Családtalálkozó Kalocsán

A program a felújított kalocsai főszékesegyházban szentmisével kezdődött, amelyet Bábel Balázs érsek mutatott be, tíz paptársa kon­ce­leb­­rálásával.
A liturgia keretében adták át a Koszter-díjat, amelyet 2004-ben Bábel érsek alapított Koszterszitz József kanonok, kiváló hittanár, író emlékére. A kitüntetést idén Sáfránné Jászberényi Márta bajai és Bajkó Ilona jánoshalmi hitoktató vehette át a főpásztortól. Plébánosaik, Fekete Szabolcs és Menyhárt Sándor méltatásából a jelenlévők is megismerhették a kitüntetettek sokrétű tevékenységét, áldozatos munkáját.
Arnold Fülöp katekéta Pro Schola Chris­tiana pedagógiai életműdíjat kapott több évtizedes szolgálatáért.
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Családbizottsága, az Egyházmegyei Ka­te­ke­ti­kai Bizottság és a Parázs Pasztorális Központ által szervezett rendezvény a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata fenntartásában működő Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium épületében folytatódott.
A hitoktatóknak Lukács László piarista szerzetes, emeritus teológiaprofesszor mutatta be a Katolikus Egyház ifjúsági katekizmusát, a YOUCAT-sorozatot, módszertani ajánlásokat adva a korszerű kateketikai szolgálathoz. Ezt követően Barna-Pap Rozália kiskunfélegyházi tanítónő osztotta meg szakmai tapasztalatait kollégáival.
A szülőket Vargáné Bögi Veronika hittanár, mentálhigiénés szakember várta interaktív foglalkozásra A testvérkapcsolatok lehetőségei – Riválisok, barátok, szövetségesek? címmel.
A gyermekek a Kacsóka bábcsoport A nyúlpásztor című meséjét nézhették meg, valamint táncházba, játékokba és különböző foglalkozásokba kapcsolódhattak be a Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda óvónőinek vezetésével. A kicsikre a „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes akcióban részt vevő fiatalok vigyáztak Marton Gábor atya vezetésével.
A rendezvény több száz résztvevőjét gondos vendéglátókként a kalocsai katolikus közösségek tagjai szolgálták, a Parázs Pasztorális Központot működtető Kecskemét-széche­nyi­városi Közösségépítő Egyesület (SZÉK) munkatársainak közreműködésével.
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye következő családtalálkozóját 2018 tavaszán tartják.

Forrás és fotó: Parázs Pasztorális Központ

 

 

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.