Fotó: Zuggó Zsolt
A kinyilatkoztatás Jézussal befejeződött. Mégis, a mai kor embere mintha ki lenne éhezve a csodákra, a jelenésekre…
– Így van ezzel a ma embere, a tegnap embere, a mindenkori ember. A kinyilatkoztatás mindenkinek szól, de nem mindenki fogadja be. A jelek, a csodák azonban mindenkinek a kíváncsiságát felkeltik. Erre mondja Jézus: ti jeleket vártok, nem engem, nem az én szavamat keresitek. Engednünk kellene talán ennek? Nem! Tudnunk kell, hogy a kinyilatkoztatás emberének lenni nehéz, csodákat kereső, babonás embernek lenni viszont nagyon könnyű. Nekünk Isten szavát kell keresnünk, amely mindenkihez szól, de sajnos nem mindenki fogadja be azt.
A történelem során korábban is fontosak voltak a Mária-jelenések. Milyen kapcsolatban állnak Mária üzenetei a történelem folyásával, aktuális eseményeivel?
– Amikor jelenésről beszélünk, jelenlétet értünk alatta: Mária jelenlétét bizonyos korszakokban, egy bizonyos időben. Mi a jelentése ennek a jelenlétnek? Az, hogy emlékeztet minket arra: Isten mindig velünk van. Azokban a pillanatokban is, amikor nem érzékeljük a jelenlétét. Isten jelen van, és Mária visszavisz minket ebbe a jelenlétbe. Fontos tudni, hogy nincs két egyforma jelenés. Mindegyiknek megvan a maga különlegessége, sajátos jellemzője: a hely, az idő és az egyes emberek. Az üzenet azonban mindig ugyanaz: Térjetek meg! Higgyetek az evangéliumban! Ez Mária egyetlen üzenete. Ha a Szűzanya valamely üzenete eltér ettől, az azt jelenti, hogy a jelenés hamis.
Mennyire fontos a jelenések esetében a látnokok személye? Mitől függ, hogy példaképpé válnak-e számunkra?
– A látnokok – mondja az Apostolok cselekedetei – olyan emberek, akiket Isten kiválaszt egy előre eltervezett célból. Vigyázzunk! Ahhoz, hogy valaki látnok legyen, Isten akarata kell. Nincs olyan elvárás, hogy az illető a szentség állapotában éljen. Ha azonban egy igazi látnok látta Máriát, találkozott a Szent Szűzzel, nem maradhat olyan, amilyen korábban volt. Magára kell öltenie a hitben a szentség és a hűség köntösét. Mert a látnokok Isten ajándékai. És minden ajándék a magasból jön, s a magasba kell vinnie bennünket. Különösen igaz ez azokra, akik erre az Egyházat építő ajándékra kaptak meghívást. Egy látnok nem élheti meg privát módon a látomását, hiszen az nem az övé, hanem mindenki javát szolgáló ajándék. Ez karizma és éppen ezért Isten ajándéka, amely minden embernek szól.
Hogyan áll az Egyház a még nem vizsgált Mária-jelenésekhez? Milyen alapelvek szerint folytatja vizsgálódását?
– Az Egyház nagyon szigorúan és óvatosan viszonyul a jelenések kérdéséhez. Az idő segít, hogy kiderüljön, igaz-e egy jelenés vagy sem. Az Egyháznak van egy különleges segítője is, hiszen a Szentlélek Egyháza: megkülönbezteti tehát a helyest a helytelentől, az igazat a hamistól. Egy olyan vizsgálaton keresztül teszi ezt, amelyet VI. Pál pápa vezetett be a Katolikus Egyházban, 1978-ban: ellenőrizni, bizonyítani, nyomozni, meghallgatni, tanulmányozni, megérteni, és aztán, ha hasznosnak és a lelkek javára válónak ítéli a jelenést, akkor kimondani: Igen, ez a jelenés hihető, evangéliumi. Ezt az üzenetet a Szűztől kaptuk. Vagy azt mondani: Nem, nem tőle való. De az Egyház állásfoglalása e kettő között is lehet valahol. Mondhatja például azt, hogy ebben a pillanatban nem derült ki számunkra, valóban megjelent-e Szűz Mária. Az Egyház, ahogy RenéLaurentin francia teológus fogalmazott, nagyon elővigyázatos. Bizonyos esetekben akadályokat gördít a jelenségek elé. Ugyanakkor azt mondja: a gyümölcsei mutatják meg, hogy egy jelenség igaz-e vagy hamis. Ha Istentől való, senki sem tudja megállítani, az Egyház sem. Ha azonban az embertől való, és bűnös szándékból fakad, például a pénz mozgatja, akkor az a jó, ha leromboljuk. Szertefoszlik, mint a köd a napfényben.
Ön a Međugorjét vizsgáló nemzetközi bizottság tagja. Ha véleményt mond a Szentszék, milyen jelentősége lehet a döntésének?
– Nem kevesen, tizennégyen voltunk ebben a bizottságban: bíborosok, püspökök, teológusok. Sokakat meghallgattunk, kérdéseket tettünk fel, tanulmányoztuk a helyzetet, és imádkoztunk. Imádság nélkül nem lehet megfelelő ítéletet hozni. Vizsgálódásaink eredményeit végül átadtuk a pápának. Rajta múlik, neki áll hatalmában, és legfőképpen az ő felelőssége eldönteni, mit jó elmondani, mit érdemes elmondani, vagy várni kell a különleges jelekre. Ilyenek egyelőre nincsenek. Ami biztosan számít Međugorje esetében, az az, hogy a gyümölcsei vitathatatlanok. Fel kell azonban tennünk a kérdést: e gyümölcsök vajon Međugorje gyümölcsei-e? A gyümölcsök, a jelek és a csodák soha nem egy helyhez tartoznak, hanem a mennyhez. És Isten egy áthatolhatatlan térben lakik. Az Egyháznak a lelkek javát és az evangélium érdekét szem előtt tartva kell megvizsgálnia, hogy ez a mennyei jelenlét valóban igaz és hihető-e.
Emlékszem, a XVI. Benedek pápa által felállított bizottságban azt mondták: tudjuk, hogy sok év telt el azóta, amikor a Szűz – a Gospa – állítólag megjelent Međugorjében. Angelo Amato bíboros úgy fogalmazott: vigyázzunk, szigorúak legyünk a munkánk során, a hit java érdekében. De mondhatjuk mi azt, hogy mindez hamis? Micsoda óriási botrányt okoznánk ezzel az Egyházban! Hiszen ez azt jelentené, hogy az Egyház harminc éven át egy hamis dologban vállalt cinkosságot. Az Egyház és Benedek pápa óvatossága és bölcsessége vezetett el a bizottság felállításához. Négy éven át nagyon sokat dolgozott ez a testület. Ferenc pápa pedig most magára vállalta a felelősséget. A Szentszék különleges küldöttévé nevezte ki, és elküldte Međugorjébe Henryk Hoser érseket. Nem azért, hogy ellenőrizze a természetfeletti jelenséget, hanem hogy újabb tanácsokat adjon a pápának azzal kapcsolatban, hogyan segítse a híveket a Krisztussal való találkozásban. Hangsúlyozom: nem a Máriával, hanem a Krisztussal való találkozásban. Mert Krisztus az, aki segít, hogy találkozzunk az édesanyjával, és nem fordítva.
Első királyunk felajánlotta Magyarországot és az itt élő embereket Máriának. Mit jelent a ma embere számára Mária oltalmában élni?
– Különböző aspektusokból nézve mást és mást jelent. Szociológiai szempontból a következőket mondhatjuk: tudjuk, hogy a mai világ sok szenvedésen megy keresztül. Nagy a zűrzavar, a bizonytalanság társadalmában élünk. Zygmunt Bauman folyékony modernitásról beszél, vagyis arról, hogy a mai ember nem képes koherens és tartós módon megélni egy kapcsolati helyzetet. A kapcsolataink gyakran zavarosak.
Pszichológiai szempontból nézve: a nagy bizonytalanság pillanatában, vagy ahogyan a francia filozófus, Edgar Morin fogalmaz, ebben a polikrízisben – ami azt jelenti, hogy nincs a világnak olyan helye, amelyet ne járna át a szenvedés, a válság – szükségünk van arra, hogy legyen valaki, akire rábízhatjuk magunkat, aki nem ver át, akitől nem ködképeket, hanem konkrétumokat kapunk. Legyen valaki, aki gondol ránk, aki szeret minket. Íme, ez Mária anyai szerepe.
Mit jelent Máriának szentelni magunkat? Mindenekelőtt azt, hogy tudjuk, Mária Krisztus ajándéka. Krisztus élete legfontosabb pillanatában adta őt nekünk: azon az éjszakán, amikor elárulták. Nemcsak az eucharisztikus kenyeret ajándékozta nekünk, hanem a jók társául adta a Szent Szüzet is.
S ott van végül a teológiai nézőpont, amely számba veszi a szociológiai és a pszichológiai szempontot is, az anya utáni éhségünket, annak szükségét, hogy szeretve legyünk, és tudjuk, hogy szeretnek minket. Mária a hitbeli közösség anyja. Mert része annak a hitközösségnek, amelyet communio sanctorumnak, a szentek közösségének nevezünk. A szentek közössége ma is létezik az Egyházban, sőt, az Egyházon túl is. Ez Mária aktualitása: Máriának szenteljük magunkat, hogy ő, akit Isten a Fiának szentelt, visszavigyen minket a Szentháromság szívébe. Szükségünk van egy szívre, és ez a szív Isten szeretete. Mert ma, amikor körülvesz bennünket a gyűlölet, az erőszak, az egoizmus számtalan mérge, szükségünk van arra, hogy visszatérjünk az Atya házába. Az Atya háza pedig Krisztus szíve. És Krisztus szíve egyesült a Szent Szűz szívével, a Szent Szűz szíve pedig egyesült az Egyházzal. Ott van a Szentháromság, de ott van a személyek „háromsága” is: Isten, a Szent Szűz és az Egyház.
