Már messziről láttam, hogy a korlátnál valaki a galambokat eteti; tarka forgatagként röpködtek, és a szerencsések, ha jól láttam, kézből ették a búzaszemeket. Az etető hölgy mögött két dolmányos varjú sétált izgatottan, később egy csóka csatlakozott hozzájuk, de a galambok olyan sokan voltak, hogy még a földre hullott szemeket is pillanatok alatt felkapkodták. Tevékenykedtek a sirályok is: tucatnyian keringtek a korlát előtt, kenyérdarabkákra vártak, hiába. Csak később vettem észre, hogy a vízen három tőkés réce is jó falatokban bízik, de persze nekik sem jutott semmi.
Ha itt járok, olykor én is szoktam kenyérdarabkákat dobálni a sirályoknak, récéknek; ezúttal sajnos nem volt nálam semmi. Közben a búza is elfogyott, a hölgy kesztyűt húzott és elsétált, a csalódott madarak, a galambok kivételével, lassan szétszéledtek. A galambok még maradtak egy darabig, de amikor egy nagyobb csoport jött arra, csattogó szárnyakkal felrepültek, és elszálltak a házak felé.
Továbbindultam a színház irányába. A sirályok már a hajókikötők korlátján ültek és reménykedtek. Ha valaki megáll ott, nyomban készülődnek, és amikor az első kenyérdarabot dobja feléjük, rikácsoló felhőként repülnek oda.
A Boráros téri HÉV-állomás után kis egy csapat mezei verebet láttam. Őszi és téli napokon szinte mindig találkozunk. A sétány menti sövényben tanyáznak, és onnan szállnak ki a gyepre, ahol apró magokat keresgélnek. Évekkel ezelőtt még jóval többen voltak, mára kis csapattá zsugorodtak, talán tizenöten vannak együtt. Tavasszal, amikor a költések kezdődnek, eltűnnek, aztán a nyár végén, kora ősszel újra megjelennek. Hol fészkelnek, nem tudom.
A Duna felett két tőkés réce szállt alacsonyan, sirályok repültek, de érdekes módon egyetlen kárókatonát sem láttam. Korábban ilyenkor mindig nagy csapat úszott a vízen, folyamatosan buktak, eltűntek a mélyben, halásztak. A meteorológia a következő napokra erős lehűlést jósolt, gondoltam, a hideg talán majd meghozza őket. Tudom, hogy a halászok és a horgászok nem szeretik, a pokolba kívánják őket, nekem viszont hiányoznak, hozzátartoztak a téli Dunához.
Visszafelé menet, ott, ahol a galambokat etették, már minden csendes volt. A dolmányos varjú valahol jóval odébb károgott, a csóka eltűnt, csak a három tőkés réce úszkált még mindig a közelben. Ők még reménykedtek.
