A tizenkét éve megtért, főként neoprogresszív rockot művelő zenész ezúttal másokra hagyta a hosszan terjengő, összetett fogalmazásmódot, és Songs From November név alatt egészen egyszerű dalcsokorral jelentkezett.Ha azt hisszük, a címe szerint tavaly novemberben, vélhetően az idén megjelent Transatlantic- és Flying Colors-album munkálatai közben született számok a nagyszabású művekből lefaragott forgácsként kevés figyelemre érdemesek, nem is tévedhetnénk nagyobbat.
Neal Morse-t ugyanis kivételes arányérzékkel áldotta meg a Teremtő, mely lehetővé teszi számára, hogy kicsiben is nagyot alkosson. Elegánsan felépített, kerek dalok sorakoznak a korongon, kitűnően illeszkedve Morse személyes élményekkel telített szövegeihez: sehol egy grandiózusnak szánt gesztus, túlgondolt zenei fordulat, helyette finom egyénítő hatások formálják az áttetsző szerkezetű, lírai számokat. Kivételes dallamérzékenységű szerzőnk kedvenc stílusai, a jazzes fúvóskar (Whatever Days, The Way Of Love), a country (Flowers In A Vase) és a gyakran használt gospelkórus (Heaven Smiled) mindenesetre nyomot hagytak a dalokon, ahogy egy lendületes U2-koppintást (Song For The Free), hangosan tépelődő balladát (Love Shot An Arow), csendesen borongó lírát (Tell Me Annabelle, My Time Of Dying) szintén kapunk. A szövegeket pedig belengi mélybarna színeivel a november: Morse megkapó derűvel elmélkedik az őszi természet csodáiról, megöregedésről és elmúlásról, az otthon melegébe való visszahúzódásról, a kinti hideget enyhítő belső tüzek szelíd éledéséről – s mindezek mögött az Úr gondoskodó szeretetéről.
Egyszerű, közvetlen hangvételű imádságok ezek, melyek hétköznapi helyzetekből kibontakozva éneklik meg létezésünk csendes csodáját. Neal Morse veretes monumentalitás helyett ezúttal kicsiben utazik, és ez is kitűnően áll neki. S amíg ilyen zamatos dalokat ír, én nem bánom az évente érkező két-három nagylemez tempóját.
