani Központ Tolnai Lajos Általános Iskola tanulói furulyaszóval hálálják meg a szép történetet.

 Isten irgalmas szeretete védi őket is

   

– Lehet irgalmas egy mosoly? Örömszerzéssel is gyakorolhatjuk az irgalmat? – kérdezem. „Igen, mert a mosolyunk szeretetből fakad – válaszolja Lala. Sajnos kevés szeretetet tapasztalok a világban. Talán gyakrabban kellene templomba járni, imádkozni, egy kicsit elcsendesülni.”

 

Lala bohócdoktorként is dolgozik, és mint mondja, néha csak a vállát kell odatartania, hogy a beteg ráborulhasson. Fontos, hogy ha kikívánkozik az illetőből a szó, beszélhessen valakihez, vagy eszébe jusson, hogy van valaki, aki megosztja vele a keresztjét…

„Itt most csokorba gyűltek a jóakaratú emberek – mondja körbepillantva a bohóc. Itt ismét találkoztam az önkéntes vak misszionárius Láng Edittel. A tőle kapott szentképet még ma is őrzöm. Edit, akit sokan irgalomra szorulónak tartanak, segíteni próbál a világba szakadt afrikai menekülteken. Istenről beszél nekik, mert az a célja, hogy visszaadja elvesztett méltóságukat.”

– Az élet útja csak egymás megbecsülésének, tiszteletben tartásának, segítésének útja lehet – mondja Székely János püspök. – Magyarország jövője nagymértékben attól függ, hogy a cigányok és nem cigányok képesek lesznek-e testvérként együtt élni. Nagyon szomorú, hogy sokszor a média is a gonosz hangjait erősíti fel. Ha Gyöngyöspatán elcsattan egy pofon, arról Németországtól Franciaországon át Amerikáig mindenütt beszélnek. Arról a rengeteg jó hírről, szép történetről, ami napról napra megesik az országban, alig hallani – hangsúlyozza a püspök. – Ha képesek lennénk gyakorolni az irgalmat, gyógyulnának a társadalom sebei is. Írjuk bele az irgalmasság jó tetteit a világba – kéri a hallgatóságtól. „Ezt jó szóval, cselekedettel, imádsággal tehetjük meg” – tette hozzá a délelőtti szentmisén elmondott homíliájában Katona István püspök, a konferencia házigazdája.

 Irgalom az irgalmat adónak

– Edit, a vak misszionárius és Lala bohóc

A napközbeni tanúságtételek, szentségimádás után az esti záró szentmisén pedig Barsi Balázs ferences szerzetes az isteni irgalmasság teremtőerejéről beszélt a zsúfolásig megtelt templomban.

Fotó: Cser István