Bár már sokszor voltam a somlyói nyeregben, most is nagy élményben volt részem. A határtalanul! pályázattal iskolánk, a Szalézi–Irinyi középiskola hetedik osztályának harminc diákjával ötnapos erdélyi tanulmányi kiránduláson jártunk. Igazgatóként, osztályfőnök-helyettesként és tanárként szinte naponta szembesülök azzal a kérdéssel-gonddal, hogy miként lehetne minél hatékonyabban átadni a hitet. A választ nem tudom, de abban hiszek, hogy az átélt élmény mindnyájunk számára maradandó lesz.
Szalézi társammal, Claudius atyával úgy döntöttünk, a vállalkozó szelleműekkel felmegyünk a keresztúton. Hat fiatal elindult velünk, a többiek a buszban maradtak. Mentünk a keresztúton – hogy kinek mi járt az eszében, nem tudhatom, de lelkesek voltunk. Amikor felértünk, csodás látvány fogadott. A felhők mögül előbújt a nap, miénk volt a hegy, a csoda. A kápolnához érve a felhők közül átszüremlő fénykoszorú láttán az egyik diákom azt mondta: olyan, mintha a mennyországban lennénk…
